Szép esténk lett. Hála Istennek egy kicsit esegetett is, permetezett, de beborulva maradt, ami jót tesz.

Hiába a szárazság, meg a hosszan tartó hőhullám megviselt és megvisel mindent és mindenkit. Hiába, hogy reggelente lehűl a levegő 9-1O Celsius fokra, de napközben ott van a 38-4O fokos hőség. Azonban az ember megedzett, télen a mínusz harminc és annyi, sőt negyven fokos hidegek, nyáron, meg ami most van. Azonban lassan itt az ősz, azután a tél, majd kezdődik minden elölről.
Érzékenyek vagyunk mindenre lassan, a melegre, hidegre, esőre, szárazságra, hidegre, borús időre, na de tovább ne folytassam. Rövidebben mindenre. Érzékenységünk egészen a könnyekig jut, amikor megható dolgokról írunk, szomorú történetekről, ember, ember közötti kapcsolatokról, főképp, ha nemzet és magyar szeretetünkről írunk, beszélünk, képeket, kivágásokat osztunk meg. Milyen szép is ez, főképp, amikor biztató szavakkal kísérjük, a tetszik jelző megnyomását. Tudatjuk, hogy milyen érzékeny lények vagyunk mi emberek, magyarok. Szép is, nagyszerű is, ha azaz, aminek látszik.

Közben megtörténik az ellenkezője. Sokszor nézem egyes nemzeti töltetű, jobb oldali és keresztény oldalakon, ahol mind egy követ fújunk általában és kellene, fújunk, ha igaz, mert egyért küzdünk. A magyar nemzet és az anyaország jövőjéért, a külhoni magyarok (mi, felvidéki, délvidéki, s.t.b. társaink) önrendelkezéséért vívott harcban, meg mi egy más. Szép, mert magyarok vagyunk mind, a nemzet katonái. Biztatnak is, hogy: veletek vagyunk''.. együtt érzünk''...s.t.b., miközben folyik a harc az érdekért, mert sokan vannak, akiknek egy szék, egy kényelmes szék a cél, hanem itt, akkor ott. A beszéden túl, azonban amikor szembekerülnek a hölgyek és urak, valami komolyabbal, ami alapján egyenes véleményt lehet alkotni, esetleg tetszik, nem tetszik, olvasom, nem olvasom, ,,játékot'' komolyan venni, akkor meghátrál a magyar. Miért is? Kiért is? A, jaj, kevés a cukor és sok itt a bácsi....hát igen, van ez így. Közben cenzúrázódnak írások, ki kerülnek az oldalakról, mert sérthetjük a tulipánt, netán, a szakácsot, vagy a kertészt, talán a tótot, meg a rácot, oláht, meg Habakukot. Na de emberek vagyunk mi Berta. Miért is van ez így? Kérdés melyre keresem a választ, meg az emberi ösztön diktálta következtetést. Szerencse nem mindenkire érvényes. Vannak emberek, magyarok, nők és férfiak, akik komolyan és teljes odaadással hisznek abban, amit alkotnak, csinálnak, írnak, olvasnak. Nem divatból, hanem meggyőződésből. Azonban egyre többen vannak, akik divatból, vagy talán egyesek iránti hűség kinyilvánításból. Azzal sincs gond, ha nincsenek hamis szándékok mögötte. Közben dúlnak a személyes harcok. Ki-ki alapon, úgy helyenként szemtelenül. Akkor, amikor ennek nem volna helye, és amikor csoporttársak, nemzettársak mondanak egymásnak ellent, csak azért mert ki az első, ki az a második, netán jut valami annak a fránya harmadiknak is....Majd hanem akkor Ámen és annyi. Egy perc múlva irány át egy másikhoz, netán a legrosszabb egy túlsó oldalra. Sok példa van. Akkor hol a hit?

Biza. A nadrágzsebbe? Netán a szoknya alatt? Ki-ki maga tudja, érzi. Hely pedig a hit és a szív, a magyar szív az nem játékszer. Annak vére csak akkor piros, ha elég oxigént kap. Nem szovjet piros, hanem olyan megy piros. Ellenben ha nem elég az oxigén, a magyar nemzeti oxigén, akkor árnyalatot vált. De rossz színe lesz és árulkodó.
Így van ez a jellemmel is mely az arcunk, szemünk, létünk mögött búvik meg és melyet hordozunk születésünktől egészen a nagy Bíróval való találkozásunkig. Azonban Ő tudja mivel érkeztünk és csak is a szerint ítél. Végelegesen. Mondom én nektek kár az álarcért, úgyis hiába, a jellemet nem takarja.
Nincsenek ott rangok, nincsenek ott szerepek, csak szeretsz, és nem szeretsz, tiszta hittel, vagy galád hitetlen mosollyal.
Nem volt elég egy, két pofon a magyarnak, most is azt keresi, talán azt várja, vagy még sem? Vannak, akik nem és ez érdekében ott vannak az első sorban, vannak, akik kivárnak, megbújnak, ott valahol a tömegben, csak lássanak, ne lássanak, mert ha holnap nem úgy látnak.....
Egyelőre zajlik a nyár, folyik a kampány, elmúlt Tusványos, itt van a gyergyói E.M.I. tábor. Teljesít Magyarország, jobban teljesít, amit egyesek nem látnak, nem érzékelnek. Jön és megy egy ron(gy), falakra mászik a csótány, gágog a liba, nem magyar zöld a zöld, vonakodik nagyon sok magyarnak hitt nem magyar. Nálunk meg hol volt, hol nem volt mesejáték a területi önrendelkezésről az egyik oldalon, keményebb odaállás a másikon, gyökeres és célért határozott lépésekkel. Közben megy az ,, én Istenem'' kivel legyek. Akinél ez megy, mert akinél nem, annál kő kövön nem marad.
Már nem sok van a nyárból, sietős léptekkel közeleg az ősz, ahogy már írtam, közbe ejti Boldogasszony és Szent István királyunk napját. Ünnepelünk egy kicsit, majd üsse kő, neki a betakarodásnak. Ahogy állunk meleg őszünk lesz, forró. Vagy talán viharos? Tudja Isten mit szán nekünk. Azonban két dolog biztos. A szó, ha nem vigyázunk, rá könnyen elszáll, de a víz szalad, a kő marad, a kő marad.

Nagy - Magyarország Emlékmű Nagykanizsa

fotó: Admin