Valamikor, a módszerváltás első évében, mi is, mint oly sokan útra keltünk az osztrák határ másik oldalára bevásárló körútra. Egy 17 cm-es fekete-fehér kis televíziót vásároltam magamnak a konyába. Azóta nagylány lett a drágám, félek is nagyon, mi lesz, ha úgy dönt, nem szórakoztat többé. A kereskedelmi adók nem kötöttek le, műsoraik távol állnak tőlem, ezért a magyar közszolgálatira volt állítva, egész eddigi életében. Főzés közben délelőttönként együtt mulatjuk az időt, minden nap hallok tőle valamit, ami hasznomra lehetet, mert ugye elhiszik nekem, hogy főzés közben nem ajánlatos a képernyőre hunyorogni, jobb, ha a tekintetünk, a rántáson pihen…

Szóval, nagyot változott a világ a szerkezet is velem öregedett. Nem tudom, hogy én lettem-e érzékenyebb, vagy a közszolgálati változott sokat, de pár éve ott ragadok a hét minden délelőttjén. Családi programok, hasznos tanácsok, és minden napra jut egy kis szórakozás.  Vasárnap délelőtt, meg maga a mennyei paradicsom. Valódi lelki táplálékhoz juthat az ember.

Délben aztán elköszönünk egymástól, a másnapi viszontlátásig. Déli harangszóra már az ebédlő-konyhában a kiskonyhában elkészített ételre mondunk az áldást, keresztet vetve, és kanalazhatjuk a levest, miközben a Kossuth rádió híreit hallgatjuk.

Mindezt miért eresztettem ilyen hosszú lére, elárulom. Azért, mert nálam a közszolgálati áll első helyen, azért csak nálam, mert délutántól a papánál sportműsor megy doszta… Több adóra kattintgatva, konverterrel és anélkül.

A délutáni sziesztából felfrissülve, laptopomhoz ülve, folytatom az információgyűjtést.

Másként alakult ez csütörtöktől. Az ítéletidőben árgus szemekkel meredtünk a képernyőre, természetesen a magyar 1-re, ahol megszakítva az adásokat óránként tájékoztattak a pillanatnyi helyzetről, és felhívták a figyelmet, senki ne induljon útnak az ítéletidőben, ha nem muszáj. Egy ország figyelt és aggódott az úton lévőkért. Nagykanizsán és környékén tombolt legjobban a hóvihar, és történtek a súlyos balesetek. Házunkba behúzódva, meleg szobából lestük, mikor csendesedik a hó-, és szélvihar. Napokig a meccsek helyett a katasztrófa helyzetet figyeltük.

Közben folytak a héttér tenyérdörzsölések, mekkora balhét lehet csinálni ebből a tragikus helyzetből, hogy lehet ráverni a balhét a kormányra, a médiára. Töltögették az üstöt, fortyogott benne a méreg, puskaport is dobtak bele, ami tegnap robbant volna, ha nem lennénk sokan, nagyon sokan, akik nem a szennyet, és sarat dobáló adókat nézzük, hanem a közszolgálatit.

Az esti híradóban, aztán bekövetkezett, amit előre borítékolni lehetett, szóban került az egyik vezető internetes fórum vezércikke, ahol az egyik blogger nagy nyilvánosságot kihasználva nem csak elmarasztalja, de meg is vádolja a közszolgálati médiát, hogy nem tájékoztatott, nem tudósított a katasztrófa helyzetről… Ő természetesen nem láthatta, nem hallhatta, mi történt a közszolgálati csatornán, talán azt sem tudja hol fogható ez az adó. Így történhetett meg, hogy hazugsággal szórhatta tele az internetvilágát. Nagyon helyesen reagált a szerkesztőség, amikor képekkel, és riporterek felsorolásával, (akik a helyszínekről agyonfagyva, vörös orral, és szemmel tudósítottak) bejátszották a részleteket. Most már csak egyet remélek a média felügyelők is felfigyelnek a bajkeverőkre, rémhírterjesztőkre. Na, kérem szépen az ilyen esetek miatt is kellett az új médiatörvény, mert ennek köszönhetően nem lehet büntetlenül másokat besározni, saját maguk fényezésére.

Hogy mennyire voltak felkészülve egy váratlan eseményre nem tudom, de azt igen, hogy egy ország megmozdult. Szakmailag sem tudom megítélni a mentést, de azt láttam, hogy tankok, harckocsik, katonák, rendőrök, tűzoltók, traktorok, civilek, és gárdisták tették a dolgukat. Karitatív szervezetek, a Vöröskereszt, és Máltai Szeretetszolgálat, és egyes egyházak mindenhol jelen volt. Melegedők nyíltak a veszélyeztetett területen.

Higgyék el nekem, ezeket nem vizionáltam, nem meditációban, vagy álmomban láttam, hanem a magyar közszolgálatiban. Én minden esetre megköszönöm a pontos és precíz tájékoztatást, és az áldozatos munkát, amit a bajbajutott embertársaikért tettek.

B. kép: Caesar-kép