Barátomnak

Életem olyan szakaszában talált rám ez a csodálatos barátság, amikor igazán szükségem volt minden kedves szóra, bátorításra. Finom, selymes érzések lepnek meg, ha rá gondolok. Ilyenek: Bizalom. Őszinteség. Megbízhatóság. Szeretet. Menedék. Érzékenység. Érzékiség.

A fiam betegsége, az önvád  elpusztította az önbecsülésem. Mélyponton volt az érzelmi életem.

Évzáró után mindig összejöttünk a hivatalban, kötetlen beszélgetésekkel, közös ebédeléssel, tréfálkozással kiengedni a fáradt gőzt. Tündelány ilyenkor köszönetet mondott az évközi munkánkért, s a jól végzett munka fáradalmait jólesett egy kis laza semmittevéssel feloldani. Tündelány közölte velem, hogy lesz egy vendégünk, akivel mindenképp össze akar ismertetni Az akkor végzett munkámhoz szükségem volt minden pedagógus támogatására, így örömmel vettem a szakmai berkekben kiváló hírnévnek örvendő pedagógussal való ismeretséget. S megismertem őt, akit magamban Édes Úrnak neveztem el.

Édes Úrnak nagyon jó szakmai híre volt, s azt is tudtam, hogy veszedelmesen jóképű. Az ebéd után szokásomhoz híven kicsit háttérből figyeltem a többiek mókázását: Szeretek társaságban a háttérbe vonulni, inkább szemlélődő alkat vagyok.

Új ismerősöm mellém ült, s két perc múlva már úgy beszélgettünk, mintha örök időktől fogva ismernénk egymást. Néha rajtakaptam, hogy kutatóan figyel. Humoros volt, hasonlóan hozzám Ő is szerette a háttérből figyelni az embereket, szellemes megjegyzéseivel sokszor megkacagtatott.

Hosszú idő óta először nevettem tiszta szívből, igaz örömmel. Falat építettem magam köré: Ő bekukucskált mögé, édesen, mint játékos macskakölyök. Érdekelte a személyiségem, szellemiségem, mélységem, és magasságom. Feltérképezett. Megmérettettem, és nem találtattam könnyűnek.

Elválásunkkor megígértem, hogy bemegyek az iskolába, (iskolaigazgató volt) egy teára, s folytatjuk a beszélgetést.

Ilyen ígéreteket gyakran tettem, s aztán elfelejtettem. Nehezen barátkozom. Nyitottnak tűnök, mégis nagyon nehéz közel kerülni hozzám. Őrizem a függetlenségem, vagy annak látszatát. Valójában félek sebeket kapni, s az elzárkózás igazából az ettől való félelmemből ered Abban az időben pedig egyáltalán nem voltam nyitott baráti kapcsolatok építésére.

Eltelt a nyár, szeptemberben megkezdődött az iskola, belemerültem a munkába, szabad időm szinte semmi sem volt. Manócska nem kapta meg a tankönyveit Braille nyomtatásban, s ez azt jelentette, hogy a tankönyveit minekünk kellett átírni. Hatalmas plusz munka volt, s valamit valamiért elven ismét Mayanit kellett beáldozni, rá jutott még kevesebb idő. Maya nehezen viselte ezeket, a hónapokat. Az iskolaválasztással nem volt szerencsénk, egyre több probléma volt a tanító néni, s Maya közt, szóval ez az év volt nagyon nehéz volt mindhármunknak.

Lányom fizikai állapota aggasztóan romlani kezdett: hányással indult iskolába, vagy hasmenéssel, sokat fájt a feje, sírós kisbaba lett, s a tünetek alapján úgy határoztam: keresünk egy másik iskolát, másik tanító nénit, olyat, aki mellett magára talál a kislányom, aki mellett újra az, az eleven, sárba toppantó gézengúz lesz, aki volt.

Megkerestem hát Édes Úr Igazgatót,(hála a Jó Istennek,) s ezzel elkezdődött egy csodálatos barátság: (szerelem, szárnyak nélkül,) egy olyan őszinte, és tiszta barátság, aminek köszönhetően mind szakmailag, mind emberileg magamra találtam, s kiteljesedtem. Lányom átírattam Édes Úr iskolájába, ennek köszönhetően sokat találkoztunk, beszélgettünk. Szeretem megölelni azokat, akiket szeretek. Őt az ölelés szeretetével is szerettem. Ebben is különleges volt a kapcsolatunk. Szerettem hozzá bújni, imádtam, ha megölel, imádtam a vele való nagy beszélgetéseket. Biztonságot adott. Telefonáltam-: rámérsz?

kérdeztem, - gyere hangzott a válasza,- s én mentem a léleksimogatásra, mert akkora emberi nagysággal rendelkezett, hogy a beszélgetéseink egyben léleksimogatások voltak.

Sok-sok dologban nem értettünk egyet, mégsem emlékszem, hogy egyszer is felemelte volna a hangját velem szemben.

Az ölelés fontos számomra. Baráti, útitársi, szerelmi, gyerekkapcsolatban egyaránt. A gyermekeim is szeretik a nagy öleléseket. Az „ölelj engem tégemhez „(egyik gyermekem pici kori mondása) fontos a mai napig számomra, számunkra. Csak azokat tudom magamhoz ölelni, akikben – a szereteten kívül – feltétel nélkül megbízom. Ebben a barátomban feltétel nélkül bíztam.

Kőszikla volt mellettem.

Életem legfájdalmasabb pillanata volt,- az ország másik felébe költöztem,- a búcsúnk.  Marta a könny a torkomat: olyan sok mindent szerettem volna mondani még, megköszönni a szeretetét, a jóságát, hogy tapintatos iránymutatásának köszönhetően öntudatos emberré formálódtam ...- de egy szót sem tudtam kinyögni. A kimondatlan szavak most is itt vannak a számon, s remélem, egyszer elmondhatom neki….

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.