.

Családi hétvége

A családi asztalnál díszvendégként, helyet kapott a gondoskodó szeretet, a félelmet nyugalom váltotta fel. Szerették volna sokáig megtartani a pillanat varázsát, viccelődtek, heccelték egymást, mielőtt asztalt bontottak. Nem engedik, hogy a hétvégeket, az ünnepeket a sors elrabolja tőlük.  Ilonka aggódva leste az óráját. Ötkor érte mennek, addig be kell csomagolnia az ajándékot. Hogy meg fog lepődni a barátnője, mikor kibontja. – boldogan örömködött. Közben Levivel egyeztettek, reggel korán indulnak vissza a házba.

Nem volt egyszerű mutatvány a csomagolás. Túl nagynak bizonyult az ajándék mérete, nehezen lehetett feldíszíteni. A tárgyat több réteg selyempapírba göngyölte, csak utána következett a díszcsomagolás. Pontban ötkor hármat tülköltek. Tokkalapját fejére illesztette, kontytűvel hajához erősítette, indulásra készen állt. Az egyik kezében a kézitáskáját szorongatta, másikban az ajándékot. Akadt némi bonyodalom, mert le kellett tenni a csomagot, hogy az ajtót bezárhassa. Hosszú hetek teltek el, az utolsó találkozásuk óta. Örültek egymásnak, és nem győzték dicsérni egymást, amit a hölgyek meg is érdemeltek. Száguldott az öreg Suzuki a ház felé. No, azért a száguldás kicsit túlzás, szóval futott velük a járgány.

Otthon Emma bontani kezdte az ajándékot. Az utolsó selyempapír lehámozása után, elsápadt.

- Ilonka! Ez Krisztus Pilátus előtt, herendi! Ezt nem fogadhatom el! Évtizedekig ott állt a szoba sarkában lévő kis asztalkán a házi oltáron. 

- Dehogynem, kedves Emma, nektek szántam. A hálóban van a szekrény tetején a kék színű párja, a Zsolnai. Leventétől megkérdeztem, melyiket szeretné, a másikra esett a választása. Pannánk a szoptatós anyát, az Anyaságot választotta. Anna, az Európa elrablását. Mindenki kap a gyűjteményből aki fontos. Én mégsem vihetek ilyen nagy figurákat, talán a kisebbekből egy, kettő még elférne – nyugtatta meg barátnőjét.

A vacsoránál be nem állt a szájuk, annyi volt a ki nem beszélt téma. A rémes történethez érve, Emma homlokán gondfelhők tornyosultak, vihart jelezve.

- Soha nem jövök rá, mi késztette ilyen gonoszságra szegény párát, gyermekemként szerettem. Kórházi találkozásunkkor szembesítettem vele, mit vétett ellenem. Zavart volt és először tagadott. Mikor hazaértem, azonnal átküldtem neki a mester levelét, a bizonyítékot. Pár óra múlva hívott, és vallott, minden szó igaz, amit a mestertől olvasott, a levélben magára ismert. Kérte bocsássak meg. Persze, hogy megbocsájtottam, sőt felajánlottam a segítségem. Javasoltam, írjunk együtt levelet, kérjük meg a mestert, segítse Őt visszavezetni az Istenhez vezető útra. Leveleinket mind a ketten külön megírtuk. A válasz hamarosan megérkezett. Óvott tőle, őszinte megbánást nem remélt, nem tartotta őszintének. Sajnos igaza lett. Élet, halál ura vált belőle, elkötelezte magát a gonosszal, körülötte aratott a halál. Tudom, sorspoggyászát mindenki maga pakolja meg, tettének következményeiért felelni fog. Közeledik az aratás, mert, "ki mint vet, úgy arat…" - már fenik a kaszát. Sok üzenetet és erősítést kapok Úrtól, félnem tőle nem kell. Ennek ellenére mindennap imádkozom, kérem, bocsássa meg az Úr minden bűnét, mert nem tudja, mit cselekszik. Én rég megbocsájtottam. Többet nem tudok-, és nem akarok beszélni róla, kérlek, ne haragudj.  – zárta le a témát Emma.

Ilonka megértette, megfogadta, nem hozza többé szóba. Kellemesebb dolgokra terelték a beszélgetést. Későre járt, barátnője férje hazafuvarozta, és a ház előtt átadott egy közepes utazótáskát, amiben rejtélyes ajándék lapult. Az előszobába letette, közel az ajtóhoz. Átnézte a papírokat, csomagokat, mindent előkészített a reggeli induláshoz. A kedvenc süteményéből kettőt elfogyasztott, mielőtt lecsukta a kekszes doboz tetejét.

folyt. köv.

Előző részek>>>