|
Az utolsó csepp, az utolsó ölelés 2.
2011.10.13. 19:05
Lélektől lélekig nem hosszú az út, néha mégis gyötrelmes!
Búcsúzás
Elmentél tőlem némán szótlanul,
Éreztem, hogy a szívem elszorul,
Egy szavad miatt boldogtalan lettem,
Hisz, úgy mint téged, senkit nem szerettem.
Megálltam, bíztató szavad vártam,
De elmaradt, örökre elmaradt
Mosolygott hozzá a szemem,
De mögé már senki sem néz,
Játszani közömbös embert
Most látom, milyen nehéz,
Ha valaki megkérdezné tőlem,
Mit jelentesz nekem, nem is tudnék szólni hirtelen,
Csak nagysokára mondanám::
Már semmit, már semmi,
Csak az életem...,
A verset akkor írta egy fiatalasszony, családomból, 1966-ban ,amikor férjét látni akarta, váratlanul felhívta. "Érezte akkor, hogy volt nála más..." Egy szép virágnevű utcasarkon megleste, bevárta őket. Hozzá nem méltó botrány után, megalázott lelkének cserepeit ott hagyta, nem szedte össze. , Összesen pár verset írt, amit egy kettétépett bankjegygel őrzött, a megözvegyülése utolsó költözéséig. Akkor tűnt el, talán az angyalok vitték el, hogy az önként vállalt "lélek-kolostorában" ne zavarja meg lelkibékéjét
Több halálát "túlélte" ebben a házasságban.
" ... már nem téged szeretlek ..." A sóderbányában átélt halálfélemét minden festett porcelán az életében felidézte.
Válóperükön szembesült avval a hazugsággal, amit annak tulajdonítottak, hogy az ő keze indult egy érintésre...
Hiába tiltakozott, ki hitt volna neki ...
Itt ért véget az első szerelmi története, nem csak első szerelem, hanem az első férfi volt az életében.
Poklok, poklát élte meg, hogy közelében maradjon, kóborolt, éhezett, fázott...
Számtalanszor elsétált a ház előtt, ült a téri padon a folyóparton.
Gyóntatópapja vezette ki a labirintusból, aki bevezette a családjába, és tervéröccsének a fia felemelte, ismerve múltjának minden momentumát, jelenét, ennek ellenére megkérte a kezét. Visszautasította, az öszinteség, akkor, már mindennél fontosabb volt számára..
Közölte nagyon jó barátok lehetnek, örök hálára kötelezi, de ő már soha többé nem tud szerelemmel szeretni. Férje és magazata elvesztése után szembesült avval a visszafordíthatatlan ténnyel, a petefészek daganata kezelése után, többé nem lehet anya.
Másodszori próbálkozásnál mindent átbeszéltek, összeházasodtak. Igyekezett a legjobb feleség lenni. Hálaszaretete kötelezte, mely erősebbnek bizonyult minden egetrengető szerelemnél. Évtizedekig belopta "szerelmét" a hálószobába, hogy jól érezze magát házastársi kötelezettségében. Szorgalmasan tanult. Istentől a legszebb szolgálatot kapta. Ez lett az élete mozgatórugója. Amikor átvette jeles oklevelét, ott állt mellette a férje, aki mindig büszke volt asszonyára, annak orvos édespja, és tanítónő felesége.
Az asszony első gndolata még is volt... "Vajon, ha most "Ő" látná" büszke lenne rá.
Lélekbilincse akkor nyílt ki, amikor hipnoterapeutája feltárta szövevényes családi karmájukat, és megértette, mi, miért történt, hogy jutott el oda, ahol most van.
Ahogyan második férje, óvta, vigyázta, féltette, kapott valakit a régmúltból. aki hasonlóan gondoskodik róla, vigyáz rá. Ez másfajta lélekkötődés, több ez, mint az egykor mindent felülíró szerelem, Ma már az életét adná annak és családjának az egészségért, biztonságáért. Elfogadva azt a korlátot, amit a sorsuk állított közéjük, Ezt tiszteletben tartja, azon túl nem mehetnek.
Találkozásaik ölelésben benne van a gondoskodás, a cselekvő szeretet, a végtelen tisztelet.. . Egyetlen kétértelmű, szó, érintés nem volt köztük soha, Így van ez rendjén.
*
Verses régi élete a szerelmet rácsok mögé zárta, már soha többé nem találkozhatnak, nem érinthetik egymást.
Nem régen kapott információt, a múlt bilincseit a jelenben is viselmi kell mindkttőjüknek, csak a körülményeik mások.
Segítene, mert szíváben nincs harag, lelkében soha nem volt bosszú, hiszen együtt vétkeztek, amikor Istentől kapott lehetőséget nem használták ki, mert ugye az nem lehet véletlen, hogy mindkketten pont akkor, pont ott voltak egyhelyen, lakóhelyüktől távol.
***
Sziréna hangja hasította ketté a hajnali csendet, aránylag jó ügyelet volt. Az orvos felébredt a hangra, furcsa érzés kerítette hatalmába. Empata volt szinte mindent megérzett. Kért egy kávét Terezától, együtt megkávéztak beszélgettek, mire az utolsó korgy elfogyott a szíréna távoli hangja vészesen közeledett. A mentőtiszt riasztott, "őzbaleset" két súlyos sérült. Pillanatok alatt összekészítettek mindent, mire a sérültekkel beértek. A nővel kezdtek ő volt kritikus állapotban, pár perc múlva megkezdték az újraélesztését, ami sikertelennek bizonyult. Nagyon lehangoló az ilyen eset, amikor a halál győzedelmeskedik. A doktor odalépett a férfihez, tőle szokatlan hangnemben szólt a nővérhez, szinte kiabálva.
- Tereza, hogy hívják a beteget, minden adatát kérem!
A nővér megszeppent, soha nem látta, nem hallotta kedvenc orvosát így beszélni, kérését azonnal teljesítette. Nézte az orvost, aki minden adat után egyre sápadtabban állt az eszméletlen beteg fölött. Reanimációs team-t-, és intenzíves konzíliumot kérek, -de azonnal. Nem sokára minden egyben volt, valóban szükség volt mindenkire. A férfit sikeres újraélesztés után az intenzíven helyezték el. Több napos küzdelem után ébresztették a gépilélegeztetésből, aki mellett Ádám doktor minden nap hosszan időzött. Nem mondott senkinek semmit, nem mert kérdezni senki semmit. Napok múlva lekerült a beteg Ádám doktor osztályára. Az orvos és a beteg nagyon sok időt töltöttek együtt. Pont Tereza volt jelen a búcsúzásnál. egy hosszú kézfogás, laza ölelés és "Isten veled, vigyázz magadra" után a beteg kísérője jelenlétében elhagyta a kórházat.
Itt véget is érhetne a történet. A következő ügyeletben az orvos elmesélte.
Egy régi barát volt, aki cserbenhagyta, életveszélyes állapotban az utcán.
Abban az időben szinte ikrekként összevoltak nőve, Együtt jártak mindenhova. Azon a délután is együtt kezdtek. Egy téren beszélgettek majd egy közeli étterembe tértek be pizzát enni. Közben iszogattak -együtt csak ketten-, Ádám nem szokott a töményhez, nem sokkal később az utcán feküdt az aszfalton, fázott.... érdekes, de ez a momentum megmaradt benne. Másnap reggel a detoxban ébredt, krákogó alkoholisták között. Nem értett semmit, mi történt, a barátjával volt, miért a detoxban kötött ki, soha nem kapott erre választ, sem bocsánatot nem kért tőle senki.
Miért engedte, hogy olyan állapotba kerüljön, miért hagyta az utcán? Örök megválaszolatlan kérdés, felkiáltó jel lett az életében. Az eset után Ádám elkerült családi zilált környezetéből idegen városba egy családtaghoz. A városi kórházban dolgozott a rokon, ahol először beteghordónak, majd műtősfiúnak alkalmazták. Az idős főorvosnak tetszett a fiú szorgalma, a betegekhez való hozzáállása, és a fiú gondolkodása. El is mondta korházlelkész barátjának, milyen remek segítővel dolgozik. Valamit tenni kellene, kár lenne, ha a fiú itt leragadna, többre érdemes. Döntöttek, ha vállalja és van kedve, megkezdik az egyetemi előkészítést. Egy beszélgetés alatt Ádám elmondta középiskolában fizika-matek versenyeket nyert. Tehát semmi kétség eltudja végezni. A szót tett követte, hosszú hónapokig tartó előkészítést után sikeres felvételi, majd 5 szorgalmas tanulás, és orvos lett belőle. Nagyon jó orvos, szerettek vele ügyelni. Némelyek tudni vélték, hogy egy ritka "betegségben" szenved, alkoholallergiája van. Senki nem ismerte ezt kórképet, de elfogadták, Osztálybulikon ott volt számára a gyerekpezsgő.
A különleges beteg, akinek életmentésében aktívan részt vett az a régi barát volt, aki az utcán hagyta.
Hányszor ült az ágyánál amikor az utolsó csepp infúzió lefolyt, soha nem várta meg, hogy a nővér kösse át a következő "életvizes" palackot, megtette ő maga,
Ádám az egykori barát életmentése után, búcsúöleléssel zárta le véglegesen életének legnehezebb. legmegalázóbb korszakát. Az egykori barát most sem kért bocsánatot tőle, de ő megbocsátott, hiszen, ha akkor nem történik mindaz, lehet, hogy belőle sem lett volna sem orvos, sem boldog ember.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
