Caesar kép

Ma hozza a postás a nyugdíját, ez a hónap legfontosabb napja.
Kivételesen a lánya nem zárja rá a háza ajtaját, megakadályozva azzal, hogy kinn dolgozzon a kertben, a kedvenc rózsái között. Egyébként sem tud sokat ténykedni a kertben, mert amióta fűzőt hord, nem hajlik a dereka. Magával hord egy kispárnát, arra ül le és úgy metszi a rózsákat. Kényelmetlen, lassú így a munka, de ideje, mint a tenger.
Melegít már a tavaszi nap, kiül a lépcsőre és várja a postást. Dél van, legalább még egy óra, mire ideér. A szomszéd telken frissen épült nyaraló. Kertjében virágzik a cseresznyefa, amelyet egyetlen növényként megtart a fiatal házaspár, egyébként mindent kivágat, hogy gyöngykaviccsal leszórja az apró telket, hátha így lesz elég tér a két aprócska gyereküknek a játékhoz.
Ha jól emlékszik Katica, az ő gyerekei élvezték, hogy a kertben megterem a zöldség, és egész évben virágzik valami, hóvirág, ibolya, tulipán, nárcisz, rózsa, kankalin, őszirózsa.  Katinka már ötévesen leszedi a zöldborsót és apró kaskájában viszi neki a konyhába. Lőri pedig, az apjával, állandóan az állatok mellett köszköpűködik, hol a kiscsirkéket hajkurássza, hol pedig beleül az itatóba és együtt pocskol a kiskacsákkal. Karcsi, amint végez a munkálatokkal, fél kézzel kikapja Lőrit az itatóból és csurom vizesen a hóna alá kapja, úgy hozza be a konyhába:
-    Katica, eltűnt a kisfiad, csak ezt a vizes békaporontyot találtam helyette! – mondja nagy nevetés közepette.
Régi történet, nagyon régi. Kietlen, üres a gazdasági udvar. Nem telik már jószágra, kicsire sem, nagyra sem.
Egy hét múlva betölti a hatvannyolcat.
Gondolkozz Katica, úgy foltozd a lyukakat, hogy jusson is, maradjon is.
Nyolcvankétezer-ötszáz forint a nyugdíja, az özvegyivel együtt, ebből a gáz ötvenegyezer, a víz és kukadíj úgy nyolcezer, a telefon hétezer, a többiből lehet dőzsölni. Pedig tortát is kell sütni, mert biztosan eljönnek Lőri fiai is. A menye szokás szerint kimenti magát, éli a vígözvegyek életét. Szegény, nem tehet róla, hogy a férje virtusból átússza a Tisza-tavat, tüdőgyulladást kap és meghal. Nehéz idők jönnek reá is, és Katicára is. Ám Karcsiban megroppan valami. Semmi másra nem gondol, csak a két árva unokájára, nem törődik a lánya családjával, pedig ott is két gyereklány unoka van.
Katica eladó a nagyboltban, napi tíz órát dolgozik, hogy keressen is, mert csak így tud juttatni valamicskét a lányáéknak is.
A kerítés mellett végig ott sorakoznak a hóvirágok. Ha csak ránéz, máris könnyebb a lelke. A mandulafákon már bomlanak a rügyek. Két nap múlva virágba borulnak és hamarosan méhzümmögéstől lesz hangos a kert.  
Az Édest még kilencvenéves korában is ki kellett ültetnie a kerti ablak elé, hogy hallja a szorgos méhecskék zümmögését.
Karcsi húsz éve agyvérzéssel kerül a megyei kórházba és többé nem jön haza. A temetése után Édes betegeskedni kezd, és hiába lakik Katica bátyjának szomszédságában, a sógornője közli, hogy az anyósát nem hajlandó ápolni.
Akkor Katinka rábeszéli az anyját, hogy a házáért vállalja el Édes gondozását.
Katinka meghányja-veti a dolgokat és elvállalja. Eleinte Katinka is segít, meg a veje is, később elmaradnak. Dolgozik hát éjt nappallá téve. Hajnalban kel, hogy megreggeliztesse Édest, délben hazaszalad, hogy az ebédet is elébe tegye, este pedig végzi a házimunkát és megfőzi a másnapi ebédet.
Szekánt Édes, ha már a Katica nevére került a háza, akkor dolgozzon meg érte! Elhagyja magát, ki kell szolgálni, mint egy csecsemőt. Lefogy Katica, mint kibe hálni jár a lélek.
Csak jobb lesz, ha nyugdíjba megy, vigasztalja magát, de téved.
A veje, aki kunhátas a munkában, addig sündörög körülötte és sugdos a fülébe, mígnem beadja a derekát és eladják Édes házát, abból vesznek egy másikat a falu túlsó végén, melyben a lányáék Katica nevével boltot nyitnak.
Eleinte löknek némi pénzt Katicának, azután már semmit sem kap, és nehéz kijönni a két nyugdíjból, mert Édesnek igényei vannak. Csak cukrászdából hozott süteményt hajlandó enni, minden nap húsétel legyen az asztalon, meg kóla, és gyümölcs. Ez utóbbiból éjjel is kér, legalább kétszer.
A ház árából félretesz egy milliót, kell az a temetésekre.
Húsz évig gondozza Édest, ebből az utolsó öt évben már elhagyja magát a mama. Nem tudja Katica a kertet gondozni, teleülteti virággal, azzal könnyebb bánni, mint a zöldségekkel, és legalább jut a sírokra is elég.
Akkor sincs segítsége, amikor az utolsó fél évben Édest már forgatni kell az ágyban. Egyik este különösen szekánt az öregasszony, sehogyan sem segít neki, és amikor megemeli, hall egy roppanást a gerince felől.
A megyei kórház főorvosa közli vele, hogy ha megműtik, soha többé nem lesz fájdalma, de tolószékhez kötötten kell leélnie az életét. Katica nem vállalja, marad a szoros fűző.
A veje ismét rábeszéli a pénzköltésre, csináltasson gázfűtést, majd minden elintéz, neki csak fizetni kell. Háromszázezer forintja bánja a cirkófűtést, de milyen jó, hogy nem kell tüzelni, hordani a szenet, fát, a hamut, mégis egyenletes meleg van a három szobában. A konyhai sparheltet is elajándékozza, helyette hófehér, négylángos gáztűzhelyt vesz. A fürdőszobából is kikerül a villanybojler, mert a cirkó adja a meleg vizet is.
Édes kilencvenegyedik évében örökre elalszik.
Ha belegondol, még akkor is bizakodik, hogy végre nyugton élhet. A menye szépen neveli a fiúkat, van egy rendes barátja, akivel nem házasodnak össze, hogy az árvák járadékát megkaphassa. A lányáék is szépen gyarapodnak a boltból, egyre nagyobb kocsit vesznek, a két lányunoka is odavan, egyik Pesten, másik Egerben főiskolás.
A körzeti orvos is örül a hírnek, nem való már magának, Katica, a cipekedés.
Marad még ötszázezre, meg Katinkáék is csak megadják a bolthoz adott tőkét, reménykedik, de restell szólni, hogy be kellene tartani az egyezségüket. Hiszen Édes házának árát meg kell osztani a két család között, a fiú unokáknak is annyi járna, mint a lányoknak.
Öt házzal arrébb lakik a Barátnéja, nála konvektorok vannak, csak azokat a helyiségeket fűti, ahol éppen vannak, a fürdőszobában is megtartatja a villanybojlert.
Összehúzza magán Édes vastag fekete berliner kendőjét. Még csak április eleje van, de már két hete nem fűt. Kinn melegebb van, mint a házban.
-    Jó napot, Katica néni! – köszön be az útról az egyik utcabeli fiú. – Napfürdőzik? Jó meleg van!
-    Szervusz, Pisti!
Most mit mondjon a gyereknek, hogy igen, fürdök a napban, mert benn fázom?
Szellő kergetőzik, mozognak a mandulafák ágai. Csak ne menjen el a nap, hogy kinn maradhasson. Benn, a házban, sütnek a falak a hidegtől, hogy sajog belé a csontja is. Ha benn van, rendszerint fekszik, két vastag pléddel takarózik, úgy nézi a televíziót, közben teát iszogat, jó forrót, hogy felmelegítse, de attól meg nem győz a WC-re járni. Meleg ételt a lánya hoz, vagy átmegy ebédre hozzájuk, mert már nem főz, egy személyre nem lehet, meg nem is nagyon telik rá. Ennyit igazán megtehetnek, bár nekik sincs kolbászból a kerítés.
Katinkáék a kis boltjukat bezárják, mert megnyit a közelükben egy nagy CBA, ott minden olcsóbb és hozzájuk már nem megy senki vásárolni. A veje munkanélküli segélyre megy, a lánya meg elhelyezkedik az CBA-ban.
Széllé dagad a szellő, felhő mögé bújik a nap, muszáj bemennie a hideg házba. Feltesz a gáztűzhelyre egy nagy fazék vizet, amely ha felforr, bemelegíti a konyhát. Leül a konyhaasztal melletti hokedlire, hátát a falnak támasztja. Így kényelmes is, meg kilát az utcára, ha befordul a sarkon a postás, máris indulhat a kapuhoz. Soha nem hívja be, ott, a kapuban elintéznek mindent, pedig már csak öt háza van hátra, ráérne meginni egy kávét, és közben elmondhatná Katicának, milyen friss hírek keringenek a faluban.
Tudja ezt Katica, hogy tetszik a postásnak, aki csapná neki a szelet, ha hagyná, de nem hagyja. Tisztességes özvegyasszony létére ne vegye szájára a falu. Pedig jó lenne, legalább nyugdíjkor, meginni vele egy kávét, meghallgatni a híreit, meg a hozzáfűzött kaján megjegyzéseit.
Most, ha talál még a sublótban neszkávét, behívja a konyhába.
Ma valahogyan vállára nehezedik a magány, úgy nyomja, hogy felállni is alig tud.
Tizenhatezer forintja marad élelmiszerre és minden egyébre egy hónapra. Ebből éhen halni lehet. Elolvad a tartaléka, mint nyári napon a jég. Még a temetésére sem elég.
Gőzöl a víz, mintha melegebb is lenne. Párában úszik a konyha.
Megérkezik a postás.
Katica kiballag a kiskapuhoz, kinyitja és betessékeli Gyula urat.
-    Jó napot, Gyula, jöjjön be. Megkínálom egy kávéval.
-    Csókolom, Katica! Tudja mit? Tíz perc alatt végzek és visszajövök, Hagyja csak nyitva a kaput, addig elkészíti a kávét.
Már megy is tovább, fütyörészve, választ sem vár.
Illatozik a kávé a konyhaasztalon, azonnal az orrába szökik, amint belép. Takaros asszony Katica, régóta tetszik neki. Igaz, hogy nyolc évvel idősebb, de fehér a bőre, mint az alabástrom, még ma is kívánatos. Ahogy rebben a szeme, abban minden benne van.
Gondosan leteszi a nagy postástáskáját a dikóra, akkurátusan előveszi a nyugdíjszelvényt és kifizeti az asszonynak a járandóságát. Csak azután veti le a sapkáját és ül az asztalhoz, hogy az aláírt elismervényt a többi közé teszi.
-    Jó illata van – néz fel az asszonyra, aki most teszi elé a cukrot. – Aztán hallotta Katica, milyen visszhangja van az unokája esküvőjének?
Pirul Katica, persze, hogy tudja, a szóbeszéd terjed, mintha a rádióba is bemondanák.
-    Tudja, hogy nem nagyon járok el itthonról.
A férfi két púpozott kiskanál cukrot perget a kávéjába, gondosan megkeveri, megkóstolja, majd megszólal:
-    Azt beszélik, hogy a maga pénzéből tartották azt a puccos esküvőt, meg, hogy a veje nem is akar dolgozni. Állítólag azt mondta a szép Kovácsnénak, ismeri, a Kócos Böskének, hogy addig nem is ártja magát a munkába, amíg magának egy fillére is van a takarékban.
-    De hát, már nincs…- vágja rá ösztönösen az asszony.
-    Hát, én tudom, de a veje nem.
Bánja már, Katica, hogy kiszaladt a száján a megjegyzés, de nem tudja visszaszívni. Gyula egy rendes legényember, nem mondja tovább.
-    Magát egész életében kihasználta a családja, ahogyan a veje szeretné mihamarabb  feltenni az i betűre a pontot. Igaz, hogy a lánya hozza minden nap az ebédet?
-    Igaz.
-    Az is igaz, hogy heti négyezret fizet érte neki?
-    Az is igaz.
-    És nem tévedek, ha azt mondom, hogy azt a soványka ebédet osztja be reggelire és vacsorára is?
Erre már nem válaszol az asszony. Hófehér arcát pír borítja, kék szemében könny csillan.
-    Nézze, Katica! – nekikészülődik a beszédnek Gyula úr, bátorításul egyszerre megissza a kávéját. – Mondanom kell magának valamit.
Felpattan a helyéről és gyengéden megfogja az asszony karját, s leülteti.
-    Figyeljen rám. Öreglegény vagyok, s amióta a szüleim elmentek, magam mosok, főzök, takarítok. De nagyon üres a ház egyedül. Lenne egy ajánlatom magának. Költözzünk össze, nekem mindegy, hogy itt lakunk, vagy nálam. Mindent elvégzek a ház körül, magának csak beszélgetnie kell velem. Ha mást nem akar. Magát nem semmizik ki a gyerekek, és nekem sem kell semmi, ami a magáé. Most elmegyek, leszámolok. Estefelé visszajövök, addig gondolja meg magát.
Mióta magázódnak Gyulával? Maga sem tudja, pedig valaha tegeződtek.
Rendes ember a Gyula.
Mit szólnának a gyerekek?
Elpilled Katica, a kaput sem zárja be, csak elheveredik a dikón, betakarózik a berlíner kendővel és elalszik.
Sötétedik.
Nagy hangon beköszön valaki és máris belép a konyhába.
-    Csókolom, mama, máris alszik? A kapu meg nyitva? Még kirabolják! Persze, ez magának nem sokat számít, míg a feleségem hordja magának az ebédet!
Felretten Katica, ez csak a veje lehet. Résnyire nyitja a szemét és látja, amint a nagydarab, majd kétméteres fiatalember emelgeti a fedőt a tűzhelyen hagyott lábasról.
-    Nem ízlett a rakott kel? Pedig finom! Majd én megeszem, ha magának nem kell.
Máris zörög az eszcájgos fiókban, kikap egy kanalat és eszi a hideg ételt.
-    Meg ne ártson fiam! – szól rá az ismerős hang.
Gyula úr alig ér a fiatalember válláig.
-    Aztán, ha megette, nem kell elmosni az edényt, mehet haza.
Szólna Katica veje, nem is akármit, de az ajtóban hozzá hasonló méretű fickó áll, kezében két nagy táska.
-    Gond van, Gyula bátyám?
-    Nincs, fiam, tedd csak le a csomagokat.
Kanalastul repül a fazék rakott kel a konyha sarkába.
Katica riadtan felül. Gyula úr leül a dikó szélére, átöleli az asszonyt.
-    Katicám, katicabogaram, ne félj, itt vagyok!
Gyula úr karjában végre melege van. Érzi, hogy soha többé nem kell fáznia.