Lélekmentő remény

 Délutáni szendergése alatt gondolatai felszántották a múlt barázdáit. A falevelek susogására ébredt. de hiába csalogatták a kerti padra, elrejtőzött előlük. Fejében jöttek, mentek az évtizedek. Ebben a korban egyre sűrűbben kíván gyónni a lélek. Zizzent a csend, és figyelmeztette az elmaradt feladatára…

Telefonja billentyűinek a nyomogatásába kezdett. Hamar létrejött a kapcsolat. Azonnal belevágott…

-  Szervusz, Emma. Ne haragudj, hogy késtem a hívással, nem akarok mentegetőzni, kicsit elszámoltam magam az idővel. El sem tudod képzelni, mennyire megörültem, amikor kibontottam a csomagot. Nem mondom, hogy nem kellett volna, a mi több évtizedes barátságunk őszinteségre-, és nem kötelező udvariasságra épült. Nagyon jól jött nekem, ennél hasznosabb, és kedvesebb ajándék nem is létezik a világon. Már el is kereszteltem, Fincsikének hívják a drágámat. Hamarosan munkába áll, és megmutatja, mit tud. Nekem pedig, nem marad más hátra, minthogy lerójam a hálámat érte. Ti mindig a barátokra gondoltok, magatok helyett.

- Ugyan Ilikém, ne is mondj ilyet, hiszen Te is a legféltettebb kincseddel érkeztél, mi ez ahhoz képest! No, és ha jól megnézzük, az értéke is, minimum a háromszorosa a fazéknak. De hagyjuk a számokat, nem a börzén vagyunk. – zárta le a témát barátnője csilingelő kacagással.

- Képzeld el, mi történt. Jaj! Csak el ne kiabáljam! Azt hiszem szerelmes az unokám, és mit gondolsz kibe? Na, jól van, nem kell találgatnod, neked bevallom! Hát, az intézetvezetőnkbe, Emesébe, tudod, akiről olyan sokat meséltem.

- Ennek nagyon örülök, mert tudom, mennyire szereted a fiút, és szeretnéd boldognak látni. Tudod mit, a napokban meglátogatunk, hátha sikerül találkoznunk vele. Mit szólsz hozzá? Annyira szeretnénk már látni, hogyan néz ki egy ilyen álom otthon.

Beszélgettek még pár percig, majd a boldog viszontlátás reményével elköszöntek egymástól. Szívébe visszatért a nyugalom, a fájó emlék pihenni tért. Jót tett ez a kis baráti csicsergés. Valaminek neki kellene állni. Az édesapjától, óh, be sokszor hallotta, hogy a haszontalan semmittevés-, elpocsékolt idő-, és a munkanélküli élet, olyan, mint a kép nélküli keret. Az edzésig bőven volt idő, felsétált a könyvtárba, és olvasott egy kicsit, hogy csiszolta az elméjét. Nem érti-, nem tudja, mi történik vele, a számítógép nem köti le, a leveleit elolvassa ugyan, de több időt nem szán rá mostanában. Szívesebben éli az életét személyes kapcsolatokban.

Belekukkantott a napi lapokba. Az egyik banki hirdetésen akadt meg a szeme. A szíve zakatolni kezdett, a gyomrában bizsergést érzett. Tüzet lobbantott benne egy gondolatszikra! Mi lenne, ha saját bankot hoznának létre. A világ leggazdagabb vidéke lehetne az övék. Később, a terepet felmérve, a környékbeliek is csatlakozhatnának. – ábrándozott tovább. Egyelőre csak a fiatalokat avatja be a titkos tervébe, nehogy kinevessék, vagy azt higgyék, hogy meghibbant.

Lenn a teremben, mihelyt forogni kezdtek a kerekek, a mozgás örömére, és a növekvő oxigén hatására az agytekervényei aktiválták magukat…

Név kell a banknak. A legjobb reklám, a jól megválasztott név, az maga fél siker...

Folyt.köv.