2020.04.05. 18:30, Adalberto
Zsuzsika egy pici faluban lakott szüleivel és nagymamájával. A kislány mindig szeretett az udvaron játszani vagy nagymamáját elkísérni a baromfiudvarba, ahol a sok tyúk, kacsa, liba szaladgált. Ilyen helyen egy csöppségnek rengeteg látnivalója akadt.
Gyuri kakas volt a szemétdomb ura. Szinte egész nap annak a tetején kukorékolt. Hívta alattvalóit, ha véletlenül talált valamit.
– Kukurikú, tyúkocskáim! Gyertek ide! Nézzétek csak, mit találtam számotokra!
Ilyenkor a tyúkok mindig a szemétdombhoz szaladtak és várták a csodát.
Legtöbbször Gyuri kakas csak egy satnya gilisztát cibált elő a sok lim-lom közül. Néha – néha talált valami értékesebb dolgot is, amin a szárnyasok civakodni kezdtek.
– Gyuri kakas, nekem adta. Nem a tiéd! Menj innen! - kotkodálták egymásnak mérgesen, és akinek a csőrében volt megpróbált vele jó messzire futni, hogy a másik ne vegye el tőle.
Zsuzsika nagyon szerette ezt nézni. Nagymamája alig bírta kivonszolni a baromfiudvarból.
– Gyere drágaságon, menjünk! Rengeteg dolgom van a konyhában.
– Nagymama, csak még egy kicsit! – könyörgött. – Olyan érdekes, ahogy Gyuri kakas kapirgál a szemétdombon.
– Ha elvégeztem a munkámmal, akkor majd visszajövünk – ígérte meg a nagymama.
Egy nap beköszöntött a lucskos, esős ősz. Vége lett a szép időnek. Az udvaron sár és víz volt. Vigyázva lehetett csak közlekedni. A baromfik is ázottan gubbasztottak az istálló eresze alatt. Csak Gyuri kakas kapirgált szorgalmasan a szemétdombján. Őt nem érdekelte, ha egy kicsit szemerkél az eső.
Nagymama elindult, hogy az állatait megetesse.
– Nagymama, én is ki akarok menni az udvarra és meg akarom nézni, mit csinál Gyuri kakas – mondta Zsuzsika.
– Nem lehet kicsikém – mondta szomorúan a nagymama. - Nincsen csizmád. Az udvarom nagy a sár. A szép nyári cipellőd sáros lesz. Csizma kellene, hogy most ki tudj menni az baromfiudvarra. Maradj szépen idebent! Mindjárt visszajövök.
– De én ki akarok menni! – sírta el magát a kislány. – Csizmát akarok! Menjünk el a boltba és vegyünk!
– Zsuzsika, tudod nagyon jól, a mi kicsi falusi boltunkban nem lehet csizmát venni. Majd hétvégén édesanyád és édesapát beutazik a bárosba és ott vesznek neked kis csizmát.
– Még nagyon sokára lesz szombat – kezdte el újból a sírást Zsuzsika.
Az öregasszony nem tehetett mást, meleg ruhát adott kis unokájára és ölében kivitte a tyúkok közé, hogy gyönyörködhessen a Gyuri kakasban.
Este, amikor szülei hazajöttek a munkából, izgatottan mondta nekik:
– Édesapám, édesanyám, nekem sürgősen csizma kell, hogy nagymamával ki tudjak menni a baromfiudvarba, megetetni a tyúkokat és megnézni a Gyuri kakast.
Édesanyja ölébe vette kislányát és megkérdezte:
– Muszáj neked mindig a baromfiudvarba menni? Mit csinálsz te ott?
– Segítek a nagymamának megetetni az állatokat. Ma is én szedtem össze a tojásokat. Olyan ügyes voltam, hogy egyet sem törtem össze. Ugye, nagymama?
– Igen. Zsuzsika nagyon ügyes kislány – mondta az öregasszony. – Csak az volt a gond, hogy esett és sáros volt az udvar, kicsikémnek meg nem volt csizmája és ölbe kellett a kisasszonyt kivinni.
– Micsoda véletlen – jött be az édesapa és a kezében egy dobozt hozott. – Éppen ma egy kismadár repült el az iroda ablaka előtt és azt csicseregte, Zsuzsikának nincs kiscsizmája, s nem tud kimenni az udvarra. Gyorsan szóltam édesanyádnak és délután vettünk neked egy szép piros csizmát. Nézd csak!
Az édesapja felpattintotta a doboz tetejét és valóban abban egy pár vadonatúj, piros kis csizma volt.
A kislány ujjongott örömében és alig várta, hogy lábára húzza. Egész este ebben tipeget. Nagy nehezen tudták csak leimádkozni a lábáról.
– Majd reggel újból felhúzod és kimentek vele a baromfiudvarra a nagyival – mondta édesanyja.
A kis csizma egész éjjel Zsuzsika ágya mellett állt. Reggel az volt az első dolga, hogy felvette. Még reggelizni sem akart addig, míg végig nem lejthetett vele a baromfiudvaron.
A tyúkok kíváncsian nézték a piros csizmácskát. Gyuri kakas még a szemétdombról is lejött, hogy jobban láthassa.
– Ez igen – mondta elégedetten. – Ilyen szép kis csizmát még én sem láttam. Jó lenne, ha találnék ilyet a szemétdombon.
– Ilyen szépet bizony Gyuri kakas, te nem fogsz találni a szemétdombodon, még, ha ítéletnapig is kapirgálsz ott – nevette el magát a nagymama.
Ezentúl, ha esett, ha nem, Zsuzsika mindig ki tudott menni a baromfiudvarra, mert már neki is volt kis csizmája.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Nagyon szépek a meséid!