Ezt a mondatot Papókától hallottam néhányszor gyermekkoromban. Papóka Szeghalom községben született, innen a "kék" jelző a kellene helyett...

Általában olyankor mondta ezt a szókapcsolatot Papóka, ha sok minden összejött, és úgy nézett ki, hogy nincs megoldás. Papóka és Mamóka neveltek engem a szüleim helyett, így őket tekintem valódi szüleimnek, példaképeimnek. Papóka már nagyon régen itthagyott minket, én akkor lehettem huszonhét éves. Most hatvannégy vagyok, úgyhogy tényleg a nagyon távoli múltból hallom szavait. Mamóka még néhány évet élt, de ő is több, mint harminc éve elment. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rájuk, ne "beszélném meg" velük mindennapjaimat. Tudom, hogy odafentről ők vigyázzák lépteimet, és aggódnak értem.

Ilyen volt a legutóbbi egy hetem, leginkább az elmúlt szombat, amikor én már tüdőgyulladással feküdtem volna, de férjem még rosszabbul lett, tehát vele kellett törődnöm, hívni az ügyeletet, aki mentővel küldte kórházba szegény férjemet.

Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak, így halkan sírdogáltam és a hozzám közel állóknak is elmondtam, mi történt. Fiamék nagyon messze laknak, így csak együttérzésüket tudták megfogalmazni. Anyu 87 éves, és a keresztrejtvény, olvasás és tévénézésen kívül nem sok minden érdekli. Mikor mondtam, hogy tüdőgyulladásom van, akkor megjegyezte, hogy akkor feküdni kell, de továbbra is elvárta, hogy elé tegyem az ebédet, stb...Nem béna, nem mozgáskorlátozott, csak kényelmes, így aztán meg sem kérdezte, hogy főzzön-e pl. egy teát...

Kellemes meglepetés ért két szomszédasszonyom részéről, akik egymás között beosztották a kutyasétáltatást, vállalták a házon kívüli intéznivalókat is, úgyhogy nekem tényleg lehetőségem nyílt pihenni. A főzést a lehető legegyszerűbb módon oldottam meg, nem a bonyolult kajákat készítettem, csak arra figyeltem, hogy mindig legyen leves és főzelék valami feltéttel.

Természetesen nagyon szerettem volna meglátogatni a férjemet a kórházban, erre megoldást az egyik szomszédasszony nyújtott, bevitt hozzá kocsival, két alkalommal is. Amikor én nem mentem, akkor vittem Papunak az "ellátmányt" amit összekészítettem.

A bevásárlást a webközérttel intéztem, és mondhatom, ez a cég valódi életmentőnek bizonyult, hiszen képtelen lettem volna elmenni a boltig, viszont a szomszédasszonyokat sem szerettem volna túlterhelni, így is sokat vállaltak.

Tegnap aztán visszamentem kontrollra, előbb röntgenre, majd a háziorvoshoz, és végre elhangzottak a várva várt szavak: meggyógyultam. Kicsit gyengének érzem magam, de úgy döntöttem, hogy most már nem hagyom magam, elkezdek sétálni. Reggel gyönyörű napsütésre ébredtem és boldogan vittem ki sétálni kiskutyánkat. Utána besétáltam a kórházba Papuhoz, szép, kényelmesen, kimondottan jól is esett a séta.

Hazaérve elkezdtem volna főzni, ill. a holnapi ebédet is előkészíteni. Ekkor derült ki, hogy nincs gyufa, amivel begyújthatnám a sütőt... Irány a bolt, aztán jöhetett a főzőcske.

Közben még a déli kutyasétáltatást is megoldottam, aztán kiteregettem a teraszra a kimosott ruhát.

Bevittem az ebédet anyunak, aztán a kávét, majd magam is megebédeltem. Végre van étvágyam!

Beiktattam egy kis szünetet, és aludtam egy jót.

Felfrissülve ébredtem és folytattam a holnapi ebéd elkészítését.

Megcsörrent a telefon, és az egyik szomszédasszony jelezte, hogy az esti kutyasétáltatást bevállalná. Kérdezte, hogy vagyok, mondtam, hogy nagyon jól, de mikor felsoroltam mi mindent csináltam ma, azt mondta, inkább ő vinné ki Bonifácot.

Annyira érdekes, hogy a bajban ismeri meg az ember igazán a többieket. Ilyenkor nincs jobb- ill. baloldal, sőt! Érdekes, hogy a két szomszédasszony különböző nézeteket vall, ha politikáról beszélünk, de emberségből mindketten csodálatosan vizsgáztak.

Jövő hét közepén hazajöhet a férjem is, úgyhogy kezdem élvezni a tavaszt és a gyógyulást. Egy aggodalmam azért még akad, mert szívbillentyű műtétet javasolnak Papunak, és ő igencsak fél ettől. Megbeszéltem a doktornővel, hogy elmegyünk hozzá, és segít megnyugtatni, elmondja, hogy akiket megoperáltak, most milyen jól vannak.

A kórházban Papu egyik szobatársa is átesett szívbillentyű műtéten, ennek már csaknem harminc éve. Ő is azt mondja, hogy azóta minden rendben van.

"Nem is kék egyéb nyavalya..." ez a mondat jutott eszembe a napokban, és valóban, ennyi bőven elég megpróbáltatásból. Ugye tényleg nem egyszerű? "Ugyan Csurikám, megoldod Te azt is"- mondja Papóka és mellette Mamóka is lelkesen bólogat, mert mindketten tudják, hogy a feladatok azért vannak, hogy valaki megoldja azokat. Valakivé pedig ők ketten neveltek, áldott legyen az emlékük.