Kép: Google képek sorozatból

Nem titok, hogy házasságpárti vagyok és nem igazán értem az élettársi kapcsolatokat, főleg, hogyha a gyermekek is ilyen kapcsolatból születnek.

 Régen az esküvő nélkül együttélő párokra azt mondták, hogy ezek csak összeálltak, mint a zsírtalan tészta. Mostanában pedig egyre több helyen hallom, olvasom, hogy fölösleges a papír.

Nem tudom elhinni, hogy a házasság nélkül együttélő párok hölgytagjai is őszintén örülnek a papír nélküli kapcsolatnak, legfeljebb beletörődnek.

A közelmúltban férjem kétszer is kórházba került, én pedig kétségbeesetten igyekeztem, hogy segítsem gyógyulását, aggódtam, nehogy elveszítsem őt, mert bizony nagyon összenőttünk az évek alatt. Megértünk sok-sok szép esztendőt, és megoldottunk jó néhány nehézséget, amit egy magányos ember nem tudott volna elintézni. Igaz, az egyedülálló embernek nem is kell a párja miatt aggódni, elég, ha saját magára figyel.

Február óta én is átvészeltem néhány betegséget, tüdőgyulladást, majd mandulagyulladást, és igencsak elesett voltam, ahogy lázasan izzadtam, szenvedtem. A tüdőgyulladás alatt a férjem éppen kórházban volt, így a szomszédasszonyok segítettek amit csak tudtak.

Most már ismét itthon van a párom, és elkezdtem őt feltáplálni, mert bizony jócskán lefogyott a betegség idején. Hiába vittem a kórházba a pótlást, nem volt étvágya, amit nem csodálok, mert a kórházban nem nagy élmény tartózkodni. Most már van étvágya, és öröm nézni, ahogy lelkesen eszik, hálás a kényeztetésért. Én meg sütöm a palacsintát, a leveles tésztát, mindent, amit szeret. Paprikás csirke galuskával... csak kiejtette a száján, máris elkészítettem. Minden reggeli és vacsora is fontossá vált, igyekszem a megfelelő tápanyagokat, vitaminokat feltálalni, addig kérdezgetem, hogy mit enne, amíg végre megtaláljuk a kedvére való ételt. Mindez számomra is öröm, mert van kiről gondoskodni, köszönöm Istennek, hogy visszaadta nekem őt.

Gyermekkori barátnőm hívott telefonon a napokban, és panaszkodott, hogy nem érzi jól magát, talán megfázott, fáj a válla stb. "Még barkát sem vettem, pedig vasárnap vinni kellene a templomba, de az sem biztos, hogy elmegyek, mert olyan vacakul vagyok"- sorolta Klári, aztán kérdezte, hogy mi már meggyógyultunk-e? Igenlő válaszomnak örült, aztán mondta, hogy milyen jó, hogy vagyunk egymásnak. Igazat adtam neki, tényleg jó, hogy van mellettem egy nagyszerű ember, aki szeret és akit szerethetek. Sajnáltam Klárit, aki nem ment férjhez, gyermeke sincs, sokáig édesanyjával élt, de Éva néni már évek óta kiköltözött a temetőbe, és csak szépen gondozott sírja ad Klárinak egy kis megnyugvást.

Nagyon szomorú lehet a magány, amikor az üres lakásba tér haza az ember, nem várja otthon senki, nincs kihez szólni, marad a tévé és ennyi...

Minden ember személyes ügye, hogy eldöntse miként szeretne élni, de ha a szingli életmódot választja, akkor érdemes végiggondolni, hogy idős korban mennyire elhagyatott lesz majd az addig szabad és független ember.

Amíg van, akinek megfogjam a kezét és aki megköszöni nekem a vacsorát, addig van értelme a mindennapoknak. Örülök, hogy én a házasság mellett döntöttem annak idején.