HALOTTAK NAPJA

1944 októberében „jöttek be az oroszok” Délvidékre, miután Tito nem kért a segítségükből, és távozniuk kellett. A nyomukban azonnal partizánokká lettek a szerb suhancok, és fiatalemberek, asszonyok, és a hazatérő munkaszolgálatosok.

Úgy tűnik, hogy a szerbek keveselték a magyar halottakat a temetőkben, és nekiláttak a magyar irtásnak.

Számukra nem volt elég a gyilkolás, ezt megelőzték szörnyű kegyetlenkedéseikkel végrehajtott kínzásaik.

A haragosok  életükkel fizettek. Ezt bizonyítja Siflis Zoltán Temetetlen halottaink filmjében Újvidéken a bevittek között egy magyar megkérdezi a szerb embert: „maga miért van itt?- Nekem is vannak ellenségeim!”

A papok az egész Tisza mentén megalázó kínzások után lettek kivégezve. A szenttamási plébánost egy kovácsműhelyben kínozták, piros vassal égették le a nemi szervét, jártányi ereje nem volt, úgy támogatták a templom elé, és a nagymise után a hívek szeme láttára a temploma előtt végezték ki. A becsei esperest az ebédlő padlójára szegezték, és az asztalról addig ugráltak rá, míg kifordult a bele.

A magyarkanizsai plébános elmenekült, de a káplánján bosszút álltak. Bizonyos Pálinkás Marcsa nevű prostival megerőszakolták, majd utána levágták a nemi szervét, és a szájába tették a kivégzés előtt.

Magyarkanizsán a Bagi Tóni vendéglőst a városháza picéjében a falakra szegezték, és felhasították a hasát.  Most kávézó van ott. Írtam a polgármesternek, hogy oda miért nem tesznek mementó táblát, mint a zsinagóga helyén épült ház falára? Sekulics Momcsilo suszter faszöget vert az áldozatok körmei alá. Az embereket a padlóra fektették, és puskatussal törték össze az oldalbordájukat,  aztán felszólították, hogy fűzze ki a cipőjét... és tarkón lőtték. Szabados Jani bácsi egy árnyat vett észre az ajtó ablakában, felnézett, és a betekintő egy szerb váltókezelő volt, akivel együtt dolgozott a vasútállomáson.

-Szabados maga mit keres itt!! Menjen haza!! Jani bácsi mászva a falba kapaszkodva tért haza, orvos nem ment ki hozzá, az asszonyok pálinkás ecetes lepedőbe csavarták, és a bordái úgy forrtak össze, ahogy sikerült. Tőle tudtuk meg a történteket.

Amikor egy csoportot kivégzésre készítettek kihajtani a Tiszára, a nyakuknál fogva szöges dróttal kötözték össze őket. Az egyik embernek ismerőse volt a hajcsár, így őt a sor végére tette, és lazán kötözte  meg. A Kistisza sűrűjében kiszabadította magát, elszaladt, átúszta a jeges Tiszát. Bánátban ruhát kapott, Szegeden élt, Édesapám ismerte, a sebhelyei a nyakán bizonyítottak...

Egy ilyen alkalommal két sorban álltak a folyosón, köztük ment a Süller Maca két késsel szurkálta tehetetlen embereket, de a nagy mozgásában leesett az álarca. Újvidéken tengette nyomorú életét.

A kínzó mester egy cigány volt, ragyásos pofával, és kék tábornoki vállrojtos ruhában díszelgett, kardot hordva az utcán. Gónó Pali volt a besúgó, a feljelentő, később dohány átvevő, leértékelve a minőséget sanyargatta a termelőket. Tüdőbajban fulladt meg. A Knézsevics Bátó könyvelője lett a szabó szövetkezetnek, a Miszter magyar lányt vett feleségül, és sűrűn riadt fel az álmában kirohanva a szobából ordítva, hogy jönnek a magyarok!

Adorjánon a Knézsevcs társaság elfogadta a megvendégelést, jót ittak is, majd kihajtották a férfiakat a sárga partra. És belőtték őket a Tiszába. Néhányan, köztük a tanító, hét gyerek apja a pandajba esett, rájuk kézigránátokat dobtak.

Az áldozatok még mindig elásva nyugszanak, de tudjuk a tömegsírok helyét. Két tömegsír van a Tisza parton, egy a Krizsánház –gátőrház közelében- az erdőben. A törökkanizsaiakat komppal hozták át, és egy asszony beugrott a már elindult kompba, felmutatva az oroszoktól kapott bumaskát hogy a férjét engedjék el, de a szerbek nem vették figyelembe. A régi pontonhíd lábánál ásatták meg a sírt az áldozatokkal, majd bele lőtték őket. Bús Gazsi bácsi halász a magas vízállás következtében a parti bokrok között varsázott, és végig nézte az eseményt.  Ha észrevették volna, őt is kivégzik.

A nagytemetőben márvány emlékmű van elkészítve, hogy oda legyenek eltemetve az áldozatok, akiknek csak az volt a bűnük, hogy magyarok voltak.

Van mit rendbe hozni Szerbiának, mielőtt belépne az EU-ba. Legyen végre feltétele a magyar támogatásnak, legyenek az áldozatok számba véve, ne csak becslések szerint 3O-4O ezer, megadva a végtisztességet, eltemetve, és a családok kárpótolva. Fel nem lehet őket támasztani, de rehabilitálni igen, és az elkobzott vagyonokat lehet visszaadni. Sajnos a vegyes bizottság még mindig  babusgatja az elkövetőket, és a dögtemetőkben a kereszteket letörik. A még élő gyilkosok nem hiszem, hogy felelősségre lesznek vonva.

Elnézést kérek, a gyengébb idegzetű olvasóimtól, de erről másként nem lehet írni.

Vinczer S. Péter