EGY TÖRÖLT ÍRÁS MARGÓJÁRA
A közelmúltban jelent meg az oldalon az alábbi történelmi írás: A Kárpát-medence bácskai története címmel az oldalon, melynek első közlése olvasható a

http://www.kanizsaujsag.hu/kereses/index.php?m=200&ckid=23670 -ban.

Az írást a portál tulajdonosa a kialakult nézetkülönbség miatt törölte. Mint Bácska szülötte viszont kérem az alábbi véleményem közlését.

Az egy dolog, hogy az írója tájékozatlan, vagy tudatosan hamis adatokkal  félremagyarázva a történteket, és állítja be a magyar "részeg csendőröket" gyermekgyilkosoknak, ez számomra hihetetlen. Számomra zavaró tény, hogy a cikk írójának jelenik meg egyéb történelmi munkája a pécsi egyetem tudományos folyóiratában,

"Miért-e tanulmány? Mert 73 éve történt az újvidéki mészárlás, ahol egy-két éves, csöpp gyermekek tucatjait lőtték bele a részeg csendőrök a jeges Dunába, kiknek bűnük csak annyi, hogy szerbek voltak. És éppen 7 évtizede, hogy a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg 51. Vajdasági Hadosztályának egyébként bátor, de bosszúra szomjazó partizánjai nem kegyelmeztek a magyarnak. Miért éppen Bácska? Mert ott történt mindez, ami immár 7 évtizede mérgezi a szerb és magyar kapcsolatokat, ennek a két népnek a barátságát. Mert ennek a földdarabnak a birtoklása már az 1848. évi szabadságharcunk óta szüli az ellenségeskedést szerb és magyar között. Pedig évszázadokig harcoltunk együtt, vállvetve hol a bizánciak, hol a törökök ellen. A második ezred fordulójára pedig odáig jutottunk, hogy Szerbia egyes vidékein nemigen volt ajánlatos megállnia még csak az átutazóban lévő magyarnak sem."

Fontosnak tartom hogy aki megveszi a könyvet, ne legyen félrevezetve. Egyébként  kételkedek a könyv történelmi hitelességében, ha ebben amit ismerek ekkora félretájékoztatás van, akkor a többi rész is gyanús..

Az író a szerb felmenőire hivatkozik, és fájlalja a megmérgezett magyar-szerb kapcsolatokat. Ha őszinte a békítő törekvése, akkor viszont nagyon kerülnie kellett volna a rágalommal felérő állításokat.

Nem kételkedek a jószándékában, de a tájékozottságában igen. A régmúlt történelmi állításaihoz nem szólok hozzá, mert nem vagyok történész., de néhány megjegyzést teszek amit ismerek.  Az első és második világháború eseményeihez viszont van hozzászólási alapom.

Hiányolom I Lipót császár 169O-ben kiadott pátensének a megemlítését, amely alapján a szerbek Arsenović szerb patriárka vezetésével, 3OO szerb család ideiglenes menedéket kapott Magyarországon addig, amíg a hazájukban megszűnik a török uralom. Sajnos maradtak egészen a mai napig, sőt azóta több hullámban is betelepültek tömegesen.

De lépjünk egyet előre a történelemben az 1848 szabadságharc idejére. Az író a szabadságharctól számítja a szerb magyar ellentéteket. Valójában a szerbek kérték a Vajdaság Szerbiához való csatolását Ferenc Józseftől. Nem kapták meg.

A nagyanyámtól hallottam a "nagyszaladásról" amit a dédanyámtól ismert. Akkor is kegyetlenek voltak a szerbek. Viszont a Percel Mór vezette Szenttamás bevételét külön érdemes megemlíteni. A szerbek körülsáncoltatták a magyar lakossággal a települést. Perczel Mór 6OOO honvéddel vette körük a települést. A harcok alatt érkezett a hír, hogy Bácsföldváron 38 magyar gyereknek a szerbek levágták a fejét, és a katolikus templom oltára elé gúlába rakták. Erre úgy megvadultak a honvédek, hogy az egyik hídnál, melyet Perczel Miklós vezetett, 3OOO szerbet kardélrehányva áttörtek. A  templom előtti téren szörnyű látvány fogadta a honvédeket: az összes magyar feje gúlába volt rakva, és égtek az anyakönyvek. Szenttamásnak csak ez idő utáni anyakönyvei vannak.

1919-ben már a Tanácsköztársaság idején is kitettek magukért a szerbek, de Trianon után sem tétlenkedtek. Becséről van történetem Dudás Feri bácsitól aki Kiss Ernő íróasztalát juttatta el a Nemzeti múzeumba. Élt 98 évet.

A csendőrséggel igen közeli kapcsolatom volt. 1981-ben készítettem a 1OO éves évfordulóra a csendőr emlékérmet, és a torontói Csendőrmúzeumban az érmek átadásakor az ünnepségre gyülekező csendőröktől hallottam, hogy akit Csúrogra helyeztek, az úgy búcsúzott el a bajtársaitól, mint akit halálra ítéltek. A szerbek rendszeresen orvul legyilkolták a csendőr járőröket. Végül Zöldi főhadnagy szabad kezet adott a csendőröknek, és amikor egy lakodalomnak álcázott partizán csoportot elfogtak, a Dunán léket vágtak, és behajtották őket. Ez egy üzenet volt a szerb lakosságnak, hogy így jár az egész falu, ha nem állnak le a csendőrgyilkosságokkal.

Meglepő, ahogy a tanulmánya elején részeg csendőröket említ a szerző. A csendőrség egy nagyon képzett, és vasfegyelemmel bíró különleges katonai alakulat volt, csendőr őrsökön laktak, és 24 órát voltak felváltva szolgálatban. Italozásról, részegségről szó sem lehetett. A falvak és a tanyavilág csendjét voltak hivatva biztosítani. Erről is van történetem a nagyanyám sógora tanyai tanító volt a martonosi határban.

Az újvidéki razziában, és azt megelőzően, járőrszolgálatot teljesítettek a csendőrök, az utakon igazoltattak, és a gyanús, megfelelő iratokkal nem rendelkező embereket előállították, és átadták a katonai hatóságnak.

Szombathelyi Ferenc vezérezredes kivizsgáltatta az újvidéki vérengzéseket, és hadbíróság elé állíttatta Feketehalmi-Czeidner
altábornagyot,Grassy vezérőrnagyot, Deák ezredest, és Zöldi főhadnagyot. Szombathelyit a Népbíróság életfogytiglanra ítélte, és Titóék kérésére jogtalanul kiadták. Megkínozták, és karóba húzták a többi vádlottat meg felakasztották. Kovács Kálmánnal olvastatták fel az előre leírt ítéleteket, aki a vonat elé vetette magát.

Egyébként Matuska Márton most dolgozik a tényfeltáró könyvének a befejezésén, amelynek a témája az újvidéki razzia.
Matuska, mint a Magyar Szó újságírója betalpalta az egész Délvidéket, és közben gyűjtötte az adatokat, amiről akkoriban szólni sem lehetett.

A szerző megemlíti Áder Köztársasági Elnök Úr bocsánatkérését a belgrádi parlamentben, melyet szó szerint idéz. Minden szerb médiában főhelyen lett közölve, míg Vučić Miniszterelnök Úr a szabadkai temetőben, az egybegyűlt magyarok elött elhangzott beismerése, a szerb médiában nem jelent meg. Tessék mérlegelni...

A két Köztársasági Elnök csúrogi főhajtásáról is főleg a magyar lapok és média számolt be, és az emlékművet hamarosan meg is rongálták, hasonlóan a szabadkai temetőből az emlékműről is eltűnt a turul szobor.

Szabadkán tizenhárom magyar kommunista esett áldozatul, akik a kanalizációból rejtőzve orvul gyilkoltak. Egy jó eső kimosta őket és tűzharcban elestek. A könyvben közölt képen láthatóak.

Azt se feledjük, hogy a Temerini fiúk egy szerb drogkereskedő inzultusától megszabadulni nem tudva megverték a kötekedőt, és ezért négyen 63 évi börtönbüntetést kaptak. Közülük kettő 8 év után amnesztiával szabadult, a másikak már közel 1O éve raboskodnak Mitrovicán. Télen alig fűtött börtönben. Nekik hiába kérünk amnesztiát a megbékélés jegyében...

Tekintve, hogy a szerző hivatkozik a szerb felmenőire, ajánlanám, hogy tájékozódjon jobban, mert a szerb áldozatok nem is voltak olyan ártatlanok. Többségük orvgyilkosok, és diverzánsok voltak, akik nem akartak belenyugodni, hogy Délvidék egy része visszakerült oda ahova mindig tartozott. Újvidéken a bevonuló honvédekre a padlásokból lövöldöztek. Ez váltotta ki a razziát. Egy ismerősöm megkérdezte a szerb hotel tulajdonost, hogy maga miért van itt? Mert nekem is van ellenségem!!
Ez is rámutat, hogy bírósági eljárás nélkül végeztek ki embereket, még szerbeket is.

Rukovina tábornok katonai diktatúrát vezetett be 1944 októberében, és 1945 januárjában adta ki a parancsot a kivégzések leállítására. Ez idő alatt negyvenezer valóban ártatlan magyart végeztek ki az újdonsült szerb partizánok, akik főleg a helyi lakosságból kerültek ki. Hivatalosan a fasisztákkal való kollaborálás volt a vétkük. Iparosok, és gazdálkodók, akik beszállítók voltak, pl. a magyarkanizsai Gubás hentes mert a folyamőr laktanyának szállította a húst. Vitéz Ferenc a neve miatt halt meg.

Magyarkanizsán, Adorjánon, Martonoson is a gyilkosságokat nem partizánok hajtották végre, hanem helyi gyűlölködő szerbek. Mellékelek a bandáról egy fotót.

A szerző, és az érdeklődők figyelmébe ajánlom Matuska Márton: A bosszúállás napjait, és Siflis Temetetlen halottaink című videó filmjét.

Tisztelettel Vinczer S. Pé

Utóiratban megjegyzem a sérelmezett cikk írója végzett jogász, kinek az  egyetem tudományos lapjában is olvasható történelmi publikáció, és tudomásom szerint több tanulmánya (könyve) is jelent meg. Nem a benne foglaltakat kívánom minősíteni, de személyes- és családi tapasztalataimra támaszkodva hívom fel a figyelmét a igazságra.

a Fotót Forró Lajostól kaptam, akinek az apját végezték ki Martonoson. Pert nyert, és az apját rehabilitálták. Ő is kutatja a történteket, és könyve jelent meg, hasonlóan, mint Teleki Juliának.