ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Tóbiás Klára szobrászművész: Magyar Pieta

2011.10.19. 22:24, Ekpafat
*Magyar hang *

Tóbiás Klára rövid életrajza
 
 
1945. szeptember 10.-én születtem Szegeden. Iskoláimat Szegeden és Budapesten végeztem. Képzőművész család tagjaként szakmai alap képzettségemet, Tóbiás Imre szobrászművész édesapám, és Tóbiás György festőművész nagybátyám, irányítása alatt szereztem. Az ő folyamatos tanácsadásuk révén nem a szokásos négy év alatt, de harminc év alatt úgy érzem alapos és szakmailag felvértezett professzionális képzésben volt részem.
1983.-ban kérvényeztem munkáimmal a Magyar Képzőművészeti Alapba felvételemet. Ez akkor meg is történt, és azóta igazoltan is hivatásos művészként tagja vagyok a Képzőművészeti szakosztálynak. Elsődlegesen szobrászként tartanak nyilván, de számomra a festői zománc képek alkotása ugyan olyan fontos szerepet játszik életemben. Számtalan egyéni és közös kiállításom volt, itthon és külföldön is. A hazai kiállítások közül Egerben (Rudnay-terem), Szegeden (JATE aulájában), Baján (Művelődési-ház), Siófokon (Ezüstpart Hotel), Győrben (Vár Art Galéria), és Budapesten (Mednyászky-terem, Kossuth klub, Magyarok Világszövetsége, Hilton…stb), székesfehérvári (Vörösmarthy Színház), valamint az ópusztaszeri Emlékparkban voltak a legjelentősebb egyéni kiállításaim.
Közös kiállításaim a Kecskeméten működő Nemzetközi Zománcműhely keretein belül történtek. Külföldi kiállításaim közül a legjelentősebbek Finnországban voltak, itt több évig tartó egyéni vándorkiállításon szerepeltek zománcképeim. 1995. január 21.-i kezdettel nyílt egyéni kiállításom a Helsinki Magyar Köztársaság Nagykövetségének Kulturális Tudományos Központjában. Innen minden nagyobb Finn városba elkerültek munkáim, majd Észtországban; Tallinban és Tartuban is láthatóak voltak a képek. Szobrászatban kizárólag a köztéren elhelyezett szobrok érdekelnek. 1989-ig köztéri mondanivalóm nem volt. A rendszerváltás hajnalán állítottuk fel Röszkén az első II. Világháborús magyar emlékművet, mely a megfeszített ember keresztje nevet kapta. Ezt követően 2000-ben szeptember 24.-én állítottam fel Mórahalmon az Árpád-házi szentek kútját, ugyanezen év december 22.-én a szegedi Klauzál téren avatták fel a Millenniumi díszkutamat, mely már csak Oroszlános kút néven vonult be a köztudatba. 2001-ben Földeákon állítottam fel a Szent László szobrot. 2004-ben emléket állítottunk a szegedi Zsótér Andornak, kinek domborműve a szegedi Virágcukrászda falára került. 2006. augusztus 20.-n Kisteleken állítottuk fel a második Szent László szobromat, mely az előzőhöz képest teljesen más megfogalmazásban került a köztérre. 2006 októberében került sor a Magyar Pieta 1956-os emlékmű felállítására, a szegedi Dóm mellett, és Pápán a Várkertben. 2007-ben szintén augusztus 20.-n egy másik Árpád-házi szentnek állítottunk szobrot Kisteleken Szent Erzsébetnek. 2008. október 22.-én Wass Albert emlékművet sikerült felállítani a szegedi Kálvin téri református templom védő szárnyai alatt. Ezt követően fogtam hozzá Szent Istvánt ábrázoló lovas szobrom mintázásához, sajnos egyéb akadályok miatt ezt a szobrot 2009-ben nem sikerült felállítani, de minden remény megadatott ahhoz, hogy 2010. augusztus 20.-n Kisteleken a felújított főtéren sor kerüljön e szobor avatására.
A szobrászat területén életem legfőbb vágya a Csodaszarvas emlékmű megalkotása és megvalósítása. Meg vagyok győződve arról, hogy az általam tervezett eredetmondánk rendkívüli jelentőséggel bírna. Talán soha nem volt még olyan szükség nemzetünk gyökereinek felelevenítésére és ápolására, mint napjainkban.
A másik ilyen vágyam a Csaba királyfi visszatérését ábrázoló lovas szobor csoport megalkotása.
Munkáim bemutatásakor azt remélem, hogy minél többen megismernek, annál többen belátják a nemzetünk múltját felidéző szobrászat jelentőségét, fontosságát és segítőkezet nyújtanak a két utóbb felsorolt szoborcsoport megvalósulásához.               
 
 
 
 
Művészi hitvallás
 
Isten az Ő képének mására és hasonlatosságára teremté az embert. E bibliai mondatot így folytathatnánk: az ember pedig, hálából ezért a hasonlatosságért, az ő lelkének zenéjével, művészettel adózott a teremtőnek, embertársai nagy gyönyörűségére.
Mi más lehetne a művészet, mint a lelkünkből feltörő hálaadó ima?
Hogyan tudna a sátán rosszabbat művelni, mint ezt az emberi és egyben isteni arcot megbecsteleníteni, a művészet arcát összetörni, gépivé, zavarossá, üressé, semmitmondóvá alacsonyítani szószolóin keresztül?
 Aki e sorokat megmosolyogja, az is tudja, hogy mindez cáfolhatatlanul igaz. 
A művészetben úrrá lett mai káoszig talán az vezetett, hogy a felszaporodott álszent hazugságokat megsokalló egy-két bátor görbe tükröt próbált tartani a világ elé, a torzkép azonban, ilyen értelembe véve, nem vált botránykővé. A kifigurázottnak tetszett, sőt, csakis neki tetszett. Mondjuk ki végre, hogy a polgárpukkasztásnak szánt halabala az állítólagosan célba vett pénzéből tudott fennmaradni és virágozni még ma is. Ez a művészet Júdás pénze. A lélek ettől haldokolni kezd szégyenében.
Mert a művészet nem úri passzió! Nem a jót röhögjünk a „sznobokon” című versengés tehetségtelen, gátlástalan nyeglék körében! Nem lehet a „király új ruhája” sem- az ember, a mindennapi ember mindennapi lelki szükséglete! A művészet a lélek kenyere! Nélküle az ember elenyészik.
Feltörni vágyó érzelem ez, az első tánclépéstől, az első énekhangtól kezdve, a napjainkban épülő építészeti remekművekig. Mintha a föld hasadna meg és egyenesen megnyílott szívéből törnének elő Csete György   Istennek, embernek otthont adó szentélyei, emlékeztetve az építészet ősi és eredendő szépségére és értelmére. Az emberi méltóság helyreállítói ezek az alkotások. Az értelmes emberi lépték őrzői.
E vonatkozásban úgy érzem, hogy az egész világ előtt példát mutat a magyar művészek egy- igaz, hogy nem túl széles, de annál jelentősebb- csoportja, akik nem hajlandók öngyilkos Flemingekként zokszó nélkül menni a halálba vezető úton. Megpróbálják megőrizni, felfrissíteni az ember Istentől kapott és már lassan elmosódásra kárhoztatott arcát.
S ha már a magyarság kerül szóba, el kell itt mondanom, hogy magyarnak lenni- a nemzeti tudatban ez soha nem volt faji meghatározás. Magyarnak lenni minőségi hovatartozást, magyarnak lenni hitvallást jelent! 
Nemzetünk nagyjainak ereiben olykor sokféle vér csörgedezett még a magyar mellett, de ez soha nem keltett semmiféle ellenérzést, visszatetszést, sőt, Isten akarata szerint, minden nemzettel szemben befogadásra mindig kész volt nemzetünk. A számtalan csapás és pokoljárás ellenére, amit népünk elszenvedett, sem vesztette el hitét.
Így krisztusi példaként kell, hogy álljon sorsunk örök időkig!
Az emberi élet méltóságának megőrzéséért ennyi küzdelmet még sehol sem vívtak. Nálunk minden századik embernek prófétának kell lenni már ahhoz is, hogy puszta létünket megtarthassuk! Ez a próféták földje itt, Európa közepén!
Hitvilágunk kiirthatatlanul él, gazdag népművészetünk virágaiba rejtve. Hagyományaink ízét őrzi egyedülálló és szép nyelvünk dallama. Szertartásaink a hétköznapok egyszerű és mindennapi szokásaiban lapulnak, bárhová is vet rossz sorsunk bennünket.
A magyarság pusztulása a gonosznak Isten felett aratott győzelmével lenne egyenlő!
            Magamat a magyar művészet, egyetemes értelemben véve pedig az emberarcú művészet jegyében köteleztem el. Olyan szerencsés vagyok, hogy álmaimat a világ legszebb és legidőállóbb anyagaiba; tűzzománcba és bronzba zárhatom. Ahhoz, hogy megleljem nyugalmamat, még sok mindent el kellene mondanom, meg kellene mutatnom abból a világból, amit képzeletemen keresztül egy magasabb hatalom látnom enged.
Semmi mást nem akarok, csak ezeket az üzeneteket és népem szavát közvetíteni. 
 
 
 
 
5 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2011.10.21. 19:55
zsolt120

Csodálom az asszonyt, mint EMBERT és a művészetét! Gratulálok további sok sikert kívánva, és köszönöm, hogy megismerhettem.

2011.10.21. 08:46
Frézia

Minden elismerésem a művésznőnek. Nagyra értékelem Sokszor elcsodálkozom, emberi kéz hogy tud ilyen gyönyörű különleges dolgokat produkálni.. Minden elismerésem a Tiéd.Bár csak egyszer láthatnám. hogy készíted a szobraidat, de olyan magasan laksz :-))

2011.10.21. 05:47
futóinda

Kedves Klára!

Mély tisztelettel köszönöm meg azt az élményt, amelyeket eddig kaptam, láttam tőled.

Az Élet-istenünk legyen veled, hogy továbbra is részét add annak, amit  szellem-lelkiséged nyújt nekünk és az örökkévalóságnak.

2011.10.20. 22:01
lenhardt

Őszinte barátsággal csodálom munkáidat. Szívből kívánom, hogy megvalósuljanak vágyaid, és azok közül is elsőként a Csodaszarvas emlékmű!

2011.10.20. 19:06
palinkas34

Csodálatos munkáid vannak kedves Klára, gratulálok hozzá!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
2024.03.19. 05:05
2024.03.19. 04:55
2024.03.17. 19:39
2024.03.17. 06:42
2024.03.17. 05:56
2024.03.16. 20:24
2024.03.13. 20:30
2024.03.11. 21:19
2024.03.10. 19:14
2024.03.08. 16:37
2024.03.03. 17:40
2024.03.03. 05:56
2024.02.29. 07:05
2024.02.26. 22:35
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre