A Széchenyi téren üldögélek a padon, ebben a hőségben a szép árnyékos platánfák alatt. Újságot olvastam, közben mellém ült egy nénike, láttam társaságra vágyik, beszélgethetnékje van. Köszönés után azonnal beszélgetni kezdett..
Aranyoskám mit gondol mennyi éves, vagyok? Nézegettem, nézegettem, nem akartam sem, sokat sem keveset mondani.
Arcán mély ráncok, lebarnulva, haja hófehér. Érdekesnek tartottam, hogy nem volt rajta szemüveg. Kezei görcsbe húzódva, szinte nem tudta kinyitni csak félig.

Látszott rajta, hogy életében rengeteget dolgozhatott. Ruházata tiszta volt, de kissé gyűröttes. Cipője viseltes. Egy Tescos szatyor volt nála, benne valami, majd később kiderült mi.
Panaszát a kevés nyugdíjával kezdte, sorolta- sorolta a végtelenségig a bánatát. Én csak hallgattam, közben forrt bennem a méreg a rendszerünk iránt. Amúgy is rossz kedvem volt, de hagytam had mondja. Sajnáltam, mert láttam valakinek elakarja mondani bánatát.
Mesélte, többek között, hogy most volt a neve napja egy hete, -Saroltának hívják.

Tudja kedveském, van két családom meg négy unokám. Nem számítottam rá, hogy a lányom meg a lány unokám, aki 15 éves akkor nap mikor a nevem napja van, eljönnek hozzám estefelé megköszönteni.
Váratlanul jöttek. De egyébként is kértem ne jöjjenek köszönteni, mert nekik is van éppen elég bajuk, mármint pénz dolgából. Most lakoltatták ki őket, és egy kiskertben Baktóban laknak albérletben, ami áll egy szoba konyhából. Jöttek, hoztak egy szál virágot. Nagyon örültem neki.
Volt egy kis tojásos levesem, azzal megkínáltam őket. Ettek is, de néztek rám, mintha kérdezték volna-más nincs?
Ekkor eszembe jutott, hogy 2 napja vettem csirkefarhátat (volt még 200 Ft-om) amit megsütöttem, bent volt a lerniben.
Mondtam nekik édes gyerekeim, még van egy kis „Nyugdíjas csemegém „és gyorsan kitettem az asztalra. Volt benne 4-5 db, jól megsülve.
Csak az unokámat néztem és láttam, hogy nagy barna szemeit kimeresztette.

Nézett rám és a csemegére, és aztán hozzá fogott nagyon nevetni.
Akkor eszméltem fel, hogy mit mondtam „Nyugdíjas csemege „.
A kislány kérdi nevetve –mamuci ez a nyugdíjas csemege?

Kissé restelkedve mondtam-igen kislányom ez az, másra nem telik. Nekem ez is ünnepnap, ha ezt vehetek. A néni közben mutatja tescós szatyorját, hogy most is ezért voltam, mert ma nyugdíjfizetés volt. Vettem 2 kg-ot megint. 199 Ft kilója. Ez nekem elég lesz 2 hétig, mert beosztom. Nagy érdeklődéssel figyeltem, amit mesél még. Szóval az unokám csak nevetett és közben mondta anyjának, anyuka egyél, de ő nem nyúlt hozzá.

Kérdőn néztem a lányomra is, de láttam ő sem nyúl hozzá. Mondta - édesanya, tedd el későbbre, mi már ettünk. Én szégyelltem magam, mikor elmentek sírtam. Ledolgoztam 40 évet, nem tudok magamnak megvenni egy szelet dinnyét, nem tudok venni magamnak primőr árút, gyümölcsöt. Csak csorog a nyálam, mikor itt járok a sok finom fagyizók láttán. És közben elkezdett sírni. Ekkor mondtam neki nénike, jöjjön, meghívom egy fagylaltra.

Ott volt közel az Akapella, vettem neki 2 gombóc fagyit és visszamentünk a térre. Miközben habzsolta a nénike a fagyit elmesélte az egész életét.
A lelkem belefájdult !

Szeged  2011 11.29.Pócsa Józsefné