A NŐI EGYENJOGÚSÁG, ÉS A GYERMEKVÉDELEM
 

Két évvel ezelőtti levélre akadtam, amit egy műsorvezetőnek írtam, a Katolikus Rádióhoz, de ma is aktuális. Nem javult, inkább romlott a helyzet.

Érdeklődéssel hallgattam a hangtárból a műsorát. Engedje meg, hogy tapasztalataimat átadjam a nők egyenjogúságát illetően. Ötven évvel ezelőtt, akkor 20 évesen voltam a szabadkai Aur-Metál aranyműves és fémfeldolgozó üzem munkástanácsának elnöke, és az aranyműves osztály művezetője, ékszer tervezője.
Mi már akkor megoldottuk tisztességesen az egyenlő munkáért egyenlő béreket. A vállalat illetményszabályzatot a munkástanács tárgyalta, és szavazta meg. A lista a következőképpen alakult, a legnagyobb fizetéssel kezdődött és ment lefelé. Igazgató, főkönyvelő, technikai igazgató, szerszám tervező és a kreátor, anyagkönyvelő, pénzügyi könyvelő és így tovább... Marós, esztegályos--- polírozó, lánckészítő... olvasztár stb
A munkahelyeknek adtuk meg a fizetést, és minket nem érdekelt, hogy atomfizikus készíti-e a láncot, vagy tegnapi libapásztor, ha meg tudta csinálni. Hogy nő, vagy férfi töltötte be a munkahelyet, abban semmi különbség nem volt. Ez ennyire egyszerű.
De sajnos már átestek a női jogokkal a ló másik felére. Az USA-ban a tavasszal lesz a férfiak egyenjogúságáért egy kongresszus.
Itt már kialakult az esztelenség, amikor a tűzoltóknál a felvételt nem az határozza meg, hogy a próba akadályokon hogy teljesít a jelentkező, hanem hogy hány nőnek, és színesnek kell a csapatban lenni. De amikor a létrán le kell hozni egy egy 80 kg embert az égő házból, akkor a statisztikai nő erre legtöbbször képtelen.
Szerény véleményem szerint, a nőket rászedte a liberális, kommunista propaganda, nyakukba sóztak egy másik műszakot, és még tovább menve lettek malterhordó lányok traktorosok, marósok, esztergályosok stb, és megszűnt az a szemlélet, hogy bizonyos munkák nem nőknek valók. Már
pedig, ha józanul gondolkodunk, bizonyos munkákra nem alkalmasak a nők, bizonyos munkákra meg alkalmasabbak, és ugyanez vonatkozik a férfiakra is, és természetesen vannak kivételek. Ez pedig a művezető dolga, hogy megállapítsa tárgyilagosan, hogy ki mire alkalmas.
A család a férfi és nő szeretetéből származó gyermekek szeretetteljes közössége. Ha a házaspár soha nem tesz olyat a házastársa felé, amit nem szeretne maga sem kapni, ha mindig a másik kedvében igyekeznek járni, és a gyermekek nevelése az elsőrendű  feladat, akkor lesz boldog felnövő geberáció.

Említve volt a műsorban a Gyermekvédelmi Bizottság. Vigyázat. Itt ezen a földrészen, amióta a gyermekvédelem kikerült a ''kegyetlen'' apácák hatásköréböl, és privát corporáció lett, teljesen félrecsúsztatták a haszonélvező szociális munkások. Ezek az egyének, hatszámjegyű évi fizetéseket kapnak, 1,4 milliárd dollárunkba kerülnek, és évente átlagosan 90 gyermek hal meg a kezük között. Százezernél több kanadai gyermek van elszakítva a szüleitől. A CAS-Canadian Children Aid felülnőtte magát a korrupt bíróságon, a rendőrségen, és valóságos gyermekkereskedelmet végeznek. Minden
szülőtől elszakított gyermek után kapnak Finder Fee- Megtalálási költség címen 3,500 dollárt, és további 40,000 dollárba kerül minden gyermek,  évi eltartása nevelőszülőknél, akik lehetnek drogosok, alkoholisták kétes erkölcsűek, homoszexuálisok, leszbiánok…

Kérdem én, milyen sorsa lesz annak a gyermeknek, akit rendőrök tépnek le az apjáról, de van eset,
hogy az anyja melléről szoptatás közben. Az öt eves korig elvett gyerekeket árverésen árulják és főleg homoszexuálisok veszik meg 4o-5o.ooo dollárért.
Küldhetek videót emailon norvég, lengyel, amerikai, és kanadai esetekről!
Iszonyú nézni. Az ilyen gyermek durcás, ellenkezik, és akkor beadják a KGB gyakorlatához hasonló "nyugtatókat" és ezeken a gyerekeken próbálják ki a gyógyszergyárak új gyógyszereit.

Mindez az u.n. női emancipáció jegyében történik. Nem veszik észre a nők, hogy mennyire rászedték őket. Ledolgozzák a műszakot, rohanhat a gyerekért a napközibe, onnan haza, de főzni is kéne, erre nincs rendesen  idő, a férj esetleg túlórázik, a konzervek félkész ételek tele vegyszerekkel - és kérdezzük mitől ez a sok daganatos beteg- a gyermekekkel nincs idő foglalkozni, vacsora, fürdetés, végre szusszanhat egyet , lefeküdtek a gyerekek, és akkor legyen még kedve, és kedvessége, hogy a férjével szeretkezzen.  Na tessék ezt akarták?

Nem volna szebb az édesanya hivatását betölteni, nevelve a gyermekeket szeretettel, mialatt a férj kapjon megfelelő fizetést, amiből tisztességesen eltarthatja a családját.

A zéró toleranc itt azt jelenti, ha a nő felhívja, a 911 kiszáll a rendőrség, és akkor is a férfit tartóztatják le, ha a nő megverte, és a férfi hozzá sem nyúlt. Provokálnak a nők, és ritka, amikor őket tartóztatják le. Váláskor, szinte mindig az anya kapja el a gyerekeket, akkor is, ha az Ő hibájából esik szét a házasság. Mert ugye neki joga van a "fun"-ra, a flörtre. A gyermekpótlékot is az anya kapja, még akkor is, ha ritka esetben az apának ítéli a gyerekeket ellátásra a bíróság, és ha egy centet sem költ a gyerekekre az anya.
A fiam már 16 hónapja bizonygatja, hogy ő látja el a gyerekeket, ő viszi iskolába, főz, takarít, ruházza a gyerekeket, tréningre viszi őket
(Ontario sampion István unokám karatéban) fogorvoshoz stb, az anyjuk meg italra, és flancra költi a havi 650 dollár gyermekpótlékot.

Addig, amíg a fiam válása kapcsán nem ismertem meg ezeket a dolgokat, azt hittem, hogy egy példás országban élünk.
Tudom, azt hiszik, hogy megátalkodott nőgyűlölő vagyok. Biztosítom, hogy nem, 54 éves házasok vagyunk, és szívesebben alkalmazok női munkaerőt, mert a finom munkákra alkalmasabbak.

Viszont a nők többsége pánikba esik egy kilátástalan helyzetben. Nem volt véletlen, hogy a nőket nem sorozták katonának,- mert a jövő nemzedéket voltak hivatva otthon felnevelni, ha az apa elesett. Ezek az özvegyasszonyok csodálatra méltóak, az Édesanyám is, aki 1944- ben  30 évesen maradt három gyermekkel és az anyósával magára, és felnevelt bennünket tisztességesen.

Az anyai munkakört nagyon meg kellene becsülni, és erre a hivatásra nevelni a lányokat, ahogy régen volt gyakorlatban.

A tejes körű anyáknak, akik nem egykéket nevelnek, anyai nyugdíjat kellene adni. Hosszú távú családtámogató törvényekre van szükség, és a gyermekruházat, cipők önköltséges árú árusítására. Nem lenne ennyi elválás.

És kérdezem én, minek kell egy asszonynak havi 50,000 dollár eltartási díj?  Ilyen is van, és ha a férj nem tudja a bíróság által kiszabott összeget fizetni, akkor zárolják a bankszámláját, elveszik a
jogosítványát és bezárják.
Ez akkor is így van, ha megbetegszik, szerencsétlenségben rokkanttá válik, ha kórházba kerül. Nincs kegyelem. Naponta 8 kanadai apa vet véget a tragikus életének, és ez szépen a szőnyeg alá van söpörve, az ombutsmannak nincs joga a gyermekek halálát kivizsgálni.
Ettől féltem Önöket, az én Magyarországomat, hogy ezt az amerikai demo-csok-kráciát bevezetik. Ezeket a példákat látják az iszlám országok muzulmánjai, és ezért ragaszkodnak a középkori szokásaikhoz.

Ha hihetetlennek tűnik, amit írtam, látogassanak el a www.canadacourtwatch.com honlapra,

Vinczer S. Péter, a Kanadai Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke