GONDOLATAIM!

Advent van, a várakozás, a megtisztulás és a szeretettel való feltöltődés ideje.
Ma valahogy kiegyensúlyozottan ébredtem, végeztem a teendőimet, amit falun a férfiember szokott a gazdaságban, az udvaron, a lakásban, vagy, ahogy mi székelyek mondjuk a házban. Fát vág, takarítja az udvart, rendezi az istállót, segít a nejének a nagytakarításban. Nem volt ma szándékomban írni, csak pihenni, olvasgatni, itt közöttetek, lenni. Engem kikapcsol, hanem akadok egy, két olyan írással mely az agyamban a szentségeket juttatja eszembe, azok közül, is mint a hetet.
Nem! Ma nem ez történt.
Az egyik kedves, nagyon kedves és általam szeretet, tisztelt nemzettársnőm oldalán olvastam egy megosztott bejegyzést. Ez fogott meg és késztetett írásra, mert ott egy olyan ritka fogalommal találkoztam, ami kellemesen meglepett, egyúttal örömmel is töltött el. A család fogalma, az anyáé, mert, hogy így fogalmazta. Innen jött a mai röpke gondolatom.

A szent család és Jézus születése, a keresztény hitben élő családnak a gyermekvárás és a család szentséginek a megerősítését is jelképezi, jelenti. A család közepében szinte mindig a gyermeket világra szülő édesanya áll. Különös képen a magyar őshiedelem és hagyomány szempontjából kiemelkedik a családanya szerepe. Egyetlen nyelv vagyunk, a világon mely kihangsúlyozza az édesanya fogalmát, és vele párhuzamban az édesapáét. Sajnos ma már nagyon veszendőbe van. Pedig az a gyermek, aki kimondja és büszkén hivatkozik e fogalmakra, édesanyám, édesapám, annak a lelkében eleven egy mélyebb fogalomként rögződik a szerep értelme. Az életet adó édesanya mellett ott áll a családfő, az édesapa, mint a szent család esetében a jóságos József. Az édesapa, aki a család támasza, oltalmazója.
Különösön drága kincs a magyar nyelv kizáróan sajátos megfogalmazása az édes jelzővel. Nem szabad a divat és az ómódiság áll fényében ezeket elhamvasztani. Éltetni kell elevenen, mint a hit lángját, melyből erőt merítünk, melyből táplálkozunk.
Valahova messze egy háromszéki faluba repülők vissza gondolatba, Sepsiszentgyörgytől nem messze. Felelevenednek a mikóújfalúsi szenvedő esték, amelyeken vártuk a Messiás érkezését. A családi udvar, rokonok, szüleim és nagyszüleim, akik időközben elköltöztek egy jobb világba. A hajdani családi hangulat, mely nem volt divatfüggő. A készülődés az Ünnepre.
Ma is ezt a hangulatot idézem és szeretettel gondolok vissza azokra az időkre, melynek melegét őrizzük és tovább akarjuk adni a lángját a gyermekeinknek.
Nem veszhet, el Részemről ezzel a rövid gondolattal áldom az Adventot!