.

Rém-es álom

A fenséges vacsora után sokáig beszélgettek. Minden kérdésre választ adtak, és kaptak egymástól. Hiába marasztalták, menni volt kedve. Arra gondolt, legjobb, ha otthon tölti az éjszakát, nem szerette, ha hálálkodnak. Nincs abban semmi különös, ha egy anya, nagyanya úgy dönt, hogy a család érdekeit tartja szem előtt. Egyébként is reggel korán kell kelnie, sok munka vár még rá. Tele volt a lakása üres dobozokkal…

  Teli gyomorral, fáradtnak, és gyengének érezte magát, hamarjában elpilledt. Imáját be sem tudta befejezni, álommanó olyan gyorsan megérintette. Egy távoli erdőbe repítette, oda, ahol, egy göndör hajú nő botorkált, a sátán kötelét fonta, és átkot szórt. Felette a lombok összesúgtak, félelmükben összegabalyodtak. Valamikor régen, amikor az erdőben meglátták, rendezték soraikat, lombsátrat terítettek föléje, úgy óvták, szerették az asszonyt. Az idő tájt, hej, de sokszor hallották az angyaloktól segítséget kérni. Beszélgetni a kis patakkal, amelynek partján a bánatfák földig hajoltak, hogy kellő tisztelettel köszöntsék. Kezdő volt, és jó úton haladt. Titkokat kutatott, és a tudás fáját kereste szüntelen. Abban az időben találkozott egymással a két asszony. Mamóka gyógynövényeket szedett az erdő melletti réten, és erőt gyűjteni járt az öreg tölgyhöz. A néne egyre nehezebben cipelte a felhalmozott tudást, tarisznyája a földet söpörte. A két asszony összebarátkozott annak ellenére, hogy a fiatalabb lánya is lehetne. Úgy is viselkedett vele. Egyik nap az öregasszony komoly döntést hozott. Minek a sok kincs, ha nincs, Akivel megossza? Itt van ez a jó lélek, az égiekhez fohászkodik, szereti a természetet, az állatokat, az embereknek is hasznára tehet. Fiatal, és lelkes, jó utódja lehetne...

  Felsejlett a hajnal, szemére mégsem jött álom, - annyit morfondírozott, mit tegyen a kezdő csomagba, aminek azonnal hasznát is venné? A felkelő Nap, aranyra festette a tájat, mikor pillái lecsukódtak. Nem sokat pihenhetett, a derengő reggel harmatcseppből gyöngyfűzért csókolt a fűszálakra. Mamóka az égre emelte tekintetét, és megtörtént a csoda. Egy Angyal szállt feléje fényruhában tündökölve, ezüstveretes ládikóval a kezében. Ajándékát a lába elé tette, legyen, mibe pakolásszon. Korát meghazudtolva fürgén mozgott, nemsokára telerakta. Volt abban minden, ami, beteg testnek, és léleknek gyógyír. Mankó az elesettnek, szeretetszikra a kőszívűnek, rózsaszínű fénygömb a tévelygőnek. Néhány tanácsot még beletuszkolt…

Ráült a tetejére és várta az asszonyt!

  Eltelt a nap, beköszöntött az este, szürke fátylát elterítette. Holdanyó is megjelent az égi országúton, ezüst szekerével éppen föléjük tartott. Felnézett, hogy illendően köszöntse, az Angyal újfent megjelent, és így szólt:

- Menj csak pihenni anyóka, vigyázok a kincsre, meglásd, holnap eljön érte...

  Hallgatott az angyalra, és hazaballagott. Másnap alighogy megkondult a reggeli harang, megjelent a várva várt vendég. Leültette maga mellé, s alázattal megkérdezte, elfogadja-e a ládát? A fiatalasszony felkapta a kincset, perdült vele egyet, kettőt, örömében. Az öregasszony szeme megtelt hálakönnyel.

- De jó látnom, nem volt hiábavaló a szolgálatom, most már nyugodtan megyek, ha hazahívnak – sóhajtotta.

  A sors homokóráján gyorsan peregtek a szemek. Az öregasszony majdnem mindenét oda adta, amikor gyanakodni kezdett…

   A fiatalasszonyt rég nem látta, nem hallotta angyalt szólítani, a kis patak is hiába várta. Ha nagy ritkán arra tévedt, nem szólt hozzá, csak elviharzott mellette. A páfrányok rettegve takarták be a gomba spórákat, le sem nézett rájuk, eltaposta őket. Egy ideje fennhordta az orrát.

  Teltek a hónapok, Őszapó is távozni készült. Dérből fakadt könnye csorgott, amikor meghallotta a Tél üzenetét, hogy fagyból szőtt szemfedőjével hamarosan elkészül.

Az öregasszony bánatában egyre csak fogyott, és töpörödött…

  Figyelmeztették az erdő állatai, ne várja az asszonyt, amoda jár a másik erdőbe, vigadni a patásokkal. Egyik éjszaka ládát égettek, és a tűz körül ropták az ördögi táncot. Fájdalmában, elszunnyadt a remény, miközben legördült a csillagfüggöny. Derű után borút kevert a vihar, s az emlékek porában hempergett a lélek. Pár nap múlva, az öregasszony rosszul lett. Hívták az erdő bölcsét. A bölcs bagoly, amint megérkezett, kezét összecsapta, s szomorúan sorolta: öt ember erejével rontották meg! Aki ezt tette vele, öt életet, és egy láda kincset ajánlott a fekete seregnek, öt ember erejéért...

Az első élet az anyókáé volt...

  Az öregasszony a sorsát elfogadta, felnézett az égre, és hívta az angyalt. Alázattal kérte, rózsaszín fényével burkolja be a tévelygőt, tisztítsa meg a lelkét, hogy ne legyen több áldozat! Majd mielőtt végleg lezárta a szemét az Úrhoz fordult és kérte, bocsásson meg az eltévedt asszonynak, vezesse vissza a jó útra, ne hagyja elveszni...

Az asztalon pislákoló gyertyalángba karolva valcert járt a megbocsájtás, amikor a hazavezetés angyala megérkezett…

  Félhomályban hasadt a hajnal, az álom véget ért. Elsodródott gondolatai a valóságba visszarepítették. Mamókában rég nem látott barátnéja sorsát ismerte fel. Azonnal felhívja, ha a bágyadt éjszakát leváltja a reggel. Megropogtatta csontjait, teavizet készített a tűzhelyre. Pár perc múlva menta és gyömbér illata keringte be lakás minden zugát. Az óramutatója oly lassan ballagott, mintha ólomlánccal verték volna bilincsbe…

Előző részek >>>