Új tavaszra várva
2010.03.04. 00:29
Új tavaszra várva
Angyalváró lesben, csillagfényes este gyertya fénye libbent. Meditatív csendben, virágok közt járva, kispatakhoz érve, forgószélbe lépve, mentünk fel az égbe.
Láttunk márványlépcsős, oszlopos csarnokot..., benne száz csodát remélve. A szférák zenéje lágy dallamára angyalok gyógyítottak.
Minden jóval megpakolva, véget ért az égi séta, visszatértünk.
Valóságunk erdejében, ördögök ropták táncukat, virágokon taposva. Leégettek mindent, felsózták a földet. Körben állva őket, báránybőrbe bújt farkasok vicsorítottak, békés bárányokra...
Ni csak egy ismerős, nem is kettő, talán még annál is több, az árulók között!
-Mi lesz itt, meddig tűröd? -néztünk fel az égre, az Úrhoz kiáltva, tőle válaszra várva. Szemünkbe víz cseppent, esőnek véltük, Mária könnyét. Azt hittük, vége, nincs tovább, minden elveszett!
Mennydörgés szakította meg az ördögi tivornyát, villám csapott közéjük. Egymást taposva menekültek, patájukat hátrahagyva...
Sírt, zokogott az ősi nép, nézte a nagy semmit…
-Sírásnak nincs helye, építeni kell, de nem kőműveseknek! -szólt az Úr mennydörögve.
Mária kitárta két kezét országa fölött, megindult a nemzetépítő békés, hömpölygő tömeg, megfogadva az Úr szavát! Dolgoztak serényen, három nap sem kellett a fundamentumnak, mely hitből, reményből és szeretetből építtetett és megtartani a sziklát!
Ekpafat 2010. március 04.
|