Az élet tartogat néha meglepetéseket...

Unatkozva, lehajtott fejjel ballagtam a város kihalt főutcáján. Gondolataim akörül jártak, hogy valamit kezdeni kellene magammal, mert mindjárt megesz az unalom. Hirtelen nesz ütötte meg fülemet. Felkaptam fejem, egy nagy fekete kutya pisilt le éppen egy hirdetőoszlopot, melyen egy fehér plakát kellette magát. Odaléptem, és elkezdtem olvasni.

 
Dinamikusan fejlődő Cég munkatársat keres!

 
Az ideális jelölt

 

-Ápolatlan megjelenésű, büntetett előéletű

-Eredménnyel nem foglalkozó, nem kitartó

-Megbízhatatlan, lusta

-Munkájára igénytelen

-Önálló gondolkodásra képtelen

-Iskolai végzettsége lehetőleg minél alacsonyabb
-Gépkocsival nem rendelkezik

 
Feladatok

 
Majd mi megmondjuk!

 
Amit kínálunk

 

-Bér (Annyi, amennyi)

-Érdekes és változatos munka
-Munkatársak közötti verekedések, akár naponta is!

 

-Hm! Ez jól hangzik! Jelentkezem!

Gyorsan vettem egy üveg almabort, megittam egy húzásra, hogy ráhangolódjak a feladatra. Belekötöttem pár emberbe, mire nagy nehezen valaki jól megvert, még a ruhám is megszaggatta. Így már nyugodt szívvel, és jó nagy monoklival mehettem az állásinterjúra.

Egy lepusztult, külvárosi házban zajlott a meghallgatás, ahol válogatott legények vártak türelmetlenül sorukra. Néhány pofon is elcsattant, így legalább telt az idő. Megittam még egy üveg almabort, csak az íze kedvéért.

Végre sorra kerültem! Egy kis izgága emberke, formás kis kecskeszakállal ült egy hatalmas íróasztal mögött, szúrós szemekkel méregetve. Elővettem legkeményebb nézésem, de nem jött zavarba. Sőt! A végén még én fordítottam el a fejem, pedig nem szokásom az ilyesmi.

-Hm! Elég ápolatlan a külseje! Nagyon helyes! –szólalt meg végre- De vajon büntetett előéletű e?

-Hogy a csudába ne lennék az! Tíz évet ültem! Fegyveres rablásért! – düllesztettem ki büszkén mellkasom.

Valamit felírt az előtte heverő papírlapra, majd megkérdezte:- Lakás? Család?

-Egyik sincs, kérem! Nem értem én rá ilyesmikkel foglalkozni!

Elégedett képpel bólogatott. –Dolgozott e valaha?

-Hát, volt hogy próbálkoztam, de mindenünnen elküldtek, mert megbízhatatlan, és lusta voltam. A véremben van a munkakerülés, meg hát ugye, sose tudtam megtanulni semmi munkafolyamatot. Az önálló gondolkodást meg nem nekem találták ki. Az általános iskolát se fejeztem be, mert egyszerűen nem érdekelt. Egész életem a semmittevésről szólt.

-Hm! Az ideális jelölt! Ön a kiválasztott!

-Mit kellene tennem?

-Azt, amit eddig, csak most már főállásban!

-Mit?

-Semmit!

-Ezt nem értem!

-Persze, hogy nem érti! Nem is azért akarjuk alkalmazni, hogy értsen is valamit!

Hirtelen pofon vágott.

-Ezt már érti? -kérdezte.

-Értem! –tapogattam meg sajgó arcomat, majd jól taknyán tenyereltem. Jól kezdődik az első munkanapom!

Kezet nyújtott:- Szerintem mostantól tegeződjünk! Szervusz kérlek! Béla vagyok!- közben kacsintott. Értettem én! Az igazi nevét csak nem mondhatta el!

- Szervusz! Én is Béla vagyok!

- Látom, jól meg fogjuk érteni egymást! Na! Dologra! Vagyis menj, és tedd azt, amit eddig. Semmit se tégy a társadalomért! Csak tengj-lengj, bűnözz, legyél továbbra is igénytelen! Majd megkapod a fizetséged. Ne félj, megtalállak!

Felálltam, és elköszöntem. Már majdnem kiléptem az ajtón, amikor bevillant valami az agyamba! Bélának mintha apró kis szarvai lettek volna a fején! Megfordultam, hogy megnézzem, de már nem volt ott. A szobát viszont kénszag töltötte be. Mentem a dolgomra, nem aggódtam, tudtam, úgyis megtalál, ha akar.