|
A LEGSZEBB KARÁCSONY
hana 2011.12.08. 21:30
Még el sem köszönt igazán az ősz, nyomában ott lihegett a december. A nap fehéren sütött az égen, úgy izzott, hogy a Dunapart fürdött a verőfényben. A fák hosszú, csupasz ujjaikkal az ég felé kapaszkodtak. A város hamar ünnepi köntöst kapott, a feldíszített kirakatok a hideg szélben is melegséget sugároztak az arra járó emberek felé. Az ideiglenesen felállított bódék előtt hosszú sorok kígyóztak, hogy a ritkaságnak számító narancsból, banánból, datolyából, fügéből nekik is jusson legalább karácsonykor. Odébb egy idős néni gesztenyét sütögetett, illata messziről odacsalogatta az embereket. A meleg gesztenyékből pár szemet a zsebükbe téve melegítették a kezünket.
Felpezsdült a város. Mindenki izgatottan nézelődött, szeretteinek keresett valami meglepő, praktikus ajándékot.
Aztán a nagy tömegben egyszer csak feltűnt egy kislány. Zsófi pár éve járta magányosan az utcákat pedig még csak 12 éves volt. Édesanyja korán itthagyta egy decemberi napon. Apja magába roskadt, azóta örök szövetséget kötött az alhokollal. A rokkantnyugdíjából alig jutott egy kis kenyérre, pedig már a hivatal is megfenyegette, hogy ennek nem lesz jó vége. Ha nem törődik Zsófival, akkor lányát állami gondozásba veszik. Ilyenkor ígéretet tett, hogy megváltozik, de ezen fogadalma nem tartott sokáig. Amint józanodott, kényszert érzett az újabb ivásra.
Míg apja a kocsmákat járta, Zsófi az utcán kószált. Esténként abban bízott, hogy néhol leesik neki pár falat. Nem kért, soha nem kért senkitől. Szégyellte a nyomorúságot, a lyukas, elnyűtt cipőt, a rongyos ruháit. Mióta anyja itthagyta, nem szerette az ünnepeket. Ilyenkor mindenki boldog volt, csak ő nem lehetett az, hiszen hiányzott a családi fészek melege, hiányzott a szeretet.
Egyszer csak feltámadt a szél. Rongyos kabátjába befurakodva, átjárta kis testét a hideg. A hópihék egyre sűrűbben táncoltak az esti lámpafénynél. Kopott cipője átázott, zoknija csupa víz lett. Nézte ahogy lyukas cipője nagyokat cuppant a latyakban, közben minden mozdulatra nagy buborékokat fújva fokozta a karácsonyi hangulatot.
Zsófi nem szerette a karácsonyi szünetet. Ilyenkor nem volt tanítás, zárva az iskola. Neki az jelentette a családot, a szeretetet. Osztálytársai, tanária igyekeztek pótolni részére az otthont. Ott minden nap friss ételt kapott. Táskájában ott lapult a kis doboza, melybe a társai által el nem fogyasztott ételekből pakolt estére pár falatot. Eszébe jutott a szünidő előtti nap, amikor karácsonyi ünnepséget rendezett az osztály. Már jó előre neveket húztak, hogy így ajándékozzák meg egymást. Csak Zsófi nem húzott, őt kihagyták a sorból. Arra gondolt, hogy mivel szegény, senki nem akar vele bajlódni. Fájt a szíve, de elhatározta, hogy ő mégis meglepi társait. A szemközti ház udvarán állt egy vén gesztenyefa. Gyűjtött magának különböző méretű gesztenyéket, aztán egy szöggel kiszurkálta, majd kis fadarabokkal összeillesztette őket. Falevelekkel felöltöztette, majd a gesztenye szőrös burkából szép kis kalapokat készített. Apró kis kavicsokból szemet is tett rájuk. Ez volt az ő ajándéka az osztálytársai felé.
Aznap Zsófi nagy dobozzal érekezett az iskolába, alig fért el a padon. Izgatottan várta az ünnepség kezdetét. Amikor a tanító néni meggyújtotta a csillagszórókat, felállva énekelték együtt a "Mennyből az angyalt", majd kezdetét vette az ajándékok átadása. Zsófa kérte, hogy had legyen ő az első, aki átadja az ajándékát. Az osztály sírí csöndben hallgatta Zsófi szavait.
- Kedves tanító néni, kedves barátaim! Egy kis csekélységet hoztam, hiszen tudjátok, hogy nincs semmim, senkim rajtatok kívül, csak az árva szívem. Ezért is kérem, hogy fogadjátok ajándékomat olyan szeretettel, amilyen szeretettel készítettem nektek. - azzal kibontotta a dobozt és körbejárta a padokat.
A gyerekek lehajtott fővel köszönték meg az ajándékot. Végül a tanító nénihez lépett és azt mondta:
- Nekem évek óta te vagy az anyukám, ezért fogadd tőlem ezt a csekéky kis ajándékot. Még anyukám sírjához sem tudok elmenni, hiszen olyan messzi van. - azzal átnyújtotta a legszebb gesztenyeemberkét és mellé egy szép kis narancsot, amit tegnap este kapott a narancsos bódénél, amikor segédkezett a faládák pakolásakor.
A tanító néninek könny szökött a szemébe. Elcsukló hangon köszönte meg Zsófi kedvességét, majd egy puszit nyomott a homlokára. Szorosan magához ölelte, érezte hogy a csöpp szív hevesen dobog. Kézenfogta a lányt és elindult vele a fenyőfa felé. Az asztal mögül egy zsákot húzott elő és átadta.
- Fogadd tőlünk ezt a kis ajándékot és kívánjuk, hogy neked is legyen szép a karácsonyod.
Zsófi szíve még hevesebben kalimpált. Alíg tudta elvonszolni a zsákot a padjáig. Leült és kibontotta a masnit. A zsák tetején egy dobozt talált. Felnyitotta és amint megpillantotta a sok finomságot, nyála összeszaladt a szájában. Régen nem látott ilyen közelről ennyi finomságot. Csak a kirakatok üvegfala mögül mosolyogtak rá. Csokoládé, szaloncukor, mogyoró, apró sütemények, narancs, egy könyv, egy szépen felöltöztetett hajas baba és egy kis levélke. A levélen a tanító néni írása:
"Kedves Zsófi december 25.-én szeretettel várlak ebédre.
Szeretettel: Márta néni"
Zsófi könnyei a levélre potyogtak. Nagy levegőt vett és nekilátott a zsáknak. Szemében egyre csak gyűltek a könnyek amikor pakolta ki a padra a szebbnél szebb pulóvereket, nadrágokat. Még egy szép kis csizmát is talált az alján. Zokogva borult a padra. Szégyelte magát amiért azt gondolta, hogy mivel ő szegény, kihagyják az ajándékozásból.
Régen volt már ilyen, de most érezte maga körül a szeretetet. Olyan volt, mint régen, amikor még édesanyja fogta a kezét. Melegség járta át kis testét, ahogy anyja mosolygós, mindig vidám arcát látta képzeletben.
Közben társai is kibontották ajándékaikat, de egyikükkel sem cserélt volna. Úgy érezte, hogy neki van a legszebb karácsonya, hiszen mindenkitől kapott valamit és az ajándékok között ott lapult a szeretet.
Délután volt már amikor elindultak hazafelé. Zsófi nem bírta el a zsákot, így osztálytársai segítettek hazacipelni. Otthon igyekezett mindent jól eldugni, mert apja már nem egyszer italra váltott, amiket kapott. A babát az ágya alá dugta, a ruhákat az ágyneműtartóba rejtette el, aztán irány a város.
Már csak két nap volt karácsonyig, de még nem tudta, hogy mit is adhat az apjának. A hópihék fehér palástot vontak a házak tetejére. A járdákon is egyre vastagabb hótakaró volt, néhol a kis cipőcskéje szárán is átbukott. Nem törődött vele, már csak kibírja ezt a kis időt. Elhatározta, hogy a csizmácskát majd csak akkor veszi fel, amikor a tanító nénihez megy ebédre. Eszébe jutott, hogy oda sem illik üres kézzel menni. Mit is vigyen? - töprengett magában. Aztán egy hirtelen ötlete támadt. A fenyőfa árusok körül talált pár ágat. Szépen összeszedte és a kapott naraccsal, banánnal szaladt hazáig.
A fenyőágakat elrendezte. A kis dobozából szaloncukrot vett elő és cérnával szépen az ágakra kötötte. Gesztenyét is tett rá, majd a végén vizzel megspriccelte és egy kis lisztet szitált rá. A dobozon talált egy szét piros masnit. Azt is rákötötte. Olyan szép lett, hogy még a kirakatba is kitehette volna. Nekiállt és készített egy másikat is, amit az asztalra tett. Édesapjának rajzolt egy feldíszített karácsonyfát és mellé tette a kapott narancsot, banánt, amire rákötött két szem szaloncukrot.
Aztán eljött az este. A környék ablakaiban kigyúltak a fények, mindenhol csillagszórók világítottak, csak náluk maradt sötét a szoba. Apja, ki tudja merre kószált, talán el is felejtette, hogy szenteste van. Hideg volt, a kályha is régen duruzsolt már. Zsófi reszketve bújt a takaró alá. Arcára vörös pírt festett a láz. Álmában az angyaloknál járt, akik elvezették édesanyjához.
Reggel amikor felébredt, látta, hogy apja még mindig sehol. Előszedett az ágyneműtartóból tiszta ruhát. Felöltözött és a csizmácskát is a lábára húzta. A fenyőágat újságpapírba csomagolta és tántorogva elindult a tanító nénihez. Útközben nehezen kapkodta a levegőt. Egész teste remegett, égett a láztól. Lekuporodott a szemközti ház kerítése mellett, hogy erőt gyűjtsön. A házból egy idős néni lépett ki és amikor meglátta Zsófit, azonnal betessékelte a meleg szobába. Egy kis idő múlva tovább akart indulni, de nem bírta a lába. Erőtlenül feküdt egy kanapén a kandalló mellett.
A tanító néni igen csak aggódott Zsófi miatt, így aztán felkerekedett, hogy meglátogatja. Az ajtó nyitva volt, és amint belépett, meglepődött az üres lakás láttán. Arra gondolt, hogy elkerülhették egymást, így aztán elindult hazafelé. Amint kilépett az ajtón, a szomszédban megnyílt a kisablak.. Egy idős néni nézett ki és az ismeretlen látogatót szemlélte. Márta néni illedelmesen köszöntötte és Zsófi felől érdeklődött. A néni mesélt neki Zsófiról és elmondta, hogy nem olyan régen indult el hazulról, de hogy hova ment, azt bizony ő sem tudja. A tanító néni ekkor elköszönt és indult, hogy megkeresse Zsófit. A kaputól a friss hóban kicsi csizmanyomokat vett észre. A nyomokat követve jutott el a szemközti házig, ahol aztán becsöngetett. Amikor meglátta Zsófi remegő testét, rémülten taxit hívott.
Otthon lefürdette és ágyba dugta. Az ügyeletes orvos hamar megérkezett. Gyógyszert írt és szigorúan ágynyugalmat parancsolt. Márta néni kicsomagolta az újságpapírba tekert ágat. A meghatottságtól arcán csorogtak könnyei. Csak nézte a feldíszítgett ágat és azon elmélkedett, hogy mennyi szeretet, melegség bújkál Zsófiba.
Már két nap telt el, de a lány csak aludt, aludt. Álmában keservesen szólongatta édesanyját. Erőtlen kis kezeit az ég felé nyújtogatta, hátha eléri a simogató kezet. Amikor végre kinyitotta a szemét, azt sem tudta hol van. Ijedten nézett körül és csak akkor nyugodott meg amikor meglátta Márta nénit. Olyan megnyugtató, olyan finoman puha keze volt, mint édesanyjának. A meleg húsleves kellemes emlékeket ébresztett benne.
Ahogy teltek a napok, arca egyre jobb színt kapott. Egyszer csak azon kapta magát, hogy Márta nénit ANYÁCSKÁNAK szólította. Nem is kívánkozott hazamenni, de tudta, hogy sokáig nem maradhat. Azt sem tudta mi van az apjával. Amikor indulni készült, Márta néni nem engedte el egyedül. Kocsival mentek a házhoz. Otthon minden tárva-nyitva, ugyan úgy, mint ahogyan hagyták. Az apjának semmi nyoma. Összeszedték a lány ruháit és indultak vissza, de ekkor Zsófinak eszébe jutott a baba és visszaszaladt érte. Nemsokára zokogva érkezett a kocsihoz. A baba nem volt az ágy alatt, biztosan tudta, hogy apja találhatott rá. Már nem is akart ebbe a lakásba visszamenni. Arra gondolt, hogy inkább kéri az állami gondozásba vételt, mert ez így már nem élet. Belefásult, nem akart tovább így élni.
Este a kandalló mellett beszélgettek amikor egyszer csak megemlítette a tervét. Márta néni megígérte neki, hogy segítségére lesz és az ünnepek után intézkedni fog.
A két ünnep között egyik reggel meglepetésben volt része. Márta nénivel kocsiba ültek és a temetőig meg sem álltak. Virágot tettek a sírra, majd gyertyát gyújtottak. Zsófi sírva borult a fejfára. Halkan motyogott valamit, majd hálás szemekkel nézett Márta nénire, aki a legszebb karácsonyt varázsolta neki.
Az ünnepek múltával megkezdődött az iskola. Márta néni az igazgató segítségét kérte Zsófi ügyének rendezéséhez. Amikor a gyámügyi előadó megjelent az iskolában, csak akkor jött rá, hogy Zsófit nem engedheti el magától. Annyira megkedvelték egymást, nem lehet így vége. Az előadó megígérte, hogy segítségére lesz, várjon türelemmel.
Már tavaszodott amikor egy szép napon jött a levél. Izgatottan bontotta ki és amikor látta a végzést, miszerint nála helyeztélk el Zsófit, nagy kő esett le a szívéről. Eddig nem is mert még említést sem tenni róla, de most nagy örömmel szaladt, hogy elújságolja a hírt.
Zsófi a hír hallatára örömében a nyakába ugrott és azt kiáltotta:
- Drága ANYÁCSKA! Te vagy nekem a legszebb karácsonyi ajándékom. - azzal szorosan átölelték egymást, mint akik soha többé nem akarnak elválni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
