kép:szlth.internetről

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt valahol egy almafa. Szép nagy fa volt, de aztán eljött annak is az vége. Korhadni kezdett, meg is roggyant, ki kellett vágni. A gazda fogta a fejszét és ledöntötte.
- Ej, - mondták neki, - hát nem úgy kellett volna.
- Nem? - kérdezte és körbefordult. - Mit nem csináltam jól?
- Ki kell ásni a gyökerét, minek rohadjon a földbe? Úgy sem hajt már ki, mert alulról vénült meg.
- Ez így igaz. - kapott észbe a gazda. - Na, nem baj, majd a fiam kiássa nekem.
Hívta is mindjárt a Ferikét. Ránézett és látta, jó keménykötésű legényke, így hát azt mondta neki:
- Elbánsz te ezzel a tuskóval, hisz félig-meddig rothadt már. Kapd ki nekem. Itt az ásó meg a fejsze. Igyekezzél!
- Jól van édesapám. Bízza csak rám, körbeásom és kidöntöm pillanatok alatt.
Neki is fogott, körbeásta. Lement vagy másfél méterre, de a fa gyökere még mindig oda volt rögzítve.
- Jaj, ennek ennyi mellékgyökere van? - lepődött meg és szomorúan lehajtotta a fejét, mert nem sikerült aznap kiszedni a földből.
- Nem baj fiam. - mosolygott az apja. - Kemény fa volt, sokat termett. Nem csodálom, hogy ennyire beágyazódott. De ne búsulj, holnap is nap van, majd csak elvégzed. Ne siess nagyon vele, nem hajt a tatár.
Jól esett neki, hogy apja nem szidta meg, de azért mégiscsak szomorú lett. Éjjel álmot látott. Valaki azt mondta neki:
- Annak a fának a gyökerét ne vagdald apróra, mert az aranyat ér.
Erre ő elkezdte magyarázni, hogy korhadt és mért érne aranyat?
- Jó, te tudod, de hallgass fiam az öregebbre. - mondta a hang. - Ha mégis aranyat találsz, ne add senkinek, nehogy bűnös kezekbe kerüljön. Használd fel a Szűzanya tiszteletére.
- Bocsásson meg, de nem értek én ilyenekhez.
- Jó, nem baj, csak mondd el apádnak, hogy öntessen belőle Mária szobrot, de titokban és ne tudja senki.
A fiú erre felébredt és hosszasan elgondolkodott, de reggel nem szólt semmit. Ment ki a kertbe és ásott tovább. Lassan haladt, mert minden egyes kis forgácsot, famorzsát összegyűjtött, ahogyan mondta a szent öreg neki álmában.
Hát amikor nagyon leásott látta, hogy a fa gyökérzete alul bizony aranyból van. Szólt az apjának és elkezdtek tanakodni.
- Ide figyeljen édesapám, ilyen és ilyen álmot láttam. Vajon igaz lehet, hogy az aranyat nem lehet eladni? - kezdte el Ferike.
- Igaz hát, hisz azt már sokan megírták, hogy az álmok nem hazudnak.
- Ó, akkor itt az arany amit összeszedtem és a sok forgács, amiből majd arany lesz.
- Arany lesz? - csodálkozott az édesapa.
- Az, mert az öreg bölcs mondta álmomban.
- Hát akkor kössük egy zsákba és vigyük a pincébe, hadd érjen arannyá. Úgy is tettek. Másnap kerestek egy ezermestert és elmondták neki, hogy a szűzanyát kellene kiönteni, adnak hozzá rezet.
Jó, megegyeztek, de amikor meglátta az aranyat a mester, azt kérdezte, mért nem mondták meg, miről van szó? Mert ez ötvösmunka és aranyat nem tud vállalni.
- Az istenre kérlek, - szólt Ferike apja, az ágrólszakadt góbé, - most az egyszer tégy úgy, mintha rézből öntenéd.
- Ezt én nem értem. - nézett rájuk tanácstalanul az ezermester. - Te egy ágrólszakadt góbé vagy, mégis aranyból öntetsz Madonna szobrot. Az Isten anyja vajon nem látja, ha csalunk?
- Nem csalunk. - mondta Ferike, aki már megijedt, hogy baj lesz. - Mert álmot láttam és annak hatására tesszük, amit teszünk.
- Jó, azzal kellett volna kezdened. Megcsinálom. - bólintott az ezermester.
Titokban kiöntötte Istenanya szobrát, de hogy ne vegye senki észre, hogy miből van, beborította rézzel, mintha rézből lenne.
Végig ott segédkeztek, aminek a mester is nagyon örült. Amikor elkészült, gondosan becsomagolták és a szekérre feltették. A lovak csöndesen, méltóságteljesen húzták a szekeret, mintha éreznék, hogy mennyire szent amit szállítanak.
Éjjel Ferike megint álmot látott. A szent jött és megnézte a szobrot. Meg volt az eredménnyel elégedve. Ekkor Ferike megkérdezte tőle:
- Hova kell felállítani?
- Oda, ahonnan kiástad a fa tövét.
Oda takard vissza földdel, a többit bízd Istenre, mert jól tudja Istennek anyja, hogy mi a terve ezzel.
Hajnalban ez is megtörtént, a földet elegyengették és várták, hogy mi lesz.
Egyik a nap a pap megkérdezte a híveket, mit gondolnak, hova kellene egy jó nagy templomot építeni, hisz már alig férnek.
Mindenki a Ferikéék kertjét találta megfelelőbbnek. Erre a pap hétfőn elindult megnézni a kertet. Ő is úgy látta ott a legmagasabb. Mindenhonnan odalátni, tehát ott kell elkezdeni az alap kiásását. Természetesen a tulajdonos kellőképpen kárpótolva lesz, nem lesz abban sem hiba.
Nagy volt az izgalom, az egész falu odaállt építkezni. Egyik része alapokat ásott, a másik pedig felépítette a család új lakhelyét. Szépen el is kerítették, de ameddig a gazda ki nem ment a fiával, hogy almafát ültessen, addig a szobor nem került elő.
Már ősz volt, amikor a góbé a fiával elültetett három szép facsemetét.
Akkor terjedt el a hír, hogy előkerült egy szobor. Ezüstből van, de olyan nehéz, mintha aranyból lenne. Szaladt mindenki, csak a góbé nem, hogyne, hogy még kezdjék el őket vallatni. De jól is tették, hogy nem mentek, mert így a falu szentül hitte, hogy Isten akarata volt, hogy a templomot Mária templomának nevezzék el. Ferike azóta megöregedett, de még mindig nem mondta el senkinek a titkot. Ha kérdezik, mindig csak annyit válaszol, jó hogy oda építettétek a templomot, mert olyan jó helyre költöztünk, hogy az mindent megér.
Még ma is ott laknak, ha meg nem haltak.