2012.03.18. 22:37, Ekpafat
Egy emelettel feljebb, barátnõje kedvenc zenéje mellett, esettanulmányokat olvasott, mikor a lépcsõház felõl lépéseket hallott. Érezte, hogy a férfi megállt az ajtaja elõtt pár percre, majd ajtónyitás hangja elnyelte a léptek zaját. Bármennyire akart koncentrálni a munkájára, gondolatai csapongni kezdtek. A lépcsõházi találkozás felforgatta egyhangú életét, naponta többször felidézte a szempárt, de, soha nem maradhatott ebben a kellemes állapotban sokáig, mert fülében csengett a férfi anyjának kioktató hangja. Ez gyorsan magához térítette. Az utóbbi idõben sûrûn vendége volt a néninek, Tündi többször hallotta mostanában a kiszûrõdõ beszélgetés foszlányait. A napokban például tisztán hallotta, amint azt mondta a vendégének, hogy fia barátnõje gyönyörû vörösre festette a haját, nagyon jól áll neki, reméli, olyan jó menye lesz, amilyen gyönyörû. El is gondolkodott azon, hogy miért ítéli el ennek az asszonynak a viselkedését, egyetlen alkalom miatt. Ahogyan arról a vörös nõrõl beszélt, nem is tûnik olyan gonosznak, mégis valami taszította, ahogy rá gondolt. Nem tudott megbékélni magával, soha nem érzett senkivel szemben ilyen ellenséges indulatot. Nem értette magát, ezt gyorsan fel kell dolgoznia, mert gyûlöletté válhat, azt, pedig nem szeretné megélni. Különben is mit foglalkozik ezzel a családdal, szomszédok és ennyi. Egy lépcsõházi találkozás, pillanatnyi szemkontaktus, a néni dörmögõ hangja, majd szinte negédes beszélgetésfoszlány a fia barátnõjérõl... Kit érdekel? Nem fér õ bele ebbe a képbe, el kell felejteni az egészet, ami felforgatta a lelki békéjét. Éppen itt tartott gondolataiba, amikor ajtócsapódást hallott, az elõszobába sietett, ahol ismét hallotta a parancsoló hangot.
— Egy óra múlva gyere haza, mert be kell adnod a gyógyszereimet!
— Itthon leszek Anyám — hangzott a válasz.
Tünde visszatért a paksamétájához, és elkezdte a teszteket elemezni. Becsukta az elõszoba ajtaját, így nem halotta tovább a lépcsõház zaját. Nehezére esett a koncentrálás, de magára erõltette, mert tudta, itt nem tévedhet. Ez a munka felelõsséget igényel. Rég elmúlt éjfél, mikor befejezte a napot. Reggel kábán ébredt. Még pár nap és itt a karácsony, akkor jól kipihenheti magát — gondolta. Megitta a kávéját, bekapta a reggelijét és elindult. Ahogy elment Éva ajtója elõtt, furcsa zajokat hallott, ezért becsöngetett. Szélesre tárta az asszony a bejárati ajtót, hogy barátnõje jól lássa mekkora munkában, vannak. Eltûntek a magas küszöbök, sima akadálymentes lett az a padlózat. Megölelték egymást, majd elköszöntek. Egész nap jókedve volt. Hazafelé menet sorba járta a kisboltokat, ajándék vásárlás ürügyén. Általában könyveket és apró ajándéktárgyakat szokott a karácsonyfa alá tenni barátainak, akik meglátogatják az ünnepek alatt. Öt óra volt, a könyvtár felé vette az útját. Két könyvet akart kölcsönözni, egy szakmait és egy verses kötetet, a kedvenc költõjétõl. Szerette a könyvtárat, a könyvek illatát, a csendet. Pár perce ült csak ott, könyvvel a kezében, mikor úgy érezte, valaki nézi, rettenetesen dobogni kezdett a szíve, és elpirult. Ahogy felnézett, a szomszéd állt elõtte. Kedvesen köszönt és megkérdezte, mit olvas? Zavartan nyújtotta az egyik könyvet felé, de nem tudott megszólalni, a következõ pillanatban a férfi döbbent arcát látta, és hallotta, amint azt mondja: nekem is a kedvencem. Összenevettek, ez a pillanat feloldotta a feszültséget, suttogni kezdtek, megállapították, hogy mind a ketten ugyanazokat a verseket szeretik. Együtt jöttek ki a könyvtárból. A közeli cukrászdába mentek, ahol úgy beszélgettek egymással, mintha ezer éve ismernék egymást. Gyorsan ment az idõ, észre sem vették, hogy az este rájuk köszöntött. A lány bontott asztalt, mert várta a barátnõje, indulnia kellett.
Éva ajtaja elõtt a lány elköszönni készült, amikor a férfi kétségbeesve megkérdezte:
— Találkozunk holnap?
Tünde zavartan kérdezte, hol, mikor?
— Tehát, igen — mondta Péter örömmel. — A könyvtár elõtt várlak.
Mikor?
— Hétkor — válaszolta Tünde, majd a csengõ felé nyúlt.
Éva azon nyomban felfigyelt barátnõje örömére. Gondolta ki is használja, a kellõ pillanatot és meghívja, töltse velük a Szentestét. Elérzékenyült, ez családi ünnep, nem illik õ ide, megpróbált hárítani, a barátnõ sem hagyta magát, rögtön hozzátette, szüksége van rá, hogy segítsen. No, ez hatott, erre már nem lehetett nemet mondani. Tehát megegyeztek, együtt ülnek az ünnepi asztalhoz. Ahogy a teájukat kortyolgatták, Tünde boldogan mesélt a könyvtári találkozásukról, és a másnapi randevúról.
Csengettek. Az ajtóban egy férfi állt, fekete mappával a kezében.
— A kocsiban maradt, Tündénél hiába csengetettem, úgy gondoltam, itt megtalálom — mondta zavartan.
Az asszony behívta a férfit. Sokáig beszélgettek hármasban. A fiatalok együtt mentek fel, majd jó éjszakát kívánva, elköszöntek. Tünde félt, az érzéseitõl, Péter mamájától és a vörös hajú nõtõl, akirõl az ajtón keresztül halott. Hajnal volt már, amikor az álomtündér megérkezett, és nem sokára megszólalt a telefon riasztója, az ébresztõ. Új nap köszöntött, sorsfordító, de nem tudta mit hoz majd a holnap, a nem sokára beköszönõ újév. Reggel, ahogy kilépett a folyosóra, a szomszédból heves vita hallatszott, nem ismerte fel hangfoszlányok mögötti tartalmat, csak mozaikokból rakta össze, hogy az anya a fiával pöröl, mert hiába várta este meleg vacsorával. Havas esõ mosta az utcát, a troli szardíniás dobozhoz hasonlított a reggeli csúcsban. Ázott emberek feszültek egymásnak. A lányt, ez sem zavarta. Gondolatai, elõtte jártak. Hiába próbált átlátni a ködön, nem sikerült. Még nem. Reménykedett, mire újra leesik a hó, és fehérbe öltözik a táj, minden megvilágosodik. Korán hazaért, felvette otthoni ruháját, szépen vasalt fehér köténykét kötött. Ilyenkor mindig eszébe jutott a nagyi maga fõzte keményítõjének tört fehér színe, melyet kékítõvel tüntetett el, és lett belõle hófehér ropogós textília. Így indult le a barátnõjéhez. Éva arcát végtelen nyugalom varázsolta simává. A boldog anyák sugárzó szépsége ez. A konyhában terített asztal várta õket. Hiába próbálta felfedezni a készülõdés kellékeit, de sehol egy tál, vagy fakanál. Gondolataiban kezdett kotorászni. Biztos most kellett jönnie, segíteni Évának? Rákérdezett. Az asszony megfogta, barátnõje kezét, s a zsebkendõnyi spájzhoz vezette, ahol a polcokon már sorakoztak a lábasok, tálak, tálcák, minden finomsággal megpakolva, készen, terítésre várva. Ekkor értette meg, hogy a segítségkérés indok volt csupán, hogy elfogadja az ünnepi meghívást, és legyen jelen, mikor megérkeznek. Nem tudja, hogyan fogadja a nála három évvel fiatalabb asszonyt. Azt sem tudja a tolószék esetében, hogyan és hová ültesse, ha a lehetõ legnagyobb kényelmet óhajtja biztosítani számára. Nézte ezt a csodálatos édesanyát, aki fia boldogságát tartotta mindenek elõtt, soha egyetlen elmarasztaló szó nem hagyta el a száját, sõt az ismeretlen asszony intelligenciáját, jóságát dicsérte.
Bezzeg Péter édesanyja! Idáig jutott gondolataiban, amikor elszégyellte magát. Lám, õ is ítélkezik, akkor maga sem különb nála... — dorgálta meg magát. Elhessegette rosszalló gondolatait az idõs asszonnyal kapcsolatban. Nagy izgalomban voltak, melegítettek, terítettek, készülõdtek. Az óra mutatói vidáman járták körtáncukat, a másodpercmutatók incselkedtek csupán, mintha sürgetnék õket, emlékeztettek, hogy fogy az idõ. Mire megkondult a déli harangszó, minden a helyére került, a telefon csörgése jelezte, megérkeztek. Magukra kapták a kabátjukat és a ház elé siettek. Abban a pillanatban érkeztek, amikor Balázs ölébõl, a kocsijába emelte az aszszonyt, meleg takarót terített rá, majd elindultak a bejárat felé. Éva boldogan ment elébük, lába nem fiához vezette, hanem az asszonyhoz, ahogyan karjaiban érezte az asszony testét, szívébe úgy fogadta be a lelkét. Tünde odalépett Balázshoz és bemutatkozott. A férfi boldogságtól sugárzó pillantása belekapaszkodott a lány nyílt tekintetébe. A barátság tiszta szikrája jelezte, õ is megérkezett... Pár perc múlva minden nehézség nélkül a lakásban voltak.
folyt. köv…
Előző rész: 2/1 *://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&postid=832961
2/2 **//ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&postid=833582
2/3 ***//ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&postid=835567
Én is ismerem a történetet, mégis izgalommal olvasom. És szurkolok Tündének és Péternek.