A szentély...

 Szokása szerint még egyszer átértékelte a nap eseményeit. Felvillant az emlékezetében egy ősi magyar hagyomány. Azt tartja a mondás, aki idegen helyen hajtja álomra a fejét, és megszámolja a szoba sarkait, megálmodja a jövőt. A várakozás reményével bújt a takaró alá, kezében az elmaradhatatlan rózsafüzérrel.

  Reggel nem emlékezett, meddig jutott az imádságban, igen hamar elaludt. Az ablakhoz lépett, mindkét zsalugátert szélesre tárta. A napsugarak erre a pillanatra vártak. Fényecsetjükkel aranycsíkokat festettek a szoba falára. Ijedten pislantott az órára. Izgatottan készülődni kezdet. A folyosón Lilikével futott össze, aki készségesen útba igazította, merre menjen a kápolnába.

- Megpihenhet a szentéj előtti padon, ha még zárva találja. – ajánlotta kedvesen.

  Jól esett a reggeli séta, néhány fűszálat csillogó harmatgyöngyök díszítettek, a talpa alatt csikorogtak kavicsok. Fölötte az egyik ágról madárfütty köszöntötte. Amint felért a dombra, látta, a templom ajtaját már kinyitották. Szeme elé tárult az egyszerűségében is csodálatra méltó belső. Az elsősorban, az oltár előtt valaki fejét lehajtva imádkozott. Hátulról is felismerte. Meg sem moccant, nem akarta megzavarni az áhítatot, a cipője kopogásával. Maga is imára kulcsolta kezeit. Az ájtatos csendben megnyílt az oldalajtó, magas fiatalember lépett ki rajta, reverendában. Megállt az oltárnál, keresztet vetett és a térdelő hölgy felé indult. Az oszlop mögé húzódott, légzését is visszatartva figyelt. Soha nem volt kíváncsi természetű, de akkor ott a lába gyökeret eresztett. A nő, amint észrevette a férfit, felállt, kitárt karokkal feléje tartott.  Szorosan átölelték egymást, majd suttogni kezdtek.

  El innen, de gyorsan! Még csak az kéne, hogy észrevegyék! Örökre elrontaná a renoméját, még azt gondolnák róla, hogy leskelődik. A pár jól elvolt az oltár előtt egymással, így egérutat nyert. Szaporázni kezdte a lépteit, szinte futott, mintha bűnös lenne és menekülne. Szomorúan állapította meg, az első vizit Isten házában számára csalódással végződött. Gondolatai összekuszálódtak, a bogok erősen kötöttek, egyre jobban gabalyodtak. Közeledett a reggeli idő. Kellemes csengő-bongó hang jelezte, tálalva van. Pruszlikot kapott magára, elindult az ebédlőbe. Az esti társaságból többen köszöntötték és asztalukhoz intették. Nem győzött hárítani, köszönte és udvariasan közölte, már este megtalálta helyét. Egyenesen az utolsó asztalhoz tartott. Pár perc múlva, megérkezett az öregúr. Az asztaltársaság érdeklődésére beszámolt a nyugodt éjszakáról. Délelőtti programnak a könyvtárat jelölte meg. A kápolnai látogatásáról mélyen hallgatott. Nem sokat időzött az asztalnál, elindult a könyvtárba. A harmadik sorhoz ért, mikor telefonjának berregése hasította ketté a néma csendet. Mindenki feléje fordult, érezte, fülig pirul. Remegett a keze, amíg kihámozta zsebéből a készüléket. Kinyomta, elnézést kért, zavartan hagyta el a termet. Ez bizony nem az ő napja, mi jöhet még? Visszahívta Leventét. Örömmel tapasztalta, a fiú hangjában visszatért a régi nyugalom.

- Szia, Mamikám, hogy aludtál? Tegnap este sokat beszélgettünk Emesével. Nagyon kedves, és rendkívül intelligens nő. Tudod, hogy Ő is pszichológus? Nagyon ért az emberekhez. Azt hiszem, tényleg megnyugodhatunk, jó helyen leszel, ha úgy döntesz, hogy végleg maradsz. Olyan szépen beszélt a családjáról, hitéről, és a hívatásáról. Megkértem, figyeljen rád, mert biztosan sokat szomorkodsz. Ő nem így látja, de megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy jól érezd magad. Anyáék bánkódnak, mert nem hallgattál rájuk, és nem változtattad meg a döntésedet. Nagyon várjuk a hétvégét, hogy újra együtt legyen a család. Mamikám, nincs szükséged semmire? Ne látogassalak meg délután?

- Nem, ne! Hosszú az út, holnapután úgy is találkozunk, és két napig együtt leszünk. Sőt a jövő héten még többet, mert csütörtökön aláírjuk az ügyvédnél a szerződést, és kezdődik a munka.

- Erről most hallok először, már ilyen előrehaladott állapotban van a dolog? Még a beszoktatás előtt? No, és, ha mégis meggondolod, nem maradsz benn, akkor ugye hozzánk költözöl? Istenem! De jó lenne! Erről jut eszembe, milyen a kápolna, biztos vagyok benne, hogy már meglátogattad.

- Jaj, kincsem, majd mindent elmesélek, ha találkozunk, most nem tudok beszélni, a könyvtár előtt vagyok.

- Rendben, akkor elköszönök, puszillak! Délután hívlak!

- Menj csak, csókollak benneteket, és ne izguljatok, jó helyen vagyok.  – vágta el a beszélgetés fonalát hirtelen.

  Kikapcsolta a telefont, mielőtt visszatért az olvasóterembe. Zavarta az előbbi jelenet, de még jobban, az, amit a kápolnában látott. Még, hogy értékes teremtés, na hiszen, pappal ölelkezik, az unokámnak meg hitről, és családról papol. Pont neki, aki naiv, és jó lelkű. Milyen bársonyos volt a hangja, ahogy erről a perszónáról beszélt. Na, hiszen, tán csak nem csavarta az a nő az ujjai köré szegénykémet, zsörtölődött magában. Mindent el kell mondani, amit látott, csak megfelelő időt kell hozzá találni. Vagy mégsem, mert akkor biztos azon lesznek, hogy hagyjon itt mindent. De, talán mégis - morfondírozott magában. Aki erre képes, az más gonoszságokban is részt vesz könnyedén.  Nem tudott figyelni a könyvekre. Csak araszolt a sorok előtt. A napilapokhoz igyekezett, felmérte a kínálatot. Tetszett, amit látott. Bulvárnak nyoma sem volt. Leült és kinyitotta a polgári lapot, de csak a betűket látta, a tartalom nem jutott el a tudatáig. Gondolatai rabul ejtették, nincs menekvés. Hiába próbálta lerázni magáról a gondolatigát.

  Hazaérve sem nyugodott meg. Úgy járt, kelt a szobában, mint akinek eszét vették. Nem értette, miként lehet az, hogy minden olyan szépnek látszik, mégis hamis. Már pedig, nincs visszaút. A héten szerződéskötés. Nem veheti észre rajta senki, milyen zaklatott. Lemegy, sétál egyet a parkban, talán elcsendesedik az elme, és tisztább lesz a kép. Fogta a novelláskötetet, leült az első padra, úgy csinált, mintha olvasna. Nem akart senkivel beszélni. A nyitott könyvre meredt a tekintete, de a sors vetítőjében más filmet játszottak, ismétlődtek a kockák.

- De, jó, hogy itt találom Ilonka, lenne pár kérdésem a családdal kapcsolatban. Nem szeretem a hivatalos kérdőíveket, szívesebben beszélgetek kötetlenül a lakóinkkal. Azt tudom, hogy özvegy, Levente elmondta az este, sőt azt is közölte, mennyire aktív, és csodálatos asszony, a napi teendőit teljesen egyedül látja el, és számítógépezik. Intelligens, jószívű unokája van, egy probléma van vele, túlságosan félti magát. Próbáltam megnyugtatni, és megígértem, nagyon fogok figyelni és vigyázni önre. Ígérem, nem fognak csalódni bennünk.

- Köszönöm szépen, megtisztel. Hallgatom, kérdezzen csak kedves Emese – válaszolt, tessék-lássék módon.

  Minden kérdést megválaszolt. Nem volt ínyére a beszélgetés, nem is kérdezett vissza, érdektelennek tűnhetett. Örült, amikor végre egyedül maradt. Az étkezések során megpróbált nyugodtnak látszani, azonban megérezték rajta, valami nyomja a lelkét. Nem zaklatták kérdésekkel. Elcsendesedve költötték el az ebédet. Vacsora után, István, az öregúr megpróbálta felvidítani, kanasztázni hívta. Nem volt kedve kártyázni, félt a cinkelt lapoktól…

folyt.köv

Előző részek: