Mamóka kincse
Ekpafat 2011.06.12. 23:28
Kép: netről
Az erdő közepe felé tartott a kissé zilált külsejű asszony, felette a lombok összesúgtak, féltek tőle. Valamikor régen, ha erre sétált, a fák rendezték lombsátraikat, hogy a nap aranyló sugarait hozzá vezessék, mert szerették...
Akkortájt, régen, de sokszor hallották segítséget kérni az égiektől, és beszélgetni a kis patakkal. Partján a fűzfák is földig hajoltak, hogy tisztelettel köszöntsék. Kezdő volt, jó úton haladt. Kutatta a rejtett titkokat, a tudás kapuját kereste...
Abban az időben történt, hogy találkozott az erdő szélén lakó anyókával, aki erőt járt gyűjteni az öreg tölgyfához, hogy a betegeit gyógyítsa...
A néne már nehezen cipelte az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalatot. A két asszony összebarátkozott annak ellenére, hogy a fiatalabb korban akár a lánya is lehetne. Megszerette, úgy viselkedett vele, mintha az volna...
Egyik nap az öregasszony nagy döntést hozott, minek neki ennyi kincs, ha nincs kivel megossza. Itt van ez a jó lélek, talán hasznát veszi, szereti az erdőt, az állatokat, biztos az embereknek is hasznára tesz, fiatal, és lelkes, jó utódja lehet...
Pitymallott, de a szemére nem jött álom, -gondolkodott. Mit tegyen a kezdő csomagba, aminek azonnal hasznát venné? A felkelő nap aranyló fénypalástba öltöztette a tájat, mikor szemének pillája lecsukódott.
Egy ezüstveretes láda tátongott előtte. Korát meghazudtoló fürgeséggel térült fordult, nemsokára telepakolta. Volt abban minden, mivel beteg testet és lelket gyógyítani lehet. Mankó az elesettnek, szeretetszikra a kőszívűnek, rózsaszínű fény a tévelygőnek. Hamar megtelt a láda, azért került még tapasztalat a tetejére.
Nem alhatott sokáig, mert a harmatcseppeken még játszottak a napsugarak, mikor felébredt. Zavarba is jött azonnal, mert ott ült a láda tetején, és várta a fiatalasszonyt az erdő szélen egész áldott nap. Hiába.
Biztos más dolga akadt, -dünnyögte csak úgy magának.
Búcsút intett a nap, megérkezett az este, szürke fátylat terített az erdőre. Holdanyó ezüst szekerével már feléjük tartott. Mikor felnézett, hogy illendően köszöntse, egy angyal látott, ki így szólt hozzá.
-Menj csak pihenni, vigyázok én a ládára, holnap meglásd majd eljön érte...
Másnap aztán megérkezett a kedves vendég. Leültette maga mellé, megkérdezte elfogadja-e a kincset? A fiatalasszony felkapta a ládát, perdült vele egyet örömében. Az öregasszony szeme megtelt örömkönnyel, nem volt hiábavaló az élete, a szolgálata, van ki folytatja, ha hazahívják...
Az öregasszony már majd nem mindenét oda adott, amikor gyanakodni kezdett.
Régen nem hallotta angyalt szólítani, a kis patak is hiába várta, nem szólt hozzá, csak elviharzott mellette. A páfrányok rettegve takarták be a gombaspórákat, mikor meglátták, egy ideje nagyon fent hordja az orrát, nem nézett le rájuk, eltaposta őket.
Az öregasszony is hiába várta, egyre ritkábban látta. Figyelmeztették az erdő állatai, amoda jár a sötét erdőbe vigadni a patásokkal...
Azt is elmondták, az egyik éjszaka ládát égettek, és a tűz körül ropták a táncukat.
Nem sokkal később, az öregasszony rosszul lett. Hívták hozzá az erdő legnagyobb bölcsét. Alig, hogy megérkezett, mikor meglátta a nénét, kezét összecsapta, és szomorúan sorolta: öt ember erejével rontották meg, aki ezt tette vele, öt életet ajánlott a fekete seregnek, hogy az öt ember erejét megkapja...
Az első élet az anyókáé volt...
Az öregasszony sorsát elfogadva, felnézett az égre és angyalt hívott. Azt kérte tőle, rózsaszín fényével burkolja be a tévelygőt, és lelkét tisztítsa meg, hogy ne legyen több áldozat.
Majd mielőtt végleg lecsukta a szemét az Úrhoz fordult, hogy bocsásson meg az eltévedt asszonynak és vezesse vissza a jó útra, ne hagyja elveszni...
|
Kedves Gizus!
Az írás, atőled megszokott módon szép, tartalmas, és gondolat ébresztő.
Csak egy bajom van vele!
Mintha búcszásról szólna...
A gondok, bajok múltával, remélem a bizakodás zöngéje fog rövidesen kihallatszani a következőből!
Kellenek az ilyen adakozó "öregasszonyok, öreg emberek".
Tőlük szép a Világ.
BML