A Szentatya pápasága első nagycsütörtökén két szentmisét mutatott be. Délelőtt a Szent Péter-bazilikában a krizmaszentelési misét, délután pedig a hagyománytól eltérően egy római börtönben mondott misét, ahol kiskorú bűnözőket tartanak fogva. Itt végezte el a szolgáló szeretet gesztusát, a lábmosás szertartását is Jézus példája nyomán.

A Szent Péter-bazilikában fél tízkor kezdődött a krizmaszentelési szentmise, az olajok és a krizma megáldásának szertartásával, amelyeket az egyházi év során a szentségek kiszolgáltatásához használnak. A szentmise másik ünnepi mozzanata a papi ígéretek megújítása volt. Ferenc pápa ezt a szentmisét latinul, összesen mintegy 1600 pappal együtt celebrálta, számos bíboros és püspök is együtt misézett vele. A katolikus világ minden részén a püspökök ezen a délelőttön maguk köré gyűjtik papjaikat, és együtt adnak hálát Istennek hivatásuk kegyelméért. Ezt tette Ferenc pápa, Róma püspöke is, az egyházmegye papjaival és az örök városban élő, tanuló papokkal, egyházmegyés és szerzetespapokkal.

Szentbeszédét a pápa teljes egészében a papi szolgálatnak szentelte, különös tekintettel a papnak a néppel és Istennel való kapcsolatára, továbbá kitért a papi identitástudat válságára is.

„Örömmel ünneplem első krizmaszentelési szentmisémet Róma püspökeként. Szeretettel köszöntök mindenkit és főként titeket, kedves papok, akik ma, úgy mint én is, szentelésetek napjára emlékeztek.” Ezekkel a szavakkal vezette be szentbeszédét Ferenc pápa, aki 44 éve szolgálja az Egyházat papként, 1969-ben szentelték pappá.

Az elhangzott olvasmányok a fölkentekről szólnak. Izajás próféta, Dávid király és Urunk Jézus Krisztus, tehát mind a hárman azzal a közös jellel rendelkeznek, hogy felkenték őket, hogy ők maguk is felkenjék Isten hűséges népét. Felkenésük a szegényeknek, a börtönlakóknak, a kitaszítottaknak szól. Milyen szépen fejezi ki a 133. zsoltár, hogy mire szolgál a szent krizma: „Olyan az, mint a drága olaj a fejen, amely lecsordul a szakállra, lecsordul Áron szakállára, palástja szegélyére.” Ez a lecsorduló olaj a papi felkenés képe, amely a felkent Krisztuson keresztül eljut a föld végső határáig.

A főpap szent ruhája rendkívül gazdag jelképekben. Izrael fiainak nevét onixkőbe vésték és ezzel díszítették az efodnak nevezett vállfedőt, a mai kazula elődjét. A melléremre is felvésték Izrael 12 törzsének a nevét. Ennek az a jelentése, hogy a szolgálatát végző pap vállára emeli a gondjaira bízott népet, a neveket pedig a szívébe vési. „Amikor magunkra öltjük tehát szerény miseruhánkat, jó dolog, ha azt érezzük, hogy vállunkon és szívünkben hordozzuk hűséges népünk, szentjeink és vértanúink terhét és arcát, akik ebben a mai világban is oly sokan vannak.”

Ferenc pápa figyelme ezután a konkrét tettek felé irányult. Az Áron fejét illatosító olaj szétárad a perifériára is. Az Úr Jézus világosan kimondta, hogy felkentsége a szegényeknek, a betegeknek, a szomorúaknak és a magányosoknak szól. Nem azért van az olaj, hogy minket tegyen illatossá, és főként nem azért, hogy egy ampullában őrizzük, az olaj úgyis elromlana, a szívünk pedig keserűvé válna.

A jó papot onnan ismerjük meg, hogy miként keni fel népét. Ha a népet az öröm olajával keni fel, az mindjárt jól felismerhető. A templomból kilépő emberi arcokon meglátszik, ha örömhírt kaptak. Az emberek annak örülnek, ha úgy prédikáljuk az evangéliumot, hogy eljusson a hétköznapok életébe. Az emberek megköszönik, ha imádságunk érinti mindennapi életük valóságát, a bánatot és az örömet, az aggodalmat és a reményt. Amikor valaki ráérez személyünkön keresztül a felkent Krisztus illatára, akkor azt kéri tőlünk: „Atya, imádkozzon értem, mert bajban vagyok.” Akkor vagyunk igazán papok, ha kegyelmet közvetítünk Isten és az emberek között. „Ezzel azt szeretném hangsúlyozni, hogy minden kérésben, még a látszólag alkalmatlan, esetleg pusztán anyagi természetű vagy banális kérésben is ismerjük fel a kegyelmet, a népnek azt a kívánságát, hogy kenjük fel illatos olajjal, mert tudja, hogy mi rendelkezünk azzal” – mondta Ferenc pápa a krizmaszentelési misén a Szent Péter-bazilikában.

Felismerni és érezni, amint az Úr Jézus felismerte a vérfolyásos asszony reménnyel teli szorongását, amikor az megérintette köpenye szegélyét. Az őt körülvevő emberek szorításában Jézusban testet öltött a papi ruhát viselő Áron teljes szépsége és a palástja szegélyére csorduló olaj. Ezt a rejtett szépséget csak a vérfolyásban szenvedő asszony hittel teli szeme tükrözte vissza. Még a tanítványok – a leendő papok – sem látták és értették meg azt, ami történt: „az egzisztenciális perifériában” csak a tömeg felszínességét látják, amely szinte agyonnyomta Jézust (vö Lk 8,42). Ezzel szemben az Úr érzi isteni fölkentsége erejét.

A Szentatya ezzel a buzdítással fordult a római egyházmegye papjaihoz: „Lépjünk ki tehát önmagunkból és tapasztaljuk meg fölkentségünk hatalmát és megváltó hatékonyságát. Menjünk ki a külterületekre, ahol annyi a szenvedés, a kiontott vér, a vakság, amely látni akar, ahol a rossz gazdák annyi embert fogva tartanak. Az Úr Jézussal nem úgy találkozunk, hogy önmagunkat keressük, hogy állandóan befelé nézünk. Az önsegítő kurzusok olykor hasznosak lehetnek. Ám ha egyik kurzustól a másikig, egyik módszertől a másikig lépkedünk papi életünk során, akkor a kiválasztottság pelágiánus tanait követjük, amely kisebbíti a kegyelem hatalmát. A kegyelem olyan mértékben növekszik bennünk, amilyen mértékben hittel odaadjuk önmagunkat és az evangéliumot másoknak és adunk felkentségünkből azoknak, akiknek semmijük nincs. Az olyan pap, akik nem képes eléggé kilépni önmagából, nem ismeri fel népe legjobb tulajdonságát, azt, hogy indítást ad papi szíve legnemesebb részének. Az a pap, aki nem tud kilépni önmagából nem válik közvetítővé, hanem legfeljebb kezelővé.

Az ilyen nem közvetítő, hanem kezelő papok, tehát akik nem tesznek kockára semmit, nem kapnak szívből eredő szerető köszönetet. Ebből fakad sokak elégedetlensége és az, hogy végül szomorú papokká válnak. Egyszerűen csak régi vagy akár új dolgok gyűjtögetői, ahelyett, hogy a nyáj illatát hordoznák. „Azt kérem tőletek - mondta Ferenc pápa –, legyetek a juhok illatát hordozó lelkipásztorok. Igaz, hogy az úgynevezett papi identitástudat-válság mindenkit fenyeget és hozzáadódik a civilizáció válságához, ám ha meg tudjuk törni a hullámokat, akkor az Úr nevében mi is a mélyre evezhetünk és kivethetjük a hálót. Csak az a háló tud halat fogni, amelyet annak nevében vetünk ki, akire rábíztuk magunkat, aki nem más, mint Jézus.

A krizmaszentelési szentmisén mondott homíliájában Ferenc pápa végül azt kérte a hívektől, hogy álljanak szeretettel papjaik mellé és imádkozzanak értük, hogy Isten szíve szerinti pásztorok legyenek.

A papokat pedig így buzdította: „Kedves papok, a Mennyei Atya újítsa meg bennünk a szentség  lelkületét, amellyel felkentek bennünket, újítsa meg szívünkben úgy, hogy ez a felkenés eljusson mindenkihez, a peremre is, oda ahol a hűséges nép a leginkább várja és értékeli. A nép ismerje fel bennünk, hogy az Úr tanítványai vagyunk, hogy szívünkben hordozzuk nevüket és nem keresünk semmi más identitást. Szavainkon és cselekedeteinken keresztül jusson el hozzájuk az öröm olaja, amelyet a felkent Jézus hozott el nekünk!

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

forrás:http://www.magyarkurir.hu/