Mivel sokszor dolgozom éjszaka, ilyenkor van a legtöbb időm és ezért jut eszembe sokszor csapongva, összevissza az a dolog, ami egyébként az otthoni vagy munkahelyi kötelességek miatt háttérbe szorul.

Az utóbbi időben azon morfondíroztam, vajon miért  kezdtem  el  írogatni, és milyen erő az, ami újra és újra odakényszerít a billentyű elé, mert legtöbbször az írásnak ez a formája a legegyszerűbb nekem.
Számomra ez a tevékenység olyan szelepet nyit meg bennem, ami máskülönben biztos zárva maradna. Különös szembesülni azzal a lénnyel, aki a mondatokat összerakja ilyenkor és visszaolvasva sokszor olyan, mintha már ezerszer megfordult volna a fejemben és csak most látom viszont...

Szerintem az írás egy olyan dolog, amihez bizony fel kell nőni,- és most hallom a sok ellenvéleményt, hogy: - Ugyan már! Nem nehéz az, csak betű!
Nem így van. A kimondott szó, felelősség. Szól a lelkiismeretről és a becsületről, mind arról, ami bennünket - embereket emberré tesz: a TUDATRÓL...

Mire is gondolok? Azt hiszem, ha elmondok egy történetet, vagy leírok valami gondolatot, abban benne vagyok Én és az összes Rám jellemző tulajdonság. Amikor a kimondott szó becsületéről beszélek, az azt is jelenti, hogy vállaljuk a véleményünket és egyben - ha vannak a tévedéseinket is, hisz emberek vagyunk és nagyon sokszor tévedhetünk is. Nagyon sokfélék vagyunk és ez a hatalmas változatosság sok buktatót rejthet magában.
Ezért nagyon fontos az őszinteség és a magas fokú empátia egymás iránt, hisz legtöbbünk akinek írunk, illetve aki olvas bennünket azzal nem találkozunk az életben személyesen, de nem is az a fontos hanem az élmény átadása a másik embernek.
A megismerés és a megismertetés öröme.

Az egyik legérdekesebb dolog, írás közben, amikor szembe kell nézni önmagunkkal, kibogozni magunkban olyan szálakat, amik már rég rendrakásra szorulnak. Volt már olyan írásom, amik többszöri nekifutásra sem sikerültek olyanra, amilyenre én akartam és a végén feladtam a harcot a belső kritikai énemmel és úgy hagytam abban a formájában, amiben végül is napvilágra került.

Ha az ember a belső érzelmeiről, hangulatairól mesél, bizony nagy adag bátorságra is szükség van, hisz valahol az ember szeret elzárkózni, begubózni, ha valami baja van. Olyan, mintha a kutya beteg és fülét farkát behúzza.. Én már rájöttem, hogy ez nem jó megoldás.
Valamikor régebben jött el az  az idő, hogy leülök és próbálok szembenézni magammal és a gondjaimmal, és ha leírom előbb- utóbb valamilyen megoldás mindig születik.
Kívánom, hogy sok embernek az írás maradandó örömöt jelentsen és bátor szembenézést önmagunkkal és másokkal.
Ehhez kívánok mindenkinek jó egészséget és kitartó munkálkodást!