1956 októberében  Úrkúton laktunk. Édesapám akkor az uránbányában dolgozott bányagépészként.

Élénken megmaradt bennem az a nap, ugyanis arra ébredtünk, hogy édesapám nagy lendülettel beszaladt a szobába, felkapta édesanyámat, és ujjongva kiabálta: Drága kis feleségem Kitört a forradalom! Elűzzük az oroszokat!

Édesanyám   azonnal feltúrta a varrósfiókot, és a feladatokról kezdett beszélgetni édesapámmal.

Valahonnan előkerült egy nagy tekercs nemzeti színű szalag, s nekiállt kokárdákat készíteni. A szomszéd néni átjött, s anyácskám megkérte, hogy vigyázzon ránk, négy csemetéjére, majd elmentek édesapámmal.

Nagyon hosszúnak tűnt az a nap szüleim nélkül, de mi, a négy gyermek azért játékokkal, felügyelet alatt elég jól eltöltöttük az időt.

Édesanyám az ebéd idejére hazajött, ellátott bennünket, s közben mesélt. Elmesélte, hogy mindenkinek kokárdát tűzött a mellére. Az emberek gyűlést tartottak, megalakult a munkástanács, s a munkástanács elnökének édesapámat választották meg.

Másnap ebéd után mindannyian kimentünk édesanyámmal a faluba, s ekkor nagyon megrémültem. A tömeg a bánya párttitkárát űzte, zavarta maga előtt, szidalmazták, gyalázták, Ez az ember nagyon kegyetlen volt a bányászokhoz, gondolkodás nélkül kiszolgáltatta a kommunista hatalom vérgőzös diktatúrájának őket. Most úgy érezték a meggyalázott, megalázott bányászok, hogy elégtételt vehetnek rajta a sok gonosz tetteiért.

Az egyik fára feldobtak egy kötelet, s a tömeg ordítva skandálta: Akasszuk fel! Akasszuk fel!

Az ember sírva, remegve könyörgött az életéért, ám a tömeg egyre jobban bevadult.

S akkor édesapám előkerült valahonnan. Odaállt a párttitkár elé, s érces tenorján csendet kiabált. Pár perc alatt elcsendesedtek az emberek, s ekkor édesapám beszélni kezdett. Bibliai idézettel kezdte: Az vesse rá az első követ, aki maga is bűntelen!

Mi nem vagyunk állatok! Emberek vagyunk, s ez a forradalom nem szólhat arról, amiről a kommunizmus szól: ártatlan emberek vérével öntözni drága magyar földünket.

Van bíróság, döntsön az a bűneiről, ítélkezzen az! A tömeg lassan lecsendesedett. Édesapám engesztelhetetlen kősziklaként állt az emberi roncs előtt, egyenként szemébe nézve az embereknek. 

Majd kézen fogta a párttitkárt,, elmentek a házához, s a feleségét, s a négy gyermekét elhozta hozzánk. A forradalom leverése végéig a védelme alatt tartotta ezt a családot. Négy gyermeke volt neki is, mint édesapámnak.

Nem emlékszem  ennek az embernek  sem az arcára, sem a kinézetére, csak a kocsonyaként remegő emberkupac maradt meg bennem.

S  édesapámra, aki akkor hatalmasra nőtt a szememben!

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.