2014.11.29. 17:55, Turul
Aztán mégiscsak elkezdték a gyógyítását...
Pár nap elteltével nem találtuk meg őt az ismert kórteremben, az ágyán egy másik nénike feküdt. Nem volt éppen egyszerű pillanat, de elkezdtük a keresést, és nagy nehezen kiderült, hogy átvitték az érsebészeti klinikára a beteget... (Ki tudja, hogy miért felejtettek el szólni nekünk erről? Érthetetlen, hogy ott van a telefonszám és mégsem értesítenek ilyen esetben...)
A klinikán elmondták, hogy hamarosan visszaküldik a „feladóhoz”...
A jelzett napon próbáltuk telefonon elérni a kórházat, de a telefonközpontoson kívül senki nem vette fel a készüléket, mondván, hogy össze vannak kapcsolva, ne is kísérletezzek...
Személyes „varázsomban” bízva elindultam, hogy pontot tegyek erre a szerencsétlen történetre. Kezdtem a portán, ahol az ember számítógépen bogarászott egy ideig, de nem találta meg a keresett nevet. Javasolta, hogy menjek a sürgősségire, hátha ők többet tudnak. Mentem, nem tudtak ők sem többet...Erőszakoskodtam, hogy próbáljanak meg segíteni, hiszen ebből a kórházból küldték át a másikba, és elvileg ide is jött vissza, nem értem, miért nem szerepel a rendszerben.
Annyit már tudtam, hogy az érsebészeten a lábát megműtötték, tehát elmondtam ezt a sürgősségin is, ahol azt tanácsolták, hogy menjek a sebészetre, hátha ott van. Elindultam tehát a sebészetre, ahol az egyik orvos emlékezett a névre, de az ő listájukon sem szerepelt. Annyit viszont mondtak, hogy érelzáródás miatt sürgősséggel küldték az érsebészeti klinikára... Menjek vissza a belgyógyászatra, mert csakis ott lehet.
Itt értem körbe, hiszen a belgyógyászaton telefonon azt mondták, hogy náluk aztán nincs a beteg...
Ekkor történt a csoda, az egyik ápolónő mosolyogva bemondta a szobaszámot, sőt oda is kísért.
Tényleg ott volt anyu, méghozzá jó állapotban és hangulatban.
Igaz, hogy a bögréjét, evőeszközeit valamerre elveszítették, így műanyag pohár és kanál volt mellette, de ez pótolható...
Összeszedtem a szennyes pizsamákat, hálóinget, és viszonylag megnyugodva indultam haza azzal, hogy holnap beviszem a szükséges holmikat.
Miért írtam le mindezt? Van-e tanulság?
Mindenki tudja, hogy bajban van az egészségügy, de arról nem sok információnk lehet, hogy ez mit is jelent. Egészen addig nem tudjuk a részleteket, ameddig személyesen meg nem tapasztaljuk...
...és addig jó, amíg nem kell mindezt a saját bőrünkön megélni...
Bélyegkép: Boris Vanessza alkotása
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Gondolkodtam, hogy aktív EÜ-ként, műtétes osztályon dolgozóként mit is írjak..Nem tudok dicsekedni..sajnos nem. Sokszor mélyen szégyenlem mások helyett is magam. Valahol a nővérekben, orvosokban időnként mintha kiveszne az EMBER. Nem részletezem, úgyis mindenki tudja miről beszélek.
.De ! Nagyon sok pozitív tapasztalatom is van, időnként igazi sikerélmény, amikor dolgozni megyek és keresnek, örülnek nekem. Mostanában, hogy elkezdtem a " másik" oldalon is érezni a rendszer hibáit, még jobban átérzem a "civilek" aggodalmait. Ha én, aki tanultam és tudom a betegségeket, annyira félek..vajon mit érezhet az, aki csak kívűlről ismeri a kórházat, rendelőket..stb.