Egy jóbarátom küldte a fotót, amelyen a megpörzsölt disznóra rovásírással írták fel, hogy “Áldott Kerecsenyt”.

 Tudják-e, hogy mi az összefüggés a Kerecseny és a Karácsony között? Korábban már írtam a karácsonyi madármiséről, amikor régen kerecsenyt röptettek az éjféli mise idején a templomban, aztán később dermedt kis verebekkel színesítették a madármisét, mert a kerecsenyek megfogyatkoztak…

Nem fogyatkozott viszont az ősök tisztelete, amelyet reményeim szerint ez a cikk is erősíteni hivatott. Idézem Libény János írását, amely közelebb visz a téma megértéséhez:

“Kerecseny/Karácsony: December 21. ősi ünnepünk dátuma

Valódi Turul: a kerecseny

Írek tömegei mai napig megünneplik a kelta Yule-t, a téli napfordulót, amikor a negatív mélypont, a leghosszabb éjszaka után “nyúlni” kezdenek a nappalok és újra győz a fény. A legalább oly ősi, több ezer éves magyar nép is számon tartotta más neveken e dátumot, s ma újra akad pár ezer ősmagyar hitű, kinek a Karácsonyhoz hasonló jelentőséggel bír december 21-e, vagyis Nagyboldogasszony napja. Amit még “pogányként”, szent madarunkról Kerecsenynek neveztünk, s utóbbi, lám mily hasonló a Karácsonyhoz.

Hun karácsony

No nem véletlen, hogy Karácsony is közel esik e dátumhoz, a kereszténység kénytelen volt sok nálánál sokkal régebbi hagyományt burkoltan beemelni ünnepkörébe. A Jézus nemzsidó (pl. párthus) eredetében hívőknél, napjaink óhitű magyarjai körében egészen jól megfér a kettő egymással, nincs is ellentétben, ahogy buzgó katolikus írek is mélyen hisznek és ragaszkodnak ősi kelta kultúrájukban/hoz. Őket persze nem gúnyolja és gyalázza saját hazájában egy szdsz-szerű idegen söpredék, és a világ legtermészetesebb dolga, hogy ilyenkor tűzvarázslatokat tartanak a hagyományos Yule tánc mellett. Szakmunkák ezrei tárgyalják Karácsony pogány/kelta eredetét, s megtartják ezt az írekkel közös gyökerű és nyelvű walesiek és skótok is.

Mellesleg nem feltétlenül bölcs dolog az ómagyarokat, hunokat a lekicsinylő értelemben pogányoknak nevezni, hiszen egyre több adat és kutató támasztja alá, hogy a magyarság 1000 előtt jóval keresztény nemzet volt, csak éppen a maga módján, arról nem beszélve, hogy higiénia és sok más terén is előztük a “művelt” nyugatot. Legyünk hát büszke pogányok..

Sólyom nagyhatalom

Őseink ékszerein

A kerecsen sólyom (Falco Cherrug) valóban nemzeti madarunk és ősi szimbólumunk. Ő a Turul, hiszen a sólyomra használt másik régi szavunk a turul. Legnagyobb európai állománya a Kárpát-medencében él, (azon belül 80% a csonkaországi állomány). Szent állatunk Trianon, és főként a kommunista megszállás évtizedeiben a kipusztulás szélére került, életpályája szinte a magyarságéval forrott össze. Azóta, hála a természetvédőknek és nemzetközi sólyommentő projekteknek, állománya stabil, sőt gyarapodik (minden más államban csökken a számuk). Minden harmadik európai kerecsen Nagy-Magyarország területén él. Természetesen ettől még ma is szigorúan védett és veszélyeztetett (ahogy nemzetünk is, amely azonban nem védett, sőt kilövési engedély érkezett rá Izraelből), de 20-30-ról mára sikerült mintegy 130 fészkelő párra gyarapítani a felbecsülhetetlen értékű populációt.

A Kerecsen sorsa tehát azt is mutatja, hogy fel lehet állni a gödör aljáról.

Nagy dolog, kivételes megtiszteltetés megpillantani egy vad sólymot, talán ő jön hozzánk, ha jön. (Mostanság keveset jön, de 2006 tavaszán e sorok írójának sikerült egyet látnia. Mielőtt fényképezőgépéhez kaphatott volna, a fenséges madár könnyedén, nem sietve, mégis másodpercek alatt tovaszállt.)

Modern, de hagyományhű megjelenítés

Egyes mai katolikusok sem feledkeznek meg az ősi hagyományokról, ennek köszönhetően Pilisszántón tavalyelőtt decemberben szentelték fel a kápolnát a Magyarok Nagyasszonyának, Nagyboldogasszonynak. Akárhogy is nézzük, ez a ceremónia a napvallás, Öregisteni óhitünk elemeit hordozza magában, még ha a Kerecsenyről itt külön most nem is szólottak.

Három évvel az alapkőletétel (2003) után felavathatták a Pilisszántói Boldogasszony Kápolnát, amely hirdeti a magyar nemzet egységét és a Szent Korona népeinek testvéri közösségét. A kőből épült istenháza Makovecz Imre építész első olyan tervén alapszik, amely szerint az egész épületet csak kőből és nem fából emelik fel.

Libényi János”

A rovásírás mostanában ismét egyre népszerűbb, ahogy azt a képen látható felirat is bizonyítja. Az is tény, hogy egyre több helységtáblát egészítenek ki rovásírásos felirattal. (Sajnos vannak olyan figurák, akik a rovástáblákat lefújják, áthúzzák, elrontják). Ezek az emberek többnyire névtelenek maradnak, mert gyávák, becstelenek. Ismeretes viszont, hogy államalapító – ma már szent – István királyunk is tűzzel-vassal irtotta a rovásírásos emlékeket, büntette azokat, akik rovásírást használnak. Miért? Mert ő úgy gondolta, hogy ez “pogány” szokás… Lelke rajta…

Szerencsére az eldugott falvakban élő székelyek nem tudtak a királyi rendeletről és továbbra is rótták a székely kapukra, a rováspálcákra az évszázados jeleket, megőrizve számunkra őseink írását, akik bizony nem voltak pogányok, hanem egyistenhívő keresztények voltak, akik műveltségüket bebizonyították már az őshazában is, ám a Kárpát-hazában István király erőszakosan tette kötelezővé róma vallását. Ki tudja ma már, hogy helyesen tette, vagy jobb lett volna őseink hitét folytatni itt, Európa közepén?

Mit tehetnénk, így utólag? Ismerjük meg a székely-magyar rovásírást pl. a Forrai Sándor Rovásírás kör honlapjáról…