|
Megbocsátás
Nemes Kiss Kata 2013.10.08. 20:10
Megbocsátás
Csak a gyermek tud igazán megbocsátó lenni.
Olyan elegánsan, és nagyvonalúan képes felülemelkedni az őt ért sérelmeken, bántásokon, hogy megszégyenülhet a felnőtt ember!
A rend, a tárgyak mindig ugyanarra a helyre való pakolása az elsődleges feladat, amit meg kellett tanulnunk. A vakoknak a rendszer a legfontosabb dolog a világon, s ezt közösen kell kialakítani, úgy, hogy az egész életén keresztül jól szolgálja a kényelmét, és tudását. Nem akartam kicsi fiam kiszolgálójává válni, így már ekkor alakítgattuk a saját rendszerét, ami a mai napig működik.
Pl.: a szekrényében a ruhák elhelyezkedése: nadrág, mellette pulóver, mellette ingek, majd pólók.
A fehérneműs fiókban pedig: alsónadrág, zokni, mellette pizsamák.
A játékos polcán is „rendnek” kellett lenni, hogy mindig megtalálja azt, amivel játszani szeretne.
A magnókazettákkal nem volt gond, azt a füléhez emelte, megrázta, s megmondta, mit tartalmaz.
A mindent mindig ugyanoda alapelvvé vált nálunk. A konyhafelszereléstől kezdve az ágynemű huzatig bezárólag mindennek állandó helye van, így fiamnak ma már nem kell semmit magyarázni, hogy mi hol van, elég a feladatot elmondani, s önállóan elvégez bármit.(Mosogatás, ágyhúzás, hajtogatás, vasalt ruhák elpakolása, stb.)
Jánoska öt éves volt, Maya mászó korszakát élte, reggeltől estig másból sem állt az életem, mint kakis feneket, és taknyos orrot törölni. Az éjszakám Mayani fogzása miatt nem volt zavartalan, így a rendrakást Janának maradt. Ebben az időszakában egyre kevesebbet segítettem neki, önálló feladatokat adtam, kezdtem kialakítani benne a rend fontosságát, ösztönözve a saját igény kialakulását.
Jana ugyanolyan kisfiú volt, mint látó társai, nem mindig azt tette, amire kértem, hanem sokszor azt, amit ő akart. Mint az öt éves gyermek, akinek már van egy kis rálátása a világ dolgaira, van önálló akarata, s az nem mindig egyezik az enyémmel.
Ebéd előtt legalább ötször kértem, hogy pakoljon össze, amit azért sem tett meg. A gyermek ilyen. Nem jó, vagy rossz: gyermek.
Mérges lettem, s ráveszekedtem: ha nem teszel rendet öt perc alatt, le is út, fel is út, mehetsz szolgálni, három nap egy esztendő, majd csak kitelik!
Jó idő volt, nyitva volt az ajtónk, Nyugodt voltam, hiszen a külső folyosóajtót minden család kulcsra zárta, a magunk, s gyermekeink védelmében.
Tettem a dolgom, míg a nagy csendre megszólalt bennem a vészjelző.
Keresem a fiacskám, sehol sincs.
Szaladok a szomszédhoz, nála sincs.
Döbbenten vettem észre, hogy a folyosó ajtaja nyitva. Idős szomszéd nénink elfelejtette kulcsra zárni!
Megállt bennem a lélegzet: pici a fiam, vak is, mi történhetett, hova lett? Elrabolták? Eltekergett? Szomszédol? Rendesen bepánikoltam. Az ember ilyen helyzetekben mindjárt a legrosszabbra gondol.
Kiabálásomra összeszaladtak a ház lakói, mindenki Janikám kereste.
Mint az űzött vad, rohantam az utcán, talán az anyai szív súgta meg, merre induljak.
Nem messze tőlünk egy autószerelő műhely volt, s látom, hogy az egyik munkás kisfiamat kézen fogva, ballag az utcán hazafelé. Fiam karján lóg a gaj-gaj takarócskája, kedvenc játéka,- mazsola malaca –kezében, hóna alatt fél pár kiscipő.
Az ölembe kaptam az én kis szökevényemet, agyonpuszilgattam, s kérdem, hol tekeregtél, Manócska? Mire Ő: elmentem szolgálni, mert nagyon megharagudtam rád, de már hazajövök, mert kitelt a három esztendő.
A Jóisten vigyázott a fiamra. A fiatalember, aki hazahozta, elmondta, hogy az udvaron dolgozva figyeltek fel az utcán egyedül ballagó fiamra. Látásból ismertek bennünket, tudták, hol lakunk, s mindjárt felügyelet alá vonták a fiamat. S mivel komoly szándékkal közölte, hogy szolgálatot keres, hát megengedték, hogy egy kicsit lomoljon a műhelyben, majd kis idő múlva szóltak, hogy lejárt a szolgálat, ideje hazamenni.
Kicsi fiam ekkor már örömmel indult haza.
Ebéd után lefektettem gyermekeimet, és Manócskához odahajoltam még egy pót- puszira. Gondoltam, a délutáni ébredés után azért megdorgálom egy kicsit. Minden szándékom odalett egy pillanat alatt, ugyanis a következőt mondta: Na jól van, én is adok puszit! Már nem haragszom, megbocsátok!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
