Évekkel ezelőtt történt, amikor ki akartam deríteni, miért nem szeretek enni, miért félek az ételektől?
Volt egy ismerősöm, aki felajánlotta, hogy segít rajtam.
Azt mondta, hogy ő kineziológus és azzal ki tudja tesztelni a különböző bajokat, aztán már tudja is a gyógymódot.
Hittem neki, így fel is kerestem.
Olvastam már korábban is a kineziológiáról, s így tisztában voltam vele, hogy valóban képes oldani a félelmeket.
Így amikor odaértem, az ismerősöm először megkínált egy gyömbéres itallal.
Megkért rá, ha akarom, tisztítsam meg reikivel.
Akkoriban még csak a reiki II-est végeztem el, s így rárajzoltam a szimbólumot a kezemre, majd megfogtam a poharat, s megkértem az energiát, hogy tisztítsa meg.
Aztán ittam néhány kortyot, s leraktam a poharat.
Még sohasem ittam ilyen üdítőt, de finomnak találtam.
Ismerősöm pedig különböző teszteket végzett a karomon, hogy megállapítsa, honnan ered a problémám.
Végül közölte, hogy a 3-ik előző életemből.
Megkért, hunyjam le a szememet, s visszavitt az időben oda, ahol a problémám forrása eredt.
Láttam néhány képet, amit nem igazán értettem akkor, ő pedig annyit mondott, hogy az akkori életem végét látom.
Ezen elcsodálkoztam, mivel kezdtem megérteni, hogy valóban ez okozza a mostani életemben a problémát.
Láttam egy férfit, aki egy nagy lakoma közben, felhörpint egy pohár bort, majd nem sokkal később a torkához kap, s elterül a földön.
Még annyi derült ki, hogy valamiféle reformer voltam.
Ekkor ismerősöm megpróbált visszahozni a jelenbe, csak jóval később derült ki, hogy ez nem sikerült neki, amikor hónapokon keresztül rémálmok sorozatán mentem keresztül.
Egyszerre éltem a jelen életemet, s azt az életemet, amiben megmérgeztek.
Mialatt napközben végeztem a munkámat a munkahelyemen, éjszakánként képtelen voltam elaludni.  A környezetemben senki sem értette meg, hogy mi történik velem.
Egyedül a reiki mesterem, s egyben természetgyógyászom jött rá, hogy mi is történt valójában a kineziológiai kezelés során.
Közölte velem és édesapámmal, hogy az ismerősöm az által, hogy visszavitt az előző életembe, hogy feltárjon egy problémát, több kárt okozott vele, mintha úgy éltem volna az életem tovább, hogy nem tudok erről az életről.
Mint később kiderült, nem volt végzett kineziológus, így nem volt joga hozzá, hogy így beleavatkozzon bárki életébe.
A szüleim meg akarták keresni, hogy kérdőre vonják, de ott, ahol dolgozott, már nem volt elérhető.
Én közben táppénzre kerültem, mert képtelen voltam elvégezni a munkát, főként úgy, hogy olyan kolléganőm volt, aki naphosszat csak mászkált egyik osztályról a másikra és pletykált, ahelyett, hogy dolgozott volna.  Mégis ő volt a főnökasszony kedvence.
Annak ellenére, hogy az állapotom nem javult és később kórházba kerültem, majd leszázalékoltak, csak áldani tudom a sorsot, mert így megszabadulhattam attól a munkahelytől, ahol már évek óta nem becsülték meg a munkámat.
A kórházban a pszichiátereknek fogalmuk sem volt olyan dolgokról, mint kineziológia, vagy előző életekbe való visszavitel, vagy csak egyszerűen nem érdekelte őket  és különböző gyógyszereket próbáltak ki rajtam, mire végre megtalálták a megfelelőt és így egy hónap múlva ki engedtek.
Ezek után a körzeti pszichológushoz kerültem, aki úgy havonta egyszer foglalkozott velem, de csak azért, mert a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy fogadjon.
Az elmúlt évek során többféle gyógyszert szedettek velem, de legfeljebb azt érték el vele, hogy jól meghíztam, kb. a duplájára és emellett folyton álmos voltam és többet aludtam még napközben is, mint ébren lettem volna.
A félelmeket elnyomták egy időre ugyan, de meg nem szűntek.
Dolgozni többet nem tudtam, mert ugyan hol nézték volna el, hogy munka közben elszundikálok.
Így a doktornő és a szüleim úgy döntöttek, hogy próbáljam meg a nyugdíjaztatást és meg is kaptam mindjárt két évre, aztán pedig mindig hosszabbítottak, mivel azt mondták ez a betegség nem gyógyítható, csak kontrollálható a gyógyszerekkel.
Engem azonban ez akkoriban nem igazán érdekelt, sokkal inkább foglalkoztatott az, hogy vajon miért és ki mérgezett meg abban az életemben?
Kerestem a válaszokat különböző ezos könyvekben, amiket megvásároltam, majd el is olvastam.
Tudni akartam, ki vagyok Én, mit keresek a Földön.
Bár a kórházban szigorúan megtiltották, hogy ilyesmikkel foglalkozzak, de aki egyszer már elkezdte felderíteni ezeket a dolgokat, az már nem szállhatott ki.
Így csak egy ideig nem olvastam a könyveimet, de amikor már kicsit jobban éreztem magam, akkor ismét elővettem őket és eleinte titokban folytattam a kutakodást, majd később már a szüleim is beletörődtek, hogy ez ellen nem tehetnek semmit.
Lejártam a reiki mesteremhez kezelésekre és ő rengeteget segített nekem, meg persze a reikis társaim is.
Ott éreztem magam igazán jól közöttük, hisz mind ugyanabban hittek, mint Én.
Végre volt, akikkel elbeszélgethettem ezekről a témákról.
Az elmúlt években aztán egyre több emlék bukkant fel abból az előző életemből és ma már pontosan tudom, hogy mi történt akkor, de a mai napig nem tudtam ezt feldolgozni, hiszen bármikor is próbáltam elmondani a közvetlen környezetemben élőknek, vagy akár az akkori pszichológusnak, csak furcsán néztek rám és azt mondták, hogy ilyesmi nem létezik.
Én viszont biztos voltam abban, hogy ezek a dolgok valóban megtörténtek és amikor végre lett internetünk is, ott találkoztam sok olyan hasonló érdeklődésűekkel, mint Én.
Rátaláltam az igazi családomra és ez igazán boldoggá tett.
 

A félelmeink ellenére együtt próbáltunk meg minél több szeretetet és fényt hozni erre a bolygóra azért, hogy felszabadulhasson végre a sötét összeesküvés karmából.
Mivel pedig hamarosan megkezdődnek a közzétételek, majd létrejön az első kapcsolatfelvétel is, így már nincs akadálya annak, hogy a világ elé tárjam Én is azt az előző életemet.
Réges-régen történt, egy másik bolygón, nagyjából, amikor a Földön még Atlantisz virágzott.
Létezett egy bolygó, ahol a sötétség és a fény egyszerre volt megtalálható.
Az ott élő lények mégis hosszú-hosszú évezredeken keresztül békében éltek egymással, egészen addig, míg egy jóslat szerint a bolygónak meg kellett volna kezdeni a felemelkedést az 5-ik dimenzióba.
A fénnyel teli lények ezt már nagyon várták és egyre több szeretettel viseltettek mindenki iránt, még azt is megpróbálták, hogy azokat, akik képtelenek voltak szeretni, meggyőzzék arról, hogy álljanak át hozzájuk.
Tudták, hogy minél több sötét lényt nyernek meg a fény számára, annál hamarabb jutnak el a Fény országába, ahogy ők nevezték.
Nem is sejtették, hogy a bolygó másik felén élő sötét egoista lények egyáltalán nem örülnek annak, hogy a fizikai dimenzióból olyan helyre kell átlépniük, ahol nem folytathatják hatalmi harcaikat.
Mielőtt közeledett a felemelkedés dátuma, a sötétek kirobbantottak egy háborút a célból, hogy a teljes bolygót az uralmuk alá hajtsák.
A Fény gyermekei azonban rájöttek, hogy mire készülnek, s felkészültek a támadásukra.
Napok, hetek, hónapok teltek  el, amikor végre eldőlni látszott a küzdelem a Fény gyermekei számára.
Feltárták a sötétek főhadiszállását és arra készültek, hogy megtámadják őket.
A támadás előtti nap estéjén a Fény gyermekeinek vezetői egy megbeszéléssel összekötött vacsorán vettek részt.
Én és a barátom is köztük voltunk.
Reformerként és tábornokként szolgáltam a fényt.
Nagyon fontos szerepet töltöttem be a sötét összeesküvők elleni harcokban.
Miután egyeztettük a támadási tervünk részleteit, hozzáláttunk a vacsorához.
Senki sem sejtette, hogy elárulnak bennünket.
Vidáman nevetgélve beszélgettünk és ettük a jobbnál jobb falatokat, nem tudva arról, hogy az ételeink egy speciális mérget rejtenek.
Ez kis mértékben csak altatott, de nagyobb tételben viszont halálos volt.
Mindezt egy fűszerbe keverték bele, amit a sültek elkészítésénél használtak és amelyet a barátom, aki elkészítette számunkra a lakomát, a közeli piacon szerzett be.
Mivel a barátom, aki nemcsak remek szakács volt, de elkötelezett híve is az ügyünknek, senki sem gyanakodott arra, hogy pont az általa választott fűszer fogja a vesztünket okozni.
A sötétek olyan mérget választottak, amely nem hatott azonnal, így mindannyian jól lakhattunk anélkül, hogy bármit is észrevehettünk volna.
Éppen a pohárköszöntőnél tartottunk, amikor a torkomhoz kaptam, és elvágódtam a földön.
A barátom azonnal mellém ugrott, hogy megpróbáljon segíteni, de már elkésett vele.
A lelkem elhagyta a testem, az életem véget ért.
A többiek, akik részt vettek a lakomán, elhűlve hallgatták a barátom közlését.
- Meghalt.  Elvesztettük őt.
A tizenegy tábornok képtelen volt belenyugodni a történtekbe.  El kezdtek vitatkozni azon, hogy mi is történhetett velem, hisz mindig jó egészségnek örvendtem.
Eleinte nem sejtették, hogy a válasz a sülteken lévő fűszerekben keresendő, csak amikor közülük is néhányan rosszullétre panaszkodtak és mind a mosdóban kötöttek ki, majd ezek után leverten kerültek az ágyba.
Az a mindösszesen két tábornok – aki nem evett a sültekből, mivel késve érkeztek a lakomára – elhalasztotta harmadnapra a támadást a sötétek ellen.
Ők jöttek rá, hogy az ételek mérgezettek voltak és bár kikérdezték a barátomat, nem gyanúsították meg, mivel sejtették, hogy ő vétlen volt ebben.
Amíg azonban a tábornokok lábadoztak, a sötét összeesküvés meglepetésszerű támadást intézett ellenük.
Feldúlták a táborunkat és mivel senki sem számított rá, felkészületlenek voltunk, sokakat megöltek, vagy fogságba vetettek.
Akiknek pedig sikerült elmenekülniük, azok szétszéledtek a Galaxisban.
Némelyek pedig a Földre helyezték át székhelyüket, hiszen – bár ekkor még létezett Atlantisz – jól tudták, hogy egy napon ez a kék bolygó lesz majd, amelyik legyőzi a sötét összeesküvőket és a fizikai 3-ik dimenzióból az 5-ik dimenzióba emelkedik.
Sejtették, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, mégis vállalták hogy mindezt véghez vigyék.
És hogy mi lett a 12 tábornokkal?
A sötétek mind az életben maradt 11-et elfogták, majd kivégezték, és ezek után különböző bolygókra reinkarnálódtak távol egymástól élték életeiket és bár sok nehézségen kellett keresztül menniük, tudták, mindez azért van, hogy többé ne valljanak kudarcot a sötétekkel szemben.
Pontosan érezték, hogy eljön az idő, amikor reinkarnálódhatnak egy olyan bolygóra, ahol a Szeretet és a Fény egyre nagyobb teret hódít. Biztosak voltak abban is hogy még egyszer nem hibázhatnak úgy, mint akkor és ott, a Marson, mikor egyiküket megmérgezték, míg a többieket pedig kivégezték a sötétek, akik e gaztettük után még számosat elkövettek. Míg végül a végső pusztulásba taszították a bolygót. Így onnan menekülve a Földön landoltak, hogy ott folytassák kisded játékaikat.
13 évezred telt el azóta és eljött az idő, hogy a Fény gyermekei legyőzzék a sötét összeesküvést.
A „12 tábornok” is itt él a Földön, de most már nincsenek egyedül, hiszen a Galaxis minden tájáról idesereglettek a fénnyel teli lények, hogy segítsenek nekik a sötétség legyőzésében és a felemelkedésben.
Bár jelenleg kilétüket még titok övezi, ők maguk már réges-rég tudják az igazságot.

Pécs, 2011. szeptember 7. – november 18.