Gyökértelenül?

Az Anyaországban nincsenek gyökereim. Második nemzedékes, a trianoni holokauszt túlélőjeként még mindig nem érzem, hogy itthon, itthon vagyok. Az egész életem végigkísérte a „valami hiányzik” érzés.

Minden új élet saját genetikai kóddal, és ujjlenyomattal rendelkezik. Genetikailag a székely őseimet viszem tovább. Akkor jöttem rá, amikor először léptem át a határt, amikor először jártam őseim földjén. Még a szél is azt susogta: Itthon vagy! Innen eredsz, s ide tartozol!

Minden egyes sejtemmel éreztem, tudtam, hogy hazajöttem! Kiss Andrásko bátyámékhoz, akikkel még sosem találkoztam, és mégis: hazajöttem! Az enyémekhez. Magyarul beszélünk, mégis, másként: az Anyaországban az irodalmi magyar nyelvet beszéljük, Erdélyben. az archaikus magyar nyelvet beszélik. Én ez utóbbit tanultam, ezt tudom, ezt értem. S oly jó volt eredetiben, a mindennapok alkotó részeként megízlelni az erdélyi magyarság nyelvét. Hallani, befogadni. Találkozni rokonokkal, akik még sosem láttak, de olyan határtalan szeretettel fogadtak, mintha mindig ismertük volna egymást.

Boldogság volt lapozni a fényképalbumot, ismeretlenül is ismerős arcokat találni, felfedezni a hasonlóságot, hisz rokonok vagyunk!

Kiss András bátyáméknál a tisztaszobában a Krisztuskép mellett egy bekeretezett száz pengős lóg a falon.

A története régi, már senki sem él azok közül, akiknek köze van a történethez, apáról fiúra száll a legenda, s a száz pengő kegyeleti őrzése. S ezt itt még mindig komolyan veszik.

Az ezerkilencszázharmincas években András bátyámék komoly anyagi nehézségbe kerültek.

A mindennapi megélhetésük forgott kockán, s Kiss nagyapámhoz fordultak segítségért, aki száz pengő kölcsönnel segítette át őket a kritikus helyzeten. Aztán, amikor a családi gazdaságuk helyreállt, s a kölcsönt visszafizették volna, de az akkori politikai helyzet nem tette lehetővé a határ két oldalán élő családnak a találkozást, így a kölcsön visszafizetése elmaradt. Hogy András bátyám ne érezze adósnak magát, Kiss nagyapám úgy rendelkezett, hogy maradjon a pénz biztonsági tartaléknak András bátyámé.

András bátyám ezt a száz pengőst bekereteztette, s a tisztaszobába a Krisztuskép mellé helyezte el, s ez a mai napig ott van!

Boldogság volt a templomban beülni a család padjába, a család közé. Kimenni a temetőbe, sosem látott, ismeretlen, s mégis ismerős halottaimmal találkozni. Sétálni a falu utcáján, melyen őseim jártak. Jó volt otthon lenni.

Ha itthon vagyok, hazavágyom. Mert a gyökereim otthon vannak. Erdélyben, Székelyföldön.

Erősen, kitéphetetlenül, éljek bárhol a világon!

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.