|
A gravír
2011.06.29. 22:04
Lélek Sándorné -Ekpafat-
A gravír
Böbe gyermekkori lelki barátnője temetésén, betegsége miatt nem vehetett részt. Kata lányával napi kapcsolatban álltak, aki így összegezte, édesnyjára való emlékezést.
Hűvös reggelre ébredtek, nehéz nap állt előttük, a legnehezebb. Az Édesanyját kísérték utolsó útjára, minden készen állt az induláshoz. Tónira, vártak, amint megérkezett indultak a gyászmisére, onnan a temetőbe.
Katával hirtelen történt mindez, egy rossz mozdulat eldöntötte a sorsát. Akkortájt sokat esett, hiába vizsgálták, semmi kórosat nem találtak nála. Pillanatnyi időskori keringéselégtelenség, volt a feltételezett diagnózis. A lépcsőn ment lefelé, mikor megszédült és hátra zuhant, koponyasérülést szenvedett, a bevérzés gyorsan végzett vele. Nem szenvedett, nem tért magához. Tóni minden nap látogatta, ott ült mellette, ameddig lehetett.
Négy éve ismerkedtek meg egy zenei kőrsétán. Közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. Az első pillanatban döbbenten tapasztalták, milyen egyforma az ízlésük, szinte mindenben szinkronban vannak. Egy megkezdett mondatot egyszerre fejeztek be. Amikor vége volt a programnak baráti társaságukkal átsétáltak az étterembe. Felszabadultnak és vidámnak érezte magát, évtizedek óta először. Általános baráti programnak minősítette az estét, kellemes társaságban. Két nap múlva hosszasan csengett a vonalas telefonja, mivel a kádban, levendula levelek között lazított, kényeztette magát, mulatta az időt, nem vehette fel. Pár perc múlva ismét csengett. Amint végzett a fürdőszobában a felmosással, megnézte a hívólistát, idegen szám. Majd hív, ha fontos neki, - gondolta magában, és hozzákezdett a napi teendőjéhez. Jó félóra múlva megszólalt a telefon, Tóni volt az zene-esti új ismerős. Félszegen kérdezte meghívhatja –e közeli városba egy színházi előadásra. Nagyon jó a szereposztás és, hát ugye klasszikus operett. Nem adott rá rögtön választ, kicsit megváratta, majd harmadszorra igent mondott.
Így kezdődött közös életük. Maga is meglepődött az ő korában randevú, meg barát, nem volt ilyen bevállalós fajta, de a lánya is bíztatta. Majd meglátja, nagy felelősség egy idegent a közelébe engedni, de jól esett vele a beszélgetés, a figyelme, segítőszándéka és olyan udvarias, igazi régi úriember. Legyezgette a hiúságát, a dicséret, amit az öregúrtól kapott. Teltek a hónapok, évek. Két év múlva mikor jól meg-, és ki ismetrék egymást összeköltöztek. Tóni eladta a kis garzonját, a pénzt közös számlájukra tette, Kata hiába tiltakozott, azt mondta, ez a bizalom. Szépen éltek, csendesen, békésen, de az anyja a házasságot visszautasította, mesélte, a lánya. Megszerették Tónit, nem engedte magát soha bácsízni. Most az anya halála után úgy döntött Tónira bízzák az anyja lakásának sorsát. Természetesnek tartotta, ha maradni akar, a lakásban élete végéig ott lakhat, haszonélvezetet íratnak rá, a közös bankszámlán lévő pénzt - Tóni lakásának árát-. visszaadják. "Ez a bizalom", amit Tóni megelőlegezett Katának,, most kamatostól visszajár. .
Amint megérkezett látszott rajta nem sokat aludhatott, kisírt szeme alatt megjelentek a karikák. A gyászmise alatt sűrűn törölgette gyolcsfehér, vasalt zsebkendőjével a szemét. Beáta a templomban nem látta az apját, talán ott sem volt. A temetőben azonban tőlük pár méterre állt lehajtott fejjel. A pap búcsú beszéde alatt szemük egyszer csak összekapaszkodott, megsajnálta, odaintette magukhoz, elvégre egy család voltak régen. Az apa lassan elindult, látszott bizonytalan lépésein, nehezen birkózik meg a kialakult helyzettel.
Közben a lány szeme előtt peregnek a képek. Apás lány volt, szeretett hozzá bújni, arcát simogatni, az ujjaival hajába túrni, játszadozni, suttogni a fülébe. Olyan jól megvoltak, egy éjszaka azonban a kötelék elszakadt. Azon az éjszakán tört meg a kicsi lelke, amikor az előszobában összefutott pizsamás apjával, kulccsal a kezében. Mikor meglátta gyermekét, magyarázkodni kezdett, valamit lent felejtett a kocsiban... Érezte, tiszta gyermeki lelkével, hazudik az apja, nem sluszkulcs, hanem a lakáskulcs volt a kezében. Később tudta meg a soros szeretőjéhez ment a szomszédba. Felnőtt fejjel bontotta ki azt a csomagot, amit gyermekként kapott. Akkor értette meg anyja kezében a poharat, és szomorú tekintet. Elfogadta szülei kissé zilált életét. Próbált alkalmazkodni a helyzethez. Arany lakodalomig vitték közösen a nem kevés terhekkel megpakolt sorspoggyászukat együtt, utána nem sokkal megtörték a kenyeret és elosztották.
Történt, hogy az öreg –ma már így hívja az apját-, nem vitte magával a telefonját. Anyja nem szokta felvenni, megnézni ki miért hívja, sőt udvariasan elvonul a beszélgetéseknél. A harmadik hívásnál azonban eszébe jutott várnak egy mestertől árajánlatot, hátha az a hívó, felvette a telefont. Egy hölgy szólt bele, bemutatkozás után közölte az ékszerboltból jelentkezik, készen vannak a két gyűrű-gravírral. Rákérdezett, nem nézték el a számot? A hölgy bemondta a megrendelő nevét, sőt azt is közölte évfordulóra készíttették..
Szíve majd kiugrott a helyéről, megköszönte és biztosította a hölgyet. hamarosan jelentkeznek érte. Amint hazaért a férje –kivételesen nem rákérdezett, kész tények elé állította-. Elválik. Lányuk, egyetértett az anyja döntésével. Úgy gondolta, ez nem azonos azokkal a kalandocskákkal, amiket apja folytatólagosan elkövetett ellenük, ez szerelem, apjának talán az utolsó, hagyni kell a maga útját járni, ha felvállalja a több évtizedes korkülönbség buktatóit, ám legyen. Anyjának elég volt a szenvedésből, az átvirrasztott, átsírt éjszakákból. Nyugalomra, és lelkibékére van már szüksége. Nem sokára kimondták a válást, a család létszáma lecsökkent.
A nagy lamúrnak azonban nem sokára vége szakadt, függetlenként már nem volt akkora lungja a másik oldalnak, hogy feladja addigi kényelmes unokás életét. Volt pár visszakönyörgési kísérlete, de ott, akkor befejeződött a közös sors. Nem csak pont, felkiáltójel került a sor végére.
A temetőben csak a család maradt, kérték a részvétnyilvánítás mellőzését. A volt férj, édesapa indulni készült, mikor Tóni odalépett hozzá, és azt mondta: „Gyere Ernő velünk egy búcsúztató délutánra, beszélgetésre az étterembe, legyen együtt a család.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Nem rossz ez a "kór"-kép..Való igaz, hogy a gonosz telhetetlenül bekebelez mindenkit , akit csak lehet...