Pszichológia

Elérkeztem legkedvesebb témámhoz, amit a legjobban ismerek és szeretek.
A beteg-ápoló-hozzátartozó-és orvos kapcsolata, kommunikációja, fejlődési lehetőségeik.
Valamilyen módon minden embernek van kapcsolata a beteg emberrel, idős rászoruló szülő, vagy kórházban ápolt hozzátartozó, esetleg beteg gyerek vagy rokon.
Nem lehet felsorolni azokat a szálakat amivel kapcsolatban vagyunk ma az egészségüggyel, a mai betegeket ellátó rendszerrel, illetve kibővíteném, mert a mai rendszer már előtérbe helyezi az előgondoskodást, a felvilágosítást és  a megelőzést.
Pályám kezdetén kis bölcsödés gyerekekkel kezdtem a munkát és szép lassan a hosszú évek alatt elértem a mai állomásomat, ami az aktív betegápolást jelenti kórházi osztályon.
De dolgoztam idős, beteg emberekkel a szociális ágazatban - intézeti és területi - gondozást is gyakoroltam.
Ezeket a dolgokat azért említem, mert sok tapasztalatom van emberekkel, betegekkel és mégis amikor e sorokat írom, érzem, tudom, hogy hatalmas hiány van ezen a területen kommunikációs oktatásban.
Ha  ilyen ismereteket, konkrét technikákat tanítanának az iskolákban úgy, hogy az ne csak egy elvont,"muszály", idegen anyag legyen, akkor a mai szakembereknek sokkal könnyebb dolga lenne egymással, a betegekkel és a hozzátartozókkal.
Valahol azt kéne végre már tudatosítani a fejekben, hogy bármennyire is szeretnénk ettől eltekinteni, az első a beteg!
Az ápoló számára is aki a segítésre adta az esküjét, a betegnek is, hisz ő szenved, és
a hozzátartozónak is mert ő tehetetlen, segítséget vár a szerettének.
A mai egészségügyi ellátásban nagyon sok konfliktus van az ápolói munka "el nem ismertsége", az alacsony bérezés és az aránytalanul nagy követelmények miatt. Újabban súlyos bérfeszültséget keltettek a mesterségesen bevezetett "közmunkaprogrammal".

A mostani helyzet szerint egy gyakorló ápoló alig keres kevesebbet , mint egy szakápoló, pedig az utóbbi felelőssége sokkal nagyobb és itt emberéletekről, egészség megtartásról, ápolásról van szó, nem tárgyakról...
Ma már oda jutottunk, hogy a szakápolók el mennek külföldre, mert ott elismerik a tudásukat, itthon nem.
Aki teheti sajnos meg sem áll Ausztriáig, vagy Németországig, de kedvelt állomás Olaszország és a Benelux államok is.
Ha ezt a fejetlenséget, nemtörődömséget és közönyt,mert sajnos így van - meg tudnánk állítani, már sokkal könnyebb dolga lenne mindenkinek!
Elöször a fejekben kellene rendet rakni, aztán a pénztárcában és utána a képzést újra gondolni.
Az a rohamszerű tempó, amit ma az utcáról jött szerencsétlen közmunkásoknak diktálnak egy hatalmas baklövés szerintem, és  etikátlan is. A végzett, tapasztalt szakdolgozókkal szemben is és a beteggel szemben is. Én még letettem az esküt annak idején amikor elvégeztem az első iskolámat 18 évesen. " A legjobb tudásom szerint szolgálom..."

Ezt a szakmát életünk végéig tanulni kell, képezni magunkat és fejlődni állandóan. Az egész világ változik folyamatosan. Lépést kell tartani a technikai újdonságokkal, eszközökkel. Bármilyen furán hangzik egy osztályon a tapasztalt ápolók, dolgozók nélkül nem lehetséges a gyógyítás! Hiába az orvos tudása, ha a beteget nem ismeri annyira, mint a nővér, nem tud  sokszor helyesen dönteni amikor a beteg személyiségének az   ismerete lenne a tét.
Sokszor vettem részt viziten, amikor a kórteremből kimenve az orvos megkérdezi az ápolót, Ő hogy látja ezt, vagy azt a helyzetet? Ezt szoktam jó munkakapcsolatnak hívni, itt fontos az ápoló munkája, elismerik a tudását.
 

Ezt a kis bevezetőt kövesse az igazi téma, ami a beteg ember körüli asszertivitásról szól.
 

Több egészségügyi előadást, kutatást elolvastam és a "szerintem" legfontosabb részeket szeretném leírni. Időnként csak a másolásra, idézésre szorítkozva, de van ahol csak a lényeget emelve ki.
Nagyon fontos a jó kommunikáció, a helyes kapcsolattartás a beteggel és a hozzátartozóval, nem utolsó sorban a kollégákkal. Az asszertivitás ismerete lényeges eleme "lenne" az egészségügyben  részt vevő minden embernek.

Ebben a munkában sokat böngésztem neten, írások, könyvek között, és amikor rábukkantam erre az anyagra, rájöttem, hogy  minden kérdésre megvan a felelet. Valami olyan érzés fogott el, mintha egy zárnak megtaláltam volna a kulcsát. Sok szeretettel szeretném átnyújtani ezt a "kulcsot"-hiszen minden embernek szüksége van rá, vagy majd egyszer lesz..

Nővérek továbbképzése Csongrád megyében
Szeged — Hódmezővásárhely
1994

"Az önszeretetet az emberiség gyakran negatív jelenségként tartotta számon.
Abból a görög mondából eredeztethető, miszerint Narcissus meglátta arcát egy
tiszta víz tükrében és önmagába szeretett. A szó első része a narkotikumra utal,
amelyet a nárcisz virágából nyertek, de matefórikusan az önszeretet lelki
narkotikumára is utal, amely csalóka képpel, elérhetetlen vággyal tölti el az
élvezőjét.
Az önszeretetet a zsidó vallási hit az ószövetségben, mint Isten összetett
parancsolatát: "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", állította az őt megérdemlő
helyre, amelyet a keresztény kultúra máig is tanít és gyakorol. A tanítás szerint
Isten teremtette az embert, kibe saját lelkéből lelket lehelt. A vallási elképzelés
szerint azért is kell önmagunkat szeretni, mert ezáltal a lelkünkben lévő isteni
eredetű lényeget értékeljük.
Aki nem szereti önmagát, az nem szereti Istent és embertársait sem.
Ráadásul a bennünk lévő agresszió minket is támad, s ha önmagunk ellen hat, az
önutálaton át elvezethet az önmagunk el nem fogadásáig és az öngyilkossági
kísérletig.
Ezek után költői a kérdés: szeressük-e önmagunkat? Mert a válasz rá mind
biológiai, mind teológiai, mind pedig filozófiai szempontból egyértelmű és azonos:
szeressük! Csak a magát elfogadni képes, egészséges lelkületű embertől várható,
hogy ha önmagával kiegyensúlyozott kapcsolatban él, akkor be tudja fogadni és
szeretni embertársait is. Az ápolók számára fokozottan érvényes ez, mert ha a
kérdést megfordítjuk és úgy vizsgáljuk, hogy aki önmaga terhét,
kiegyensúlyozatlanságát, el nem fogadását is hurcolja, az ezzel a súllyal a vállán
nem képes kitartó és szüntelen áldozatot hozó ápolási munka ellátására. Az ilyen
nővértől nem várható el, hogy szeresse betegeit, márpedig ezért kizárható a
szakmából!"

 

"Richárd Wagner, a nagy német zenedráma-szerző írta: "|...]szeretnünk kell
újra minden embert, hogy önmagunkat újra szerethessük, és hogy újra örömet
leljünk magunkban.

Jankovich István szerint nemcsak az önszeretet a kérdés, hanem az is, hogy
"[...Jképes vagyok-e úgy szeretni önmagamat, hogy ÉN-em minden összetevőjét
szeretem, vagyis gondozom, jót teszek vele, örömet szerzek neki, nem okozok
benne kárt. Ezek az összetevők a test, a lelek és a szellem. Rengeteg olyan ember
van, akik nem tudják szeretni önmagukat, akik kárt tesznek a testükben, lelkükben
vagy szellemükben."'
E. Fromm szerint a bibliai parancs nem azonos az önzé.s.sel:
"Ha erény szeretni felebarátomat mint emberi lényt, akkor erény — és nem
bűn — szeretni önmagamat, hiszen én is emberi lény vagyok. Nincs olyan
emberfogalom, amely ne foglalna magába engem is|...| A tulajdon lényem iránti
szeretet elválaszthatatlanul összefügg a bármely más lény iránti szeretettel."'^^
Tagore szerint szeretetemmel önmagamat adom át. így írt az "Áldozati
énekek" 17. részében: "Csak szeretetre várok, hogy azután végre kezébe adjam
magam. Ezért lett oly késő ezért terhel ilyen mulasztásoknak bűne.
Az emberek jönnek írásaikkal, törvénykönyveikkel, hogy szoro.san
megkössenek, én azonban mindig kisiklom kezeik közül, mert csak szeretetem
ébredésére várok, hogy aztán végre kezébe adjam magam.
Az emberek gáncsolnak, nemtörődömséggel vádolnak, s kétségtelenül
igazuk is van, ha pirongatnak.
A vasárnapnak vége van, s a szorgos üzletemberek számára vége minden
munkának. Azok, kik hiába hívtak, nagy bosszúsan már visszamentek. Csak
szeretetem ébredésére várok, hogy magamat aztán végleg kezébe adjam."'
 

"A szeretet önzetlensége épp a felebaráti szeretetben nyilvánul meg leginkább. Ha valakit szeretek, hibáival együtt elfogadom. Nem azon vagyok, hogy előbb megváltoztassa számomra kellemetlen tulajdonságait, hanem szeretni kezdem és majd ez az átsugárzó erő javít rajta. Az ápoló is így kell, hogy legyen a betegével. Amikor megkapja, amikor ápolni kezdi, szeretetét adja neki. Ez lesz az első és fontos gyógyszer, amelynek hatására a beteg gyógyulni kezd. Augustinus írta: "Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell
teli erszény !"
Nagyot téved, aki a szeretet hangsúlyozásával arra gondol, hogy az orvostudomány más, fizikális gyógymódjait mellékesnek tartjuk. A két "eljárás" együtt ér el kívánt eredményeket. Soha ne feledjük el, hogy rendelőnk, kórházunk, klinikánk bármennyire is jól műszerezett, a gépek részben csak feltárják a gondokat, részben pedig kezelnek. Gyógyítani nekünk kell: a gépeinkkel és a szeretetünkkel egyaránt. M. Gandhit idézzük:
"A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki
sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg rá."
Pilinszky Jánosnak az "Azt hiszem" című verse jóval általánosabb, semmint
egyetlen réteg, az ápoló szakma gyakorlóinak szólna, mégis pontosan azt kell
tennünk, amit e rövid részlet idézésében olvashatunk:
" Azt hiszem, hogy szeretlek,
lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz
De láthatod, az istenek,
a por meg az időí"

"KORUNK PROMETHEUSAI: AZ ÁPOLÓK
A BETEG EMBER SZERETETE
A szeretet elnyerése érési folyamat, amely az Isten szereteten, szülői és önszereteten át jut el a felebaráti szeretetig, vele a humanizmusig és jut tovább a betegek elfogadásáig, szeretve gyógyításukig. Th. Mann gondolatát kiragadva és tovább fejlesztve, legyünk büszkék arra, hogy korunk Prometheusai lehetünk.
Ráadásul, nekünk a tüzet nem kell kívülről hozni, netán az "i.stenektől ellopni".mint ógörök elődünknek.

A mi kohónk a lelkünkben ég, csak izzásba kell hozni, és adhat-e erre jobb alkalmat más, mint amikor elesett, beteg ember kerül hozzánk.
Amikor azért jön valaki, mert bajba jutott és segítségünkért kiállt. Lehet megható
egy szép színházi jelenet, megkapó az ártatlan gyermektekintet, vérpezsdítő a szép
szempár pillantása, de egyik sem váltja ki belőlünk azt az érzést, amelyet a szenvedő beteg. István Lajos szombathelyi haematológus professzor Harsányi Lajos egyik versét idézte:
 

"Balladisztikus hangvételű költeményében egy haldoklóról ír, akin nem tudott segíteni a tudomány. Aztán jött valaki, aki »[...] együtt érző meleg szívét a beteg vadul verő szívére tette, és ettől elmúlt a régi láz.« Gyógyítani csak szívközeiben lehet."
 

"Már kezdetben, amikor a nővér a testi ápolás szakaszában van a betegével, megindul a gondoskodás és a törődés. A beteg támaszt és szeretetet vár. Az emberi élek nem ajtó, amelyet csak meg kell nyitni és árad belőle a szeretet válogatás nélkül. Itt és ezért szükséges az empátia, a megfelelő kapcsolatteremtés és beleérzés, beleélés művészetének ismerete. A szavak és a tettek uralkodóvá válnak.
Hárdi István írta: "Gyengédség, kedvesség, türelem, udvariasság a jó stílus összetevői, melyben a nővéri szeretet megmutatkozik. A »hogyan« fontosabb, mint a »mit«."'
Az eddigiek során azt hangoztattuk, hogy szeretet csak egy van, és az igazi ,
szeretet nem válogat, nem mérlegel. Ha ez alól nem is kibúvót keresünk, ha nem is
arról van szó, hogy állításainkat cáfoljuk, a nővér-beteg esetében mégis el kell
mondanunk, hogy szeretetünk hőfokára, személyes irányultságára vigyáznunk kell.
Itt van az a körülmény, amikor a humanizmusunkat belső képzettségünk, intelligenciánk alakítja. A beteggel kapcsolatban megnyilvánuló szeretetnek nem szabad hűvösnek lennie, de kell távolságot tartania. Ez a szeretet nem loboghat.

A nővér-beteg szeretetkapcsolatáról Bajor Nagy Ernő rövid írása e témakör összefoglalását nyújthatja, de túl is mutat ezen; föltárja azt, hogy a gondolkodó
ember és a humánus társadalom számára milyen elismerést vált ki az ápolók szeretete. Egy elfekvő kórház idős, halálra váró embereiről és az őket ápoló nővérekről írt:

"A négyágyas szoba bejárata előtt szokatlan tevékenység közepette leptem
meg valamelyik nővért, akit már régebben ismertem. Éppen a szemöldöke vonalát
»igazította meg« egy errevaló ceruzával. Kibuggyant belőlem: »Csak nem szépíti
magát annak a haldokló néninek?«
A válasz komoly volt és lefegyverző: »Igen, neki rakom rendbe magamat.
Ha dúltan lépek be, megérzi rajtam a véget. Nem akarom, hogy kétségbe essék.«
Lehajtottam a fejemet. És csak későn jutott eszembe: hány női kéz fölé
hajoltam életemben, de az még soha nem fordult meg elmémben, hogy
megcsókoljam a legelesettebbek fölé is a remény ejtőernyőjét varázsló nővér fáradt
kezét."
 

VÉGZETT NŐVÉREK VALLOMÁSAI
 

1. 2 éve dolgozik
"[...] Az állatok iránt érzett szeretet jelzi azt is, hogy képesek vagyunk-e más
élőlényt szeretni. Úgy vélem, aki utálja az állatokat, és bántólag fordul feléjük, az
embertársait sem képes szeretni, csak önmagát[...]
Minél több élőlényt és tárgyat szeretünk a környezetünkben, annál gazdagabbak vagyunk érzelmileg, boldogok, elégedettek tehát jókedvűek, ezáltal minket is többen szeretnek."
 

2. 3 éve dolgozik
"A beteg ember életében jelentős szerepe van a mögötte álló család szeretetének, támogatásának. Minden beteget egyformán kell tudnunk szeretni, hiszen nincs jó és rossz beteg, csak beteg. Aki félhet, szoronghat, ingerült lehet.
Ilyenkor nagyon fontos, hogy megérezze a feléje áradó szeretetünket, bizalmunkat.
A beteg megérzi a feléje áradó szeretetet, és amilyen formában szeretjük, olyan
formában szeret viszont bennünket. Ilyenkor az ápolónőnek egy kicsit anyává kell
átalakulnia (akkor is, ha nincs még családja), és támogatnia kell lélekben is a beteget. Mert előbb a lelki gyógyulás jön létre, és azután következik be a testi
gyógyulás, amelyben mindenki fontos szerepet játszik: nemcsak a gyógyító
közösség, hanem a megértő, szerető családi háttér is."
 

3. 5 éve dolgozik
"5 éve vagyok egészségügyi dolgozó. Nekem sokat jelent az, ha a betegeken látom, hogy szeretettel szólnak hozzám, és nem kerülnek. Ugyanakkor a betegek számára is fontos, hogy szeretettel foglalkozzunk velük.
A szeretet egy belső érzés, amit jó adni, és jó kapni. Szeretetem kiterjed a növényekre és az állatokra is. Szeretet nélkül mind a világ, mind az emberiség összeomlana. Csak a szeretet képes bennünket összetartani, és bebizonyítani, hogy az élet nehézségek árán is szép."
 

4. 9 éve dolgozik
"Nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy mit jelent a szeretet. Jelenti talán az életerőt; sokszor volt már úgy, hogy semmihez, de semmihez nem volt kedvem.
Egyszer jött valaki, aki kedves volt hozzám, megérintett, éreztem fontos vagyok.
Szinte ujjászülettem.
Talán a betegekben is van egy ilyen érzés, amikor mi nővérek szeretettel vagyunk irántuk. Több kedvük, akaratuk van a gyógyuláshoz. Egy kedves mo.soly, simogatás, érintés és máris másképpen csillog betegünk szeme. Szólnunk se kell.
Szeretet nélkül nincs élet, legalábbis nem sokat ér[...]
A betegekkel kapcsolatban én úgy érzem, hogy szeretetet nekem kell adnom, de nem várhatok viszont szeretetet. Az én kedvességemnek más lesz az eredménye — a gyógyulás, az, hogy jólérezzék magukat, míg intézetünkben vannak."
 

5. Idősebb nővér írta (korát nem tüntette föl):
"[...]a gyermekkorom nagyon nehéz volt. Édesanyám a mindennapi betevőért dolgozott és a sok munka és gond mellett, nem igazán »ért rá« nevelni bennünket. Volt egy apánk, aki nem is nevezhető apának. Csak rettegésben tartotta az egész családot. Felnőttem valahogy. Mindig alkalmazkodó voltam, mindig én voltam, aki nyugtatta, biztatta édesanyánkat. Próbáltam elhitetni vele, hogy biztos jobb lesz később.
A szeretetéhségem olyan nagy volt, hogy amikor már tudtam olvasni, a mesék, később a regények világában »éltem«. Hittem azt, hogy aki jó, az egy napon elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megbűnhődik. Ezt a mai napig is hiszem. Ezért van az, hogy az én családom úgy él, ahogy én annak idején szerettem volna.
Nekem borzasztó fontos az, hogy a környezetemben élő emberek jól érezzék magukat, és ezért mindent megteszek. így érzem én is jól magam. Nagyon odafigyelek az emberekre, érdekel, hogy mi bántja [őket], miben tudok segíteni. És ezt a betegek is érzik."
 

6. 17 éve dolgozik
"A szeretet egy nagyon erős, pozitív tulajdonság, ami jó volna, ha sohasem
halna ki az emberekből[...]
Szeretem az embereket, és főleg foglalkozni velük, ezért választottam ezt a szakmát, melyet már 17 éve végzek. De sajnálattal vettem tudomásul, hogy az emberek szeretete kihalófélben van. Eltávolodunk egymástól, mert mindenki igyekszik vagyont szerezni. A családokon belül is azt hiszik a szülők, hogy ha gyermeküknek mindent megadnak anyagilag, akkor minden rendben. Pedig a mai  ifjúságnak éppen a szeretet volna az, amit meg kéne, hogy kapjanak. Talán kevesebb fiatal vadulna az utcán, és kábítószerezne, ha a szülő több szeretetet nyújtana és többet foglalkozna gyermekével[...]
Nagyon fontos, hogy az embernek hazaszeretete legyen, és hogy ne tagadja
meg önmagát[...]
Minden embert egyformán szeretek éppen ezért gyűlölöm és elítélem a
fajgyűlöletet[...|
Minden embernek szüksége van, hogy szeressék és, hogy ő is szeretni
tudjon."
 

7. 19 éve dolgozik
"Szeretem a munkahelyem, a hivatásomat, a munkatársakat, de legfőképp betegeket, akik szeretetre, gondoskodásra, gyámolításra várnak. Az ember a szeretetét a ragaszkodását sokféleképpen kimutathatja. Sokszor elég egy mosoly, egy szemvillanás, egy simogatás, vagy egy jó szó. Rengeteg sikerélménye van egy
jó nővérnek nap, mint nap. Legutóbb vasárnap volt nem is egy, hanem két
sikerélményem.
Délelőttös műszakban voltam éppen, és amikor reggel bementem a kórterembe, így szólt az egyik beteg »- Na itt van a mi mosolygós nővérkénk, már nagyon vártuk!« Ez nagyon jól esett, mert éreztem, hogy szeretnek, hogy szeretettel várnak.
A másik szeretet megnyilvánulás szintén ezen a napon volt, igaz, hogy ez szomorúbb mert ezt egy nagyon súlyos betegünk mondta és nagyon összefacsarodott a szívem egy pillanatra. Idézem: »Nővérke, maguk mind a ketten olyan jók hozzám, hogy ha meghalok a síron túl is megemlékezem magukról!«
De lehet sorolni, napestig ezeket a kedves szeretettel teljes szavakat, gesztusokat a beteg ember nagyon hálás minden jó szóért, tettért. Azt mondják az ember hagyja otthon a gondokat és a munkahelyi gondokat pedig a munkahelyen.
Még az első csak megy, de én, ha leteszem a műszakom, nem tudom elfelejteni a
betegeket. Sokszor álmodom az osztályon lévő betegekkel. Megesett velem, hogy
az osztályon haldokló »beteggel« álmodtam, hogy felült és jobban lett. Ekkor felébredtem és a férjemnek elmondtam biztosan meghalt XY. bácsi, mert az
álmodtam, hogy jobban lett. Délután, mikor bementem dolgozni, akkor tudtam
meg, hogy tényleg meghalt. Nagyon megrázott, mert nagyon kedveltük egymást.
19 éve vagyok nővér, de a halál mindig megráz.
A munkám családi konfliktusokat okozott valamikor, de a férjem szeretete nélkül nem maradhattam volna meg a hivatásomnál. Most már beletörődött, hogy nekem ez az életelemem, én ezt tudom és ezt szeretem csinálni, a betegágy mellett szeretek dolgozni. Ami fájó pont, hogy egyre kevesebb idő marad arra, hogy a beteggel elbeszélgessünk és vigasztaljuk, pedig az emberek egyre feszültebbek, idegesebbek ebben a rohanó világban. Remélem, hogy még sok betegnek tudok lelki megnyugvást nyújtani, és ez a szeretet, amit most érzek, életem végéig megmarad!"
 

8. 23 éve dolgozik
73
"Amikor anya lettem, akkor értettem meg, hogy mit nem kaptam meg. A szeretetet! Éppen ezért akarom pótolni mindazt a gyermekeimnek, amit én nem kaptam meg. Ezt az érzést soha ne érezze meg, ami a mai napig is fáj nekem."
 

9. 24 éve dolgozik
"A szeretet számomra egy megfoghatatlan érzés, mely az emberből belülről
jön mindennemű befolyás nélkül. Sajnos szüleim halála mély nyomot hagyott bennem, hisz korán elveszítettem őket. Azt mondhatom, hogy éreztem, hogy ők mennyire szerettek, mely szeretet még ilyen távolból is kölcsönösnek mondható. Szinte nem múlik el egy hét sem, hogy ne álmodnék valamelyőnkkel, s ne beszélgetnénk. Úgy érzem, ilyenkor egy kicsit megnyugszom. Ezen nehéz lelki válságomon férjem és
gyermekeim segítettek át, bizony sok türelemmel és odaadással[...]
Munkámat, amit csinálok szeretem, hisz úgy gondolom különben nem
dolgoznék itt ennyi ideje."
 

10. 28 éve dolgozik
"Az én munkám szeretet és lelkiismeret nélkül nem ér semmit, mert egy beteg ember számára félgyógyulás. Iparkodom gyermekem és embertársaim felé is ezt adni, hogy én is tudjak kapni is, mert ez lendületet ad az ember életében. Sok ember szeretethiányban szenved, csak nem is tudja, hogy hol keresse, talán valamilyen betegségre fogja. Mikor kezelésre kerül sor és elbeszélgetek vele, talán már nem is olyan beteg, mert kapott egy kedves, megértő szót; aki elbeszélget vele és megérti a betegségét, problémáját. Ezek után már nem is olyan beteg, mint hitte, mert egy kis kedvesség, egy kis szeretet, megértés mely a munkám nagyon fontos szempontja, már fél gyógyulás a beteg számára.
Ebből is látszik, hogy a szeretet, a megértés az emberek számára olyan fontos, mint az élet fenntartásához a víz és a levegő, és mindazok, amik még ezekhez nélkülözhetetlen[ek] az ember számára.
Tudom, hogy 28 éves munkám folyamán, melyet az egészségügynek szenteltem, nagyon sok beteg embernek és embertársaimnak tudtam szeretetet adni, és sebeiket gyógyítgatni, tudtam lelkiismeretemmel és szeretetemmel. Bízom abban, hogy még sok betegen és embertársamon tudok segíteni szeretetemmel és megértésemmel. Mert szeretet nélkül élni olyan, mint a letépett virág, ilyet nem tesznek vízbe."
 

 KIS NŐVÉREK VALLOMÁSAI
 AZ 1990—91-ES ÉVFOLYAM "A" OSZTÁLYA
 

11. "Nagyon örültem ennek a témának. Úgy érzem testhez álló feladatot kaptam[...]
Szeretem pl: a családomat, a barátaimat. Szeretem a jó filmeket, a kirándulásokat, ha így nézem nagyon sok mindent szeretek és sokra tartok az életben. Nem tudom, hogy baj-e, de ragaszkodom az élettelen tárgyakhoz|...| Van egy kabalám, amit attól a fiútól kaptam, akit idáig az életemben a legjobban szerettem, és szeretek[...] ettől akabalától úgy érzem semmi pénzért meg nem válnék[...]
A családomat is nagyon szeretem. Anyuék elváltak, mikor én még pici voltam. Azért mert apám ivott. Anyu mindig azt mondja, hogy rossz ember. És igaza van. De nem tudom, hogy miért, én nagyon szeretem őt is. Olyan jó volna látni, mert már nagyon régen láttam. A családommal kb. úgyszinten szeretem a legjobb barátaimat, ill. barátnőimet[...]
Ahogy telik az idő és ezáltal nagyobb leszek, mindig más és máshogy szeretek[...]
Én nekem sokszor fontosabb, hogy az emberek szeressenek. Szerintem az ember nem tud meglenni szeretet nélkül, és szüksége van rá, mint például az evésre, alvásra. Én úgy vagyok vele, ha valaki iránt szeretetet érzek és ki is mutatom, viszonozzák is. És még annyit, hogy imádom és nagyra tartom a becsületes embereket."
 

12. "A szeretet az emberi élet velejárója. A szeretet szó alatt egyfajta tiszteletet is értünk. Szeretni nemcsak embert, hanem állatot, növényt is lehet, sőt élettelen tárgyakat, ruhát is. Szeretni valakit nagyon csodálatos dolog, s még csodálatosabb, ha minket is szeretnek. Egy embert nem a külseje miatt, hanem a belső világa szerint szeretjük. A szeretet létrejöhet két ember között, de embercsoportok között is. Az lenne a legjobb, ha a Földön mindenki szeretné a másikat és sohasem lenne háború. Ez a kor, vagyis hogy mindenki békében éljen, el fog majd jönni kb. 10 év múlva. Ez az Armagedon-kor lesz. Lényege: a rosszak meghalnak, a jók a Paradicsomban fognak boldogan élni. Ezt kívánom mindenkinek: SZERESSEK - egymá.st.
Olyan jól esik a másikat megajándékozni és látni, hogy az boldog."
 

13. "Számomra a szeretet nagyon tág fogalom. A hittanórákon is azt tanítják, hogy szeressük embertársainkat, még azokat is, akik az ellenségeink, és azokat is, akik megbántottak, vagy valamilyen rosszat tettek velünk. Szeretem a szüleimet, testvéremet, rokonaimat, de ez valahogy másfajta szeretet, amit más embertárs iránt lehet érezni[...]
[...]nagyon szeretek hegedülni és szerintem ez is összefügg a szeretettel, ha csak úgy is, hogy ez által a zenével is közelebbi kapcsolatba kerültem.
A hittanórákon azt tanítják, hogy Isten is szeret bennünket, és ő »testesítette« belénk az örök szeretetet. Én szeretem Istent. Ha a szeretetre gondolok, az is eszembe jut, hogy milyen rossz lehet azoknak a gyerekeknek, akiknek nincsenek szüleik vagy intézetben vannak, mert az igazi családi kört, szülői szeretetet nem pótolja és nem is pótolhatja senki és semmi, csak az igazi, saját szüleink.
Én csak azt nem értem, hogy a »sátán imádók« miért nem gondolnak ilyenre is, miért akarnak embertársaiknak rosszat."
 

14. "Számomra [a szeretet] nagyon fontos dolog. A szeretet tartja össze a családot, szerencsére a mi családunkat is. Én azért érzem biztonságban magam, mert otthon »béke« van[...] Szeretném, ha a leendő férjemmel a szerelmen kívül, mérhetetlen szeretet is összekötne, mert szerintem a szerelem eimiílik, de a szeretet megmarad. Úgy gondolom, ez a jó házasság alapja[...]
Azt viszont nem mondanám magamról, hogy az embereket úgy általában szeretem. Gondolom meglepően hangzik, hogy egészségügyire járok és  mégse szeretem az embereket. De hogy szeretném őket, amikor mennyi önző, alattomos, csóró, stb. ember van. Néha szerintem példát vehetnénk az állatokról, mert egy kutya pl. soha nem ölné meg a kölykét...
Amikor megismerkedek egy emberrel, bizalommal indulok felé, és könnyen megszeretem. Viszont mikor csalódok benne (nagyot) ezt a szeretetet már nem tudja visszaszerezni."
 

15. "[...JSzeretem hazámat, ez természetesnek tűnik, mégis fontos megemlíteni, mert napjainkban egyre többen vannak, akik saját hazájuk ellen szervezkednek és a legocsmányabb dolgokra is képesek. Persze a hazáért nagyon sok mindent megtennék, ha szükség volna rá, bármikor. Még a legdrágábbat, az ÉLETEM is feláldoznám.
Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, mivel szerintem az egészségügyi dolgozóknál elengedhetetlen a beteg iránti szeretet,  tisztelet. Ő is csak akkor bízik meg bennünk, ha mi viszonozzuk bizalmát."
 

 AZ 1992—93-AS ÉVFOLYAM "A" OSZTÁLYA
 

16. "[...]A szeretet az nem érzelem!!! A szeretet leglényegesebb alkotó eleme: aki előttem van, azzal eggyé válni. Mindig a Másik legyen a fontos számomra. A szeretet nem az, hogy azért szeretem a másikat, mert szimpatikus, mert jól érzem vele magam. Ha valakit ezért szeretek, akkor tulajdonképpen önmagamat szeretem!!!, mert a másik személye nem fontos számomra, tehát önző vagyok.
Szeretet: Azt figyelem, hogy a MÁSIKNAK mire van szüksége, az a szeretet, amikor akkor is kibírom az embertársamat, ha kibírhatatlan!"
 

17. "Szeretet. [...]Szerintem nem is lehet igazán jól megfogalmazni mit jelent ez a szó, annyi mindent foglal magába. Én soha nem is fogom megérteni, hogy lehet az, hogy egy ember szereti azt az embert, akit esetleg egy másik nem bír elviselni, mert szerinte kiállhatatlan.
Nagyon jó érzés érezni és éreztetni a szeretetet. Számomra sokkal fontosabb egy-egy jó szó, mint hatalmas pénzekért vett ajándékok. Hiszen az nem jelent semmit. Egy számomra kedves személytől sokkal többet jelent egy kis apróság (pl: 1 szelet csoki), mint egy nem olyan kedves embertől egy nagyobb valami.
Az ember rengeteg féleképpen tud szeretni. Anyukámat pl. nagyon szeretem, úgymond imádom. A kedvenc együttesemért rajongok stb. Szerintem ezt a témát soha nem lehet kimeríteni, és én nem is értem, annyira komplett és összetett az emberi lélek."
 

AZ 1993—94-ES ÉVFOLYAM "A" OSZTÁLYA
 

18. "Én minden embert szeretek, mert mindegyik más, mint a másik.
Nagyon furcsák és különlegesek és, ha úgy összességben nézem őket, olyanok, mint egy nyüzsgő hangyaboly.
Szeretem az állatokat (kivétel a vérszívókat, de őket is meg tudom »érteni«), és a természetet.
Szeretem, ha zuhog az eső és én teljesen elázom, mert akkor szabadnak érzem magam, s ez sokszor eltántorít a halálvágytól.
Szeretem, ha a villámok hirtelen megvilágítják a sötét eget, s ilyenkor gyakran nézem az e.ső elől rohanó embereket, míg magam csak tűröm, hogy szakadjon rám az eső.
Van, amikor azonban semmit sem tudok szeretni, de ez a hangulatomtól függ-.
Most szeretem az életet, mert pénteken teljesen eláztam, s feloldódtak bennem a feszültségek.
Az a baj, hogy senki sem veszi észre, hogy szeretem őket.
Szeretem és becsülöm a családom. Mindenki szereti a másikat, de senki sem tudja kifejezni ezt. Azért legbelül az egész család érzi az összetartó erejűszeretetet. Az ünnepeink csendes családi körben zajlanak, de nincs  is szükség nagy mulatságra.
Szeretem a hazám, s ha fiúnak születtem volna, biztosan katona lennék, mert szeretnék úgy meghalni, hogy tudom, a hazámért teszem.
Szeretem az ERŐT és a VESZÉLYT, mert megfoghatatlanok.
Szeretem a csillagokat, a Holdat és az éjszakák csendjét.
Szeretem a Nap által ontott fényt és meleget, de télen a havat is.
Szeretem, ha az emberek szeretik egymást, de néha szükség van egy kis vitatkozásra is.
Szeretem a vadont, s a vadállatokat, mert ők életösztönük miatt, maguk is fajuk fenntartásáért ölnek.
Szeretem az arcomba vágódó szelet, mert megnyugtat és erőt ad.
Szeretem a talpraesettséget, és megvetem a gyámoltalanságot.
Szeretem a kemény zenét, mert valami elképesztően nagy erőt sugároz magából, s visszaadja önbizalmamat.
Nagyon szeretem azokat az embereket, akikre mindig számíthatok, mert ők nem vetnek meg engem.

Azt hiszem, mindent és mindenkit szeretek, ami és aki körülvesz, mert valahogy eggyéolvadtam a környezetemmel." ,
 

19. "A szeretetet egyetlen egy mondattal lehetne jellemezni: Amikor valaki mindent megtesz valakiért, mindenféle hátsó szándék és gondolat nélkül[...] A szeretet egy olyan érzés, amelyet mindenki magában hordoz, nem lehet megtanulni, legfontosabb, hogy szívből jöjjön. A szeretetet kifejezheti bármi, egy mosoly, egy nevetés, még egy legördülő könnycsepp is, lényeg, hogy őszinte legyen.
A szeretet egy olyan érzés, amelyet mindenki legbelül hordoz. Mindenféle apró jellel ki lehet mutatni, és nem kell félni a kimutatásától. Mert néha ezek az apró jelek sokkal, de sokkal többet jelentenek."
 

20. "A szeretet egy szép ajándék[...] A legfájdalmasabb az nekem, ha valakitől el kell válnom, olyantól, akit nagyon szeretek. Nekem fájdalmat okoz az is, ha pl. egy fának letörik egy ága, vagy egy macskát elüt egy autó. Ilyenkor úgy érzem, mintha én lennék a hibás.
Szerintem a »mai« emberekben már nem lángol úgy a szeretet, mint régen.
Talán a rohanó világ, a stresszhatások miatt, egyszerűen nincs sok idejük a szeretetre. Az én családomban is úgy gondolom, hogy ez a probléma. Nincs időnk egymásra, nem tudjuk a dolgainkat megbeszélni egymással. Nálunk egész évben csak a Karácsony az a nap, amikor szeretetünkkel párosul hitvallásunk, és ilyenkor nagy egyetértésben, melegségben vagyunk.
Én nagyon szeretem a tárgyakat is. A legkedvesebb számomra egy Jézust ábrázoló kép. Ezzel a képpel »beszélgetni« szoktam. Elmondom neki bánatom, örömöm, eközben figyelem a képet. Lehet, hogy képzelgés, de én mégis úgy hiszem, hogy ilyenkor változik Jézus arckifejezése. Pl. vicces élményt mondok el neki, úgy érzem ilyenkor, hogy ő is mosolyog.
[...]Én úgy gondolom, hogy mindenkinek, mindennek van lelke. Mindent és mindenkit szeretni akarok addig, amíg csak élhetek!"

GONDOLATOK A NŐVÉREK VALLOMÁSAIRÓL

Mint az érzékelhető volt, a szöveghűség és a hitelesség kedvéért minden dolgozatot betűhíven, tehát íráshibáival együtt adtuk közre. (A nővérek a névtelen
közléshez hozzájárultak.)
A szeretetről írt dolgozatok élesen két részre oszthatók. Az egyikben a végzett nővérek több éves, évtizedes tapasztalataikról számoltak be, míg a másik csoportban a kisnővérek gondolatai olvashatók. A gyakorló nővérek elbeszélik, hogy éppen a szeretet miatt maradtak meg ezen a pályán, amely előbb családi feszültségeket, lemondást, megannyi áldozatvállalást eredményezett. Mégis, az a nagyszerű érzés, hogy a betegeiknek szeretetet adhatnak, semmivel sem pótolható.
Tudják, hogy ezt visszavárni elég reménytelen, mégis gyakran megkapják a betegektől. Olykor hamarabb, mint sajnos a családjuktól, a környezetüktől. Pedig nem egy nővér jelezte, hogy szeretetéhsége van és a rossz gyermekkor, az apai brutalitás, a súlyos gondok közepette ezt nem tudta kielégíteni. Mégis, ezt a hiányérzetüket azzal fedik el, hogy ők adnak szeretetükből másoknak, a családjuknak és a betegeiknek egyaránt. Ezek a vallomások, a bemutatott példák jelzik, hogy ők az egészségügyben mintául szolgálnak.

Erőt, hitet meríthetünk életükből,cselekedeteikből, amikor úgy érezzük, hogy  megfáradtunk, vagy nem  bírjuk tovább.
A kisnővérek dolgozataiból árad a szeretetéhség. Ez a kor nem kedvez nekik. Máris panaszkodnak a rohanó életre, amelyben az emberek távol élnek egymástól és alig találkoznak, még akkor is, ha családot alkotnak. A szeretetük mélyen ül, felszínre kellene hozni, hogy tőle maguk is átmelegedjenek. Amikor végre megjelenik, nincs nyugodt irányultsága. Árad, mint a víz és útjában elér tárgyakat, állatokat, embereket. Nem a szeretet tudatos és fokozatos kiterjesztése ez, amely az önnevelés és gyakorlat útján sajátítható el, hanem az ösztönösségé.

Köszönöm a figyelmet kedves olvasóimnak, és remélem valami keveset tudtam segíteni, vagy el gondolkodtatni egy kicsit ebben a témában.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.