Hitvallás

Édesapám ismét talált munkát, s mivel puhult kicsit a diktatúra, a hatalom megengedte

hivatalosan is, hogy dolgozzon. Ez azt jelentette, hogy törölték a félelmetes B listáról.

Nagy előrelépés volt az életünkben: volt biztos fedél a fejünk felett, munkája édesapámnak,

háztáji földet kaptunk, illetményt, ami azt jelentette, hogy évente két alkalommal lisztet,

korpát, és búzát kapott juttatásként édesapám. A liszt biztosította a kenyeret,- igen

finom kenyereket sütött édesanyám,- a búza, és korpa pedig majorság tartását tette

lehetővé. Kapott még édesapám a négy gyermek után 1200 négyszögöl törökbúzát, amit mi

gyerekek kapáltunk, saraboltunk, igaz, sokszor morogva, mert a gyermek csak ilyen, de

amikor az első hízót levágtuk, ami ezen a törökbúzán kerekedett ki, bizony, egyikünk sem

panaszkodott.

Jutott ebből a törökbúzából eladásra is, amiből lett új ruha,

és meleg lábbelink.

Az iskolába szívesen jártam, nagyon szerettem tanulni. A legfőbb oka igazából az volt, hogy

könyvtártag lehettem, s az olvasás számomra mindig is a legkedvesebb szórakozás volt.

Mindent elolvastam, ami a kezem ügyébe került, válogatás nélkül. Nagyobb jutalom nem

létezett számomra, ha édesanyám kijelentette: ha ezt, vagy azt befejezted, olvashatsz! Égett

a kezem alatt a munka, s a könyvet, ha kezembe fogtam, megszűnt a világ körülöttem.

Kis tanyaközpont volt ez a hely, még mozija sem volt. A háború után erre a tanyára

telepítették az átnevelésre ítélt kisebb fajsúlyú bűnözőket, prostituáltakat, de az Állami

Gazdaság fejlődésével felhígult a lakosok összetétele, amikor mi ideköltöztünk, a régi

lakókból már csak egy-kettő volt itt található. Kihaltak, elköltöztek.

Temetője volt, de temploma nem.

A szomszéd faluból havonta két vasárnap délután kijött Katona József Nagytiszteletű úr

bibliaórát tartani az itt lakó öt református családnak, hogy ne maradjunk ige nélkül. Ez a

bibliaóra a mi konyhánkban zajlott, nagyon bensőséges hangulatban.

Felső tagozatos lettem, ötödik osztályos, s igen nagy várakozással tekintettem az előttem

lévő iskolaévre.

Egyik nap az iskola igazgatójával volt óránk. Fölszólított, kihívott maga elé, és a következő

kérdést tette fel:

Milyen államellenes összeesküvés zajlik nálunk, meséljek

róla!

Hát, én meséltem, boldogan, örömmel, hogy nem szervezkedésnek hívják, hanem

bibliaórának, imádkozunk, zsoltárokat éneklünk, beszélgetünk Istenről, s ha vége a

bibliaórának elénekeljük mind a két Himnuszt, a Magyar, és Székely himnuszt, s azzal

megy ki-ki a maga dolgára.

Ahogy befejeztem a mondanivalómat, akkora pofont adott, hogy lefordultam a katedráról.

Az osztály dermedt csendben hallgatott.

Odalépett hozzám, felrántott a földről, majd a helyemre zavart, azzal a feladattal, hogy

írjam le százszor: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog.

A helyemre mentem, Égett az arcom, nem értettem, miért ütött meg?  Engem arcul

sohasem vertek, sem szüleim, sem nagyszüleim. Az tilos dolog volt!  Azt vallották

felmenőim, hogy Isten saját képmására teremtette az embert, s ha az embert arcul ütöd, az

Istent ütöd arcul.

Emlékszem, hosszú percekig ültem, s aztán a kezembe vettem a pennámat, és nekifogtam a

büntetési feladat elvégzésének.

A második óra vége felé fejeztem be. Kivittem a tanári asztalhoz. Letettem az igazgató elé,

felemelt fejjel a szemébe néztem, és síri csöndben elhagytam az osztálytermet.

A papíron százszor leírva az állt, hogy Isten él, Isten élt, Isten élni fog.

Elmentem édesapám munkahelyére, és elmeséltem neki, mi történt.

Édesapám szó nélkül végighallgatott, letette a szerszámot a kezéből, s elindult az iskola felé.

A többit hallomásból tudom. Bement az iskolába, s megkérdezte: Hol az a gané, aki

megütötte a lánykámat? Majd felkapta az igazgatót, s a becsukott ablakon keresztül

kihajította az udvarra.

Soha többet senki sem kérdőjelezte meg, míg itt laktunk, hogy a vallásunkat jogunk van-e

gyakorolni.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.