ÓDIUM

              Line Abrahamian Utam a gyűlölettől a reményig írását így kezdi: Tavaly áprilisban, amikor meghallottam, hogy Törökország gazdasági szankcióval fenyegeti Kanadát, és visszahívta nagykövetét, mert Stephen Harper miniszterelnök nyilvánosan elismerte az örmény népirtás tényét, ismét felszínre került a törökökkel szemben érzett minden  haragom.

             Legfontosabb mindig az, ami hiányzik. Ha a belső őszinte érték még mindig nem mérték, ha hazád nem otthonod, de fizettek - vérükkel –fizettek (!) a honfiúságért az örmény tábornokok .Ha az örményben látom a magyar holnapom, akkor elevenebb lesz a fájdalom, - ha hagyom! „A hitvallóknak hálával, a vértanúknak kegyelettel” – tartozunk, üzeni Franz Werfel is az 1933-ban megjelent, mélységes humanizmussal áthatott,  A Musza Dagh negyven napja regényével. 

             Utóvédharc tisztességének egyike I. Árdászcsesz Örményország legkiválóbb királya, aki bölcsen kormányozta az országot. Gondoskodott arról, hogy ne idegen gazdagodjon meg a haza természeti kincseiből és a föld gazdag terményeiből. Khorenei Mózes történész azt írja, hogy uralkodása idején egy talpalatnyi megműveletlen terület sem maradt az ország területén és abban az időben az örmény parasztok gazdagok voltak és boldogan éltek. A király alacsony adókat vetett ki, s népét védelmezte erős hadseregével az idegenektől. Sokszor felment Arakádz hegyére és onnan szemlélte a gazdag mezőket, a szépen fejlődő örmény falvakat és városokat. Árdászcsesz uralkodása alatt a karthágói Hannibál, aki Rómát csaknem uralma alá vetette, Örményországban kapott menedéket, és lett a király tanácsadója. Hannibál irányítása alatt a király felépítette az ország  csodálatos fővárosát, amelyet később Árdászcsiádnak neveztek el.

             Csakhogy Franz Werfel /1890-1945/ az osztrák  „örök hontalan”, aki 65.éve halt meg, az örmény nép tragikus sorsának ábrázolásával egy másik hegyre viszi el az olvasót. Ez a regény történelmi magva. Lássuk a könyvborító szövegét:. Az első világháború idején az oszmán-török birodalom nacionalista vezetői pusztulásra ítélték a keresztény örmény népet: deportálás ürügyén egy nem létező rendeltetési helyre, a sivatagba, a semmibe űzték ki őket otthonukból. Hét kisázsiai falu ötezer főnyi népe a halálba vezető nehéz vándorút helyett a Ciprussal szemközti tengerparton emelkedő Musza Daghra, „Mózes hegyére” menekült, és többször visszaverve a kiképzett török katonaság ostromát. Ott élt a szívükben a hon szeretet, az elüldözöttek tántoríthatatlan hűsége a szülőföldhöz. Ott érett be a hegyen a nemzet élni akarása és az összefogás megtartó ereje. Ekkor Ter Hajgazun megragadta az oltárasztalon álló ezüstfeszületet, és lement Gabriel Bagradjannal bevette az esküt: „Esküszöm Istenre, Atyára, Fiúra és Szentlélekre, hogy az utolsó csepp véremig védelmezem a nép táborát, hogy vakon engedelmeskedem a parancsnoknak és minden utasításának, hogy elismerem a választott vezetők tanácsának hatalmát, és önző szándékból soha nem hagyom el a hegyet. Isten engem úgy segéljen!” Az örmény völgy ősi „munkadala” visszhangzott:                              

 „Elmúlnak a bánat napjai egyszer, Mint téli napok, úgy jönnek és mennek.   

A fájdalmak soká nem időznek, Mint bolti vevők, úgy jönnek és mennek.”                                                                

( Negyven keserves napig tartotta magát az ötezer száműzött, - míg egy francia hadihajó fel nem vette s ki nem szabadította őket.)

             Céltudatos helytállás, a gyűlöletes nacionalista népirtással való rendületlen szembeszegülés hőskölteménye ez a könyv, mely mesterien oldja meg az ábrázolást anélkül, hogy egy pillanatra is ellenszenvet ébresztene a törökök iránt. Ellenkezőleg. Hangsúlyozza, milyen kevesen állnak a könyörtelen vezetők mögött, hogy éppen a mohamedán vallás képviselői irányítják a mentőakciókat, s török parasztok segítik a pusztulásra ítélt szerencsétleneket. Albert Einstein találó mondása a sok paradoxon megnyilvánulásra: „Az Univerzumban az a legérthetetlenebb, hogy megérthető.”

             Illyés Gyulára bíznám, hogy idézze a magyar negyven prédikátort, míg a 13. aradi vértanú közül két tábornok szóljon magyarul; változik az igazság? – lehetséges, de a paradoxon olyan természetű, hogy az mindig teljes, valóságos és indokolt marad.  Az igazság mindig tömören fejt ki egy látásmódot a dolog felől.  A paradoxon épp ellenkezőleg, lázadás az előre meghatározott, kényszerrel érvényesített igazságokkal szemben. Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa?  Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és a bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek. Kiss Ernő: Istenem, az újkor

Ifjúsága egész ember lesz?  Árpádok dicső szentjei virrasztottak a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.  -Dr.Kegyes Csaba.

             A törökökre és örményekre közismerten nem lehet ráfogni a kölcsönös históriai szimpátiát, - s csak azok, akik látni tudják azt, ami láthatatlan, képesek megtenni azt, ami lehetetlen – mondja Sylvester Lajos, de az időálló és nem ritka téma aktuálissá teszi, hogy volt és még van örmény-kérdés is!

              Az ódium valóságot csak a képtelenség ódájával lehet kifejezni.

              Pásztori Tibor Endre