Lenhardt Ibolya:
 

Könyvajánló:

Wass-akarattal – TÁROGATÓ HANGJÁN ANTOLÓGIA    2011.

Elfogódottan vettem kézbe az ízléses küllemű könyvet, hiszen a szerzőket nagyrészt személyesen ismerem, illetve valamennyien a Tárogató-család tagjai vagyunk, így egymás írásait, sorsát rendszresen követjük.

A borítóterv Doma-Mikó István királyi udvari festőművészt dícséri, akinek írása magyarázatot ad a “Wass-akarattal” címre, hiszen ő Wass Albert unokaöccse. Leírja kapcsolatukat, elbeszél olyan családi vonatkozásokat, amelyről a kívülállók bizonyára nem tudnak. A kötet első versét Huszár Mária írta: Szépen szól a tárogató címmel. A tárogató hangszer és a Tárogató alkotóközösség egyaránt értendő ebben a költeményben. Marikát nagyon jól ismerem, hiszen barátnőm és fogadott testvérem. A könyvben további verseit és novelláit is megtaláljuk, amelyekből az emberi érzések, a hit és a hazaszeretet sugároznak.
Gavallér János verseit sok helyen olvashatjuk, hiszen rendszeresen publikál különféle lapokban, és itt, a Tárogatóban ő is alkotótársunk. Kiforrott költészete, lényeglátása mindenkor magával ragad.

Hencsey Zsuzsa a családi élet szépségét, a gyermekkor varázsát írja le, amelyet a történelem legnehezebb időszakában is megőriztek számára nagyszerű szülei, így szeretettel emlékezik, és osztja meg az olvasóval is a múlt egy-egy pillanatát.
Bodor Miklós László egyetlen novellával képviselteti magát a kötetben, de az igazán nagyszerű írás: A népművelő és az apáca. Most már humorként érzékeljük a pórul járt népművelő esetét, bár tudjuk, hogy annak idején mennyire támadta a vallást a rákosi-rendszer.
Kerekes Zoltán: Ismeretlen katona című verse magába sűríti a gyász, a hazaszeretet, a család és a kegyelet érzéseit. A szerzőt ismerem, tehát tudom, hogy számára valóban a család, a haza és a tisztesség a legfontosabb értékek.

Kőfalusi Richárd – a Tárogató Hangján főszerkesztője – nagyszerű írásokkal jelent meg az antológiában. Megtalálhatjuk a szatírát a “Képviselő úr” sorozatban, de ízelítőt kapunk emberi megértésből is, amikor “A kisfiú és a kalauz igaz története” c. novellát olvassuk. Nem is lehet meghatottság nélkül tovább lapozni… Pedig vár még néhány érdekes cikk Ricsitől, amelyek közös jellemzője, hogy a szerző nyitott szemmel jár, észre veszi az emberek gondjait, örömeit, ugyanakkor hibáikra is felhívja a figyelmet, de nem a személyeket bírálja, hanem a rossz dolgokat ostorozza.

Kupás-Deák Béla sokoldalúságát dícséri, hogy ír az eszkiókról, indiánokról és a magyarok velük való kapcsolatáról, de bemutatja a budaőrsi napórát is, pontos műleírással. Sokat tanulhatunk ettől a szerzőtől.

Lélek Sándorné Ekpafat írásait évek óta ismerem, sőt korábban megjelent kötetét is nagy becsben őrzöm. Az ő írásai emberismeretet, családszeretetet tükröznek. Pontosan látja, ahogy a családi kapcsolatok újabban meglehetősen elsivárosodtak, és ettől mennyire szenvednek azok az emberek, akik még emlékeznek a régebbi időkre, amikor mindez másként volt. Minden elbeszélés tanulságot hordoz, amire érdemes odafigyelnünk, nehogy ugyanabba a hibába essünk, mint a történetek szereplői.

Nagy Menyhértné versei érzelemdúsak, a szeretet és a szerelem lobog a sorokban. Szépre és jóra vágyakozik, és azt kívánja, legyenek jók a többiek is. Milyen remek volna, ha óhaja valóban teljesülhetne…

Pálinkás Ágnes a “DSGM-Dévény” módszert mutatja be egy szülő szemszögéből igazán racionálisan, majd a “Karácsonyi csoda” c. elbeszélésében megismerhetjük a szerző lírai oldalát is.

Pócsa Józsefné versei és elbeszélései az elválásról, az egymásra találásról, az érzelmek hullámhegyein és völgyein vezetik az olvasót, bizonyítva, hogy öröm és bánat bizony kézen fogva jár…

Takács Márta egyetlen novellája szerepel a kötetben: Nevetés címmel. A cím alapján először vidám történetet várunk, ám kiderül, hogy egy önmaga és a világ elől menekülő ember félelmeiről szól, szerencsére a befejezés megnyugtató.

Tóbiás Klára: Művészi hitvallását osztja meg velünk, majd Csillagúton c. versében gyönyörködhetünk, amelynek sorai éppen olyan pontosan illeszkednek egymáshoz, mint gyönyörű szobrai, amelyeket Szegeden – és még néhány helyen az országban – megcsodálhatunk. A Kékestetőre tervezett csodaszarvas emlékmű ars poeticaja c. írásból megtudhatjuk milyen nagyszerű elgondolás vezette a művésznőt, amikor megalkotta ezt a művet (egyelőre kicsiben, de reméljük minél előbb megvalósul ez a terve a Kékestetőn). A magyar Pietá c. ima eszünkbe juttatja a szobrot, amely 1956-ot idézi. Tóbiás Klára művészetét az igényesség, pontosság és hazaszeretet jellemzi akár írásról, akár szobrászatról van szó.

Az antológia valamennyi szerzőjére jellemző, hogy igaz hazafiként nyilvánulnak meg írásaikban. Nyitott szemmel járnak a világban, emberszeretet, családcentrikusság a közös vonásuk.

Nagyon örülök, hogy magam is ehhez az alkotó közösséghez tartozhatok, és szívből gratulálok a kötetben szereplőknek!

***