A kis patak

Két domb között, lenn a völgyben békésen folydogált egy kis patak. A közeli erdő állatai oda jártak kristálytiszta vizéből életet meríteni. Medrében apró kavicsokat görgetett, némelyiket oly mívesre megcsiszolta, hogy a leghíresebb ékszerész is felfigyelt rá.

Az aranyló nap sugarai és a tovasuhanó felhők együtt fürdőztek, csillogó vizének tükrében. Mégis sokat szomorkodott, mert hiányzott valami…

Búbánatát fájó szívvel nézték a madarak. Felkeresték az erdő nagy tudorát, segítséget kérni. Sokáig tanakodtak, mi lehet az oka bánatának...

Nagy titokban szövetkeztek, cselekedtek, egy kis facsemetét ültettek.

A következő évben a kicsi ágacska rügyet bontott, egyre magasabbra nőve, a meder közelében. Nemsokára szép karcsú fa lett belőle. Amikor a kis pataknak rossz kedve volt, a fa lehajló ágaival simogatta, vigasztalta. Valahányszor a kis fa sírta el magát, könnyeit a patak mosta le, és napsugarat hívott felszárítani....

A kavicsok ilyenkor egymáshoz dörgölődve zenebonát csaptak, az apró halak táncolva ficánkoltak, jó kis bulit csapva, hogy felvidítsák őket.

Egyszer a patak beteg lett. Vizét megmérgezték. A kétségbeejtő hírre az erdő állatai odasereglettek. A híres specialistáért, Gyöngybagoly professzorért küldtek.

A doktor cseppeket készített, és nyugalmat rendelt. Önkéntesek jelentkeztek szolgálatra. A madarak cseppentettek, a kis fák őrt álltak a patak partján. A gombák is megjelentek, spórájukból orvosságot készítettek.

Egyre többen döntöttek úgy, hogy gyökeret eresztenek, és ott maradnak örökre.

Egy ideig kerülte a beste a békés helyet. A kis patak gyorsan meggyógyult. Soha nem volt még olyan boldog, mint akkortájt, mert sok barátot szerzett...

A gonosz nem tétlenkedett, üzent, hogy nagy beteg, és eszi a fene, csak a patak vize gyógyítaná meg. Kérte, bocsássa meg régi tettét, és ássák el csatabárdot, adjon néki a vizéből. A kis patak, megbocsájtott, vizét felajánlotta…

Jött a beteg nagy für-füttyel, de nem ám gyógyulást remélni, hanem rávenni a kis patakot, pusztítson ki néhány fát. Sorolta az indokait, az egyik eltakarja a napot, a másiknak elgörbült a törzse, a harmadik meg túl belehajol a vízbe, és árnyékot vet rá. Hiába replikázott, a patak meg sem hallotta, átlátott a sanda szándékon.

• Nem lehet minden fa egyforma. Mindegyik a maga teremtett hibájával, és jóságával válik egyedivé. – válaszolta alázattal.

Elköszönt, és útjára indította a vendéget. Nem beszélt róla senkinek, minek terhelne bárkit vele...

Bizony meghallották a gonosz ármánykodását a fák, összeborulva vigasztalták egymást. A földalatti a gyökerek egymásba fonódtak, jól összekapaszkodtak. Elhatározták, ha kell együtt halnak.

Igazuk lett, mert a beste nem nyugodott. Szőtte fekete tervét, csuklyát készített hozzá, új szerepre készült. Nagy átváltozó művész hírében állt, nem volt nehéz neki szerepet cserélni.

Fogott egy flakont, megtöltötte az irigység és bosszú egyvelegével, halálos mérget kotyvasztott.

Mázas szavakkal érkezett a kis patakhoz.

• Messze földről érkeztem, ajándékot hoztam, békét és harmóniát. –mondta nyájasan.

Megtévesztve az őröket hízelgő szavakkal jutott el a parti kőig, ahol a patak azonnal felismerte.

• Nem engedem! - kiáltott nagyot, és hívta az őrséget.

Mire megérkeztek, a tartalmat már a vízbe löttyintette. Fekete fényes lett a víz, tükrében a csuklyás gyönyörködött. Az oroszlán hiába kergette el a méreg ott maradt. Telesírták könnyeikkel a patakot a fűzek, de a víz csak nem tisztult. Ágaikkal ráborultak, simogatták, szeretgették nagy beteg barátjukat. Szívták magukba a mérget, hogy megmentsék.

Hajnalhasadtakor, pirkadat órájában a Nap is felfedezte a tragédiát, szólt a felhőknek és a mennydörgésnek. Három napon át esett, dörgött, villám szaggatta a felhők dunyháját mire a patak vize tisztulni kezdett. Így menekült meg, és a füzek is gyógyulni kezdtek.

Még  egy kérdés maradt, hogyan tartsák távol a gonoszt.

A madarak megoldották.

Elvitték hírét a gonosz tettének, amerre jártak mindenhol elbeszélték. Sokáig bolyongott egyedül a nagyvilágban, senki nem állt szóba vele, már csak a betegelméjével társaloghatott. Hiába próbált átváltozni jóságos segítőnek, csinos asszonynépnek, vagy deli legénynek, mindenki felismerte…

A szomorúfűzek könnyeiből csillogó tarka gyöngyök lettek, csodájára jártak az emberek.

Amint a gonosz ezt meghallotta, dühében, megütötte a guta…

A kis patak vizet küldött a gyógyulásához, a füzek imát suttogva kérték a Teremtőt, változtassa jóságos tündérré. Hiába volt minden, nem hatott semmi, mert aki az ördöggel cimborál, annak lesz örök adósa...

A madarak amerre járnak, viszik gonosztetteinek sorát, nehogy másokat is megtévesszen…

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.