Erdélyi rokonom küldte.

Megjelent 2013 május 15.-én a "Háromszék" napilapban

                    Az együttélő közösségek „teljes nemzeti szabadsága”
                                                  (Egy ígéret utóélete)

Kapóra jött az alkotmánymódosítás körüli vitában, hogy a többi romániai kisebbség érdekes javaslatra szánta el magát. Az RMDSZ elnöke maga jelentette be, a szövetség támogatja, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Határozatokra való hivatkozás és annak szellemisége bekerüljön a készülő román alkotmányba. Ez ellen a többi magyar szervezetnek sem lenne semmi kifogása, sőt.
 Az elnök szerint a történelmi dokumentumra való hivatkozás a nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részei miatt fontos.  A gyulafehérvári nagygyűlésen közfelkiáltással elfogadott dokumentum, mint ismeretes,  autonómiát és anyanyelvi ügyintézést, igazságszolgáltatást ígér az erdélyi nemzeti kisebbségeknek, ezt a kor szellemében, a korabeli megfogalmazásokkal írta le. A politikus szerint utalásképpen vagy akár idézetként is szerepelhetne az alkotmányban mindaz, amit a Gyulafehérvári nyilatkozat tartalmaz. 1918. december 1-jén az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön – önrendelkezési jogukra hivatkozva – az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot, amely a kisebbségeknek is önállóságot és szabad nyelvhasználatot ígért.  A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új Román Állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.

Behatóan foglalkozott a Gyulafehérvári Határozatok elemzésével a megyénkbeli közismert jogász, az ügyvédi kamara volt dékánja,  Rozsnyai Sándor, akit a kérdés alaposabb megvilágítására kértünk fel.

A történelmi háttér
—Én e kérést személy szerint csak helyeselni tudom, az valóban célszerű, különösen hogy nekem már korábban kialakult véleményem és meggyőződésem, hogy e határozat már most alkotmányos jelleggel bír, s ezt csak megerősítené, ha formailag is azzá válna. Ezzel kapcsolatban több tisztáznivaló kérdés merül fel, ezekre térnék ki az alábbiakban. Mindenekelőtt a történelmi helyzetet kell felvázolni, melyben e határozat megszületett, mert sok a félreértés, még több a félremagyarázás. A mai napig azt tartja például a közvélekedés,  amit a tankönyvek is megerősítenek, hogy  a román hadsereg kétszer foglalta el a magyar fővárost, először az első, másodjára pedig a második világháborút követően, illetve idején. Nos, 1919-ben valóban megszállták pár hónapra, de mielőtt az bekövetkezett volna, a nagyhatalmak nyomására is a magyar kormány felszámolta saját haderejét, ehhez hozzájárult nyilván az is, hogy a frontról hazaözönlő katonákat a lakosság nagy ellenérzéssel fogadta, azoknak nem sok kedvük lehetett a fegyver alatt maradniuk.  1944-45-ben pedig az történt, hogy a román királyság szövetkezett a korábbi közös ellenséggel és annak kötelékében vehetett részt a Budapest ostromában. 1918-ban— ezt a történelemkönyvek nem említik —  az történt, hogy Bukarest német megszállás alá került s amikor a magyarokkal szövetséges hadsereg oda bevonult, a lakosság virágokkal fogadta. Azt sem árt kiemelni, hogy a modern történelem hajnalán, még a fejedelemségek előtt  a későbbi Regátként ismert terület évszázadokig  magyar kézen volt. No de témánkhoz közelebb: nemigen említik a történelemkönyvek azt sem, hogy pár hétre a december elsejei gyulafehérvári nemzetgyűlésnek nevezett népgyűlés után Kolozsváron is volt egy hasonló, több tízezer embert felvonultató rendezvény, amelyen nemcsak a magyarok, de a románság képviselői is részt vettek, akik nem a Romániához csatolás mellett emeltek ott szót, hanem azt kívánták, hogy Erdély egy Svájcszerű országgá alakuljon át, melyet az itt élő népek együtt kormányozzanak.
Ami a gyulafehérvári eseményt illeti, tudni kell, hogy azon a  részvételt a magyar állam díjmentesen biztosította a delegátusok számára, ingyenes vasútjegyeket kaptak, akik oda tartottak. Meg is hálálták, mert Erdély elcsatolását határozták el.
Hasonlóképpen nem közismert az sem, hogy míg a magyar hatóságok mindenki számára biztosították a részvételt, a román szervezők eleve megszabták, hogy Gyulafehérvárra csak románok gyűlhetnek össze, még akkor is, ha történetesen nem tudtak románul. Mivel rajtuk kívül senki más nem vehetett részt, egyértelmű volt, mire törekszenek és milyen határozta születhet ott.

Maguk a Hátározatok

Ami a Határozatokat illeti, azok eszmei alapvetése nyilván az Egyesült Államok elnöke, Wilson által meghirdetett a népek önrendelkezését illető elvekre megy vissza, azok Erdélyre való alkalmazását tartalmazzák. Benne szerepel az önkormányzathoz való jog és hogy minden nemzet a saját anyanyelvén és a saját kebeléből választott tisztségviselők által igazgattassék, ami mai nyelven az autonómiához való jogot jelenti. Namost, a Határozatokat  pár héttel később a román  uralkodó király dekrétummal  törvénybe iktatta, de úgy, hogy a kisebbségi jogokat kihagyta belőle. Már akkor! Viszont a királyi dekrétum bevezetője a törvény megindoklásában arra hivatkozik, hogy ezt a Gyulafehérvári Határozatok alapján hozták. Mai fogalmaink szerint — de akkor sem lehetett másként— a törvény értelmezéséhez mindig hozzátartoznak a törvényben megnevezett azon okok,  melyek oda vezettek, hogy a jogszabály megszülessék. Mielőtt a következtetést levonnók, tegyük hozzá, hogy pár napra rá, a gyulafehérvári nemzetgyűlés által választott Comisia de Dirigentet (Igazgató Bizottságot) a román állam is, amelynek a hatalma akkor hivatalosan még nem terjedt ki Erdélyre, törvényhozó testületnek ismerte el. Mindebből következik, hogy egyfelől a Határozatokat egy olyan szerv hozta, miként elismerték —igaz, utólag, de szerintem visszamenőleges hatállyal —, amelyről kijelentik, hogy az törvényeket alkothat, ugyanakkor belefoglalták a királyi határozatba — amely ugye törvényerővel bírt —, hogy  a Határozatok alapján nyilvánítják Erdélyt Románia részének. Ezek mind azt jelentik, hogy a Határozatokat  már akkor eredeti elképzelés szerint törvénynek tekintették. Az utána következő időszakban a román hatóságok, így a bíróságok sem ismerték el törvénynek és emiatt az államhatalmi szervek nem is alkalmazták azokat.
Az én véleményem pedig, a fenti kifejtésre támaszkodóan , mivel benne van a dekrétumban is, és mivel ezt ők maguk is úgy gondolták,  a Határozatok  igenis törvényerővel bírnak.
Itt zárójelben megjegyezném, hogy az első világháborút követő békekötéskor a román kormány által  aláírt ún. Kisebbségi Szerződésben szintén benne van, hogy a „magyar és szász közületek” számára  a román kormány autonómiát biztosít. Mint tudjuk, ezek gyakorlati alkalmazása szintén elmaradt.
Nos ha mindezektől eltekintünk— tehát attól, hogy a  Határozatokat, a dekrétum ellenére sem,  és a nemzetközi egyezményeket sem alkalmazták,— én jogászként elképzelhetetlennek tartom azt, hogy egy ország határait meg lehessen változtatni egy olyan rendelkezéssel, mely nem bír törvényerővel. Tehát ha azt állítjuk, hogy a Gyulafehérvári Határozatoknak köszönhetően jött létre Erdély elcsatolása és lett az Románia része, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy az intézkedés, amivel ez megtörtént, az törvényerővel bírt.  Másként a dolog elképzelhetetlen. Ehhez hozzáadnám, hogy már csak az is törvény voltára vall, hogy a román nemzeti ünnepnek is azért lett ez a napja, mert akkor teljesedett ki ama törekvés, mely a mai román határokat eredményezte.
Miért fontos annak a bizonyítása, hogy már akkor törvényszámba mentek a Határozatok? Mert ez azt jelenti, hogy akkor is törvény, sőt alkotmányjellegű jogszabály marad, ha most nem iktatják be az alkotmányba. Tehát betartása akkor is kötelező kellene hogy  legyen, s esetleges alkotmányba foglalása mindezt csak megerősítheti. Persze érdemes arra is felfigyelni, hogy a kibúvót erkölcsileg  és jogilag már akkor előkészítették azzal, hogy kihagyták a nemzetiségi  és emberi jogokat a dekrétumból.
A székelyek joga
Egy kifogást már most felhoztak.  Amikor a kérdés a parlamentben  úgy merült fel, hogy azt a  mai honatyák elődei elismerték, akkor, a maiak  azt állították, hogy az egy bizonyos történelmi időszak szüleménye volt. Nyilván most is keresni fogják a kibúvókat. Én azonban úgy vélem, emberileg  és erkölcsileg megengedhetetlen minden ilyen törekvés.   Például ha azt állítanák, hogy akkor sem rendelkeztek a Határozatok törvényerővel, tehát ma sem bírnak vele, mert akkor sem úgy gondolták az ősök:  nos, ez  formailag fenntartható, de gyakorlatilag, miként bizonyítottam, egészen biztosan nem úgy volt. Különben a kisebbségiek is úgy gondolták akkor, hogy törvényről van szó. De erkölcsileg  nézve biztosan nincs semmi apelláta. Az erkölcsi törvények is lehetnek kötelezőek, amikor az ember ragaszkodik a saját tisztességéhez és becsületéhez. Amit tehát ők akkor megígértek — mert a Határozatok úgy kezdődik, hogy a jövendő Romániát aszerint rendezik be —, annak kötelező érvényűnek kellene lennie. Ha már a jövendő Romániában vagyunk, ugye,  ha annak megalakulása már bekövetkezett.
Államjogilag nem érdektelen még egy megjegyzést tenni. A köztudatban úgy terjedt el, hogy 1918 december elsején a „többség” úgy döntött, Erdélyt Romániához csatolja. Igen ám, de olyan állam, hogy Erdély akkor már régen nem létezett, hanem csak Magyarország és abban a románság nem többség, hanem egy 16 százalékos kisebbség volt csupán, Erdélyen belül is 53 százalékos. Nos, ha annak jogában állt megváltoztatni országa határait, mi több, fel is esküdött rá, akkor most a székelyeknek is meg kellene legyen ahhoz a joguk, hogy a maguk önigazgatását, belső önrendelkezését a Székelyföldöm megalkossák, mert hasonló a helyzet,  ráadásul arányaiban itt sokkal nagyobb hányadát képviselik lakosságnak, mint a románság a korbeli Erdélyben vagy Magyarországon.

Meg kívánom még jegyezni, hogy a fentiek nem irányulnak az erdélyi vagy azon kívüli román nép ellen, miképpen mások ellen sem. Szándékom a régóta vajudó kérdés méltányos rendezése, ehhez pedig le kell számolni  a kérdés ma dívó felszínes vagy elferdített értelmezésével, különben jogállami állapotok nem hozhatók létre s a két nép és nemzet ellentétei nem juthatnak nyugvópontra.
Eddig a jogászi érvelés. Mindehhez mit fűzhetnék hozzá? A kérdés  megnyugtató és jogszerű rendezése legalább annyira érdeke  a román félnek, mint a magyarnak, mert a románság belső demokratikus fejlődésének vált véleményem szerint fő akadályává az a permanens porhintés és félrebeszélés, amely ma sajnos mindig kiújul, valahányszor a kérdés felmerül. Alkotmánymódosítást vett tervbe a hatalom, szót emelni a jó és a méltányosság érdekében kötelesség.
                                                                                                                                  

B. Kovács András
 

Kazetták:
 

1.    A gyulafehérvári határozatok III. pontjának 1-es alpontja:

„Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.”

2.    A párizsi kisebbségi szerződés 8. és 11. cikkelye:
„8. Minden magyar állampolgár, nyelvi vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi.
Vallási hitbeli vagy felekezeti különbség a polgári és politikai jogok élvezete, így nevezetesen: nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerése vagy különféle foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében egyetlen román állampolgárra nézve sem lehet hátrányos.
Egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magán- vagy üzleti forgalomban, a vallási életben, a sajtó útján történő vagy bármilyen közzététel terén, vagy nyilvános gyűléseken. A román államnak a hivatalos nyelv megállapítására vonatkozó intézkedését nem érintve, a nem román nyelvű román állampolgárok nyelvüknek a bíróságok előtt akár szóban, akár írásban való használata tekintettében méltányos könnyítésekben fognak részesülni.”
„11. Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett, vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen”
 

B.kép: szlth. int.-ről