Dajkám

Dajkám Makón élt. A háborúban a Don kanyarnál halt hősi halált nagyapám, s ő négy gyermekkel maradt özvegyen. Két nagybátyám az 1956-os forradalom kitörése alatt külföldre menekült, akkori divatos szóhasználattal disszidáltak.

A hatvanas években újra férjhez ment, így kaptunk egy tüneményes tatát, aki végtelenül okos volt, és nagy szeretettel törődött velünk, ha nyári szünetben nyaralni mentünk. Makótól 9 km-re volt a tanyája, s ez az elzárt, de nagyon emberközeli világ életre szóló emlékeket, mi több leckéket adott.

Édesanyám nevelési módszere élesen elütött attól, amit dajkámtól kaptam. Családi körben édesanyáé volt a háztartási munka, igazából nem volt türelme ahhoz, hogy tanítgasson akár a főzés, vagy a háztartás körüli munkák valamelyikére.

Dajkám más volt, s én nagyon élveztem, hogy segíthettem neki. Ha rosszul készítettem el valamit nem szidott, mindig azt mondta: legközelebb jobb lesz. De mindig megdicsért, s ettől igen nagy volt bennem az akarat.

Az akkori világban a tanyán nem volt sem áram, sem gáz, így megtanulhattam a csikósparhelten való főzés csínját-bínját, a kemencében való kenyérsütésen keresztül a faszéntüzelésű vasaló használatáig bezárólag.

Egyik nagyon szép emlékem a kenyérsütés. Este előkészültünk dajkámmal: a dagasztótekenőbe átszitált lisztet tettünk, a sarkába beáztatott kovászt. Hófehér ruhával letakartuk. Ez a vacsora után történt, még kicsit sertepertéltünk, s aztán eltettük magunkat másnapra. Alig aludtam valamit, olyan izgatott voltam, hisz nagyanyám megengedte, hogy a kenyérdagasztásban segítsek.

Alig hajnalodott, felkeltünk, s a kenyértészta összeállítása után következett a dagasztás. Kérdeztem nagyanyám, mikor kész a dagasztás, mire ő azt felelte: ha már gyöngyözik a hiju!(padlás)

Én gyerekfejjel egyre a padlást lestem, hogy gyöngyözik-e már, s nagy igyekezetemben nem vettem észre dajkám, és tatám cinkos összemosolygását.(Átvitt értelemben azt jelentette, hogy ha majd izzad nanókám homloka.)

Csodálatos, és izgalmas munka volt számomra a kemence felfűtése, a kenyér bevetése, s a megsült kenyér utolérhetetlenül finom illata.

Külön életre szóló gyerek emlékem a mosás, ami az udvaron történt, fateknőben, szapulófával, s olyan lúgos vízben, amit tata előző este fahamu hozzáadásával készített. A szappan házi főzésű volt, a disznóvágáskor összeszedett zsiradékból, szóda hozzá adásával, főzéssel készült.

Dajkám tanított meg tésztát gyúrni, s főzni is tőle tanultam.

Sokszor felsejlik előttem, ahogy kendőt köt a fejére, s kötőjét tisztára cseréli, s hallom, ahogy megszólít: gyere, báránykám, fogjuk meg a munkát!

Huszonkét éve nincs közöttünk, és mégis velem van a tőle megtanultak által.

Amikor nagyon vágyom utána, elmegyek olyan helyre, ahol senki sem jár, és elénekelem a neki oly kedves dalát: Bokrétát kötöttem mezei virágból…

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.