Amikor fáj a ma és előttünk a megoldatlan holnap, lélekantennáinkon keresztűl S.O.S. jeleket küldünk. Ha valahol van egy radar, legyen bár milyen nagy a távolság eljut a jel a címzetthez.

Ha van egy igaz barát, veszi a jeleket, megérzi a lelkednek fájdalmát, baj van szükséged van rá. Meghallgat és „meghallgat” minden olyan lehetőséget, amivel segíteni tud, nem leszel neki sok soha.

Magamból kiindulva, még az ördöggel is cimborálok, ha avval szeretteimet segíthetem. Valamikor én sem gondoltam, hogy konokságom erőssége megtörik, és elgyengülök. Vannak élethelyzetek, amiket egyetlen emberrel beszélhetnénk meg, mert a bizalom benne örök, mert ismeri a lelkedet, csak ő értené meg, mi zajlik benned.

Mit tehetünk, amikor ez bármilyen tényező miatt lehetetlenné válik?

Levelet írsz neki, és elrejted a fiókba, most és mindörökre.

Szeret engem az Isten, kaptam utam kísérőjeként egy hipnoterapeutát, egy barátot, akihez bármikor fordulhatok. Már is megszűnik a lehetetlen, segítségével létrejöhetnek a lélektalálkozások.

Itt ne csak az előre mentekre gondoljunk, hanem a élőkre, akiket meghívunk egy olyan helyre, ahol valaha találkoztunk és kérdéseket tehetünk fel, kérdésekre válaszokunk.

Mindez a hipnoterápia segítségével jön létre, nagyon korrekt etikai szabályokat betartva.

Elsősorban a terapeuta egyetlen tényt ismer az anonim személlyel való találkozáshoz nyújt segítséget, így egy számára idegen lélek energiamezejébe nem lép be, az sem őt, sem a meghívott lelket nem befolyásolja.

Bizonyos rituálé-, és levédés segítségével vesz részt a találkozáson. Ennyi a szerepe.

Ez a diszkréció mindenkor a bizalom alapköve. Természetesen ebben is lehetnek kivételek, ha titkainkba beavatnánk.

A sikeres „lélekkommunikációhoz” azonban ez nem gyakori, hiszen ez csak ránk tartozik. A második legnagyobb jelentőséggel bíró isteni szabály, csak a meghívást elfogadó lélekkel tudjuk létrehozni a kommunikáció feltételét.

Nem „járkálhatunk” egymáshoz hívatlanul. Amennyiben meghívott a találkozás lehetőséget visszautasítja akkor ez meghiúsul, elmarad.

A terapeutámmal évtizedek óta ismerjük egymást, ezért fordultam hozzá, amikor egy új élethelyzet küszöbére léptem, illetve a családi karmán feltárására volt szükségem ahhoz, hogy megértsem mi miért, és így történt velem. Mi a valódi küldetésem.

Megkaptam a választ. Életeken átívelő egyéni-, családi-, és csoport karmámat élem. Ennek tudatában ismertem fel a sorsom minden mozzanatát. A megélt mennyei boldogságot, a pokol bugyrát, a csendes békés, félévszádon túl mutató nyugalmat, biztonságot, annak elfogadását hálaszeretettel viszonozva.

A végállomás lélekkolostora is ennek része, a beteljesülés előszobája. Egy következő élethez szükséges, amiben megszületik az egység harmóniája.

Ennek feltétele és szükségessége egy zárt közösségben megélt csoportos karma megélése, ahol csak a lélek szabad, az anyag elvész. Itt tisztul meg, veti le a földi síkon elkopott, toldozott, foltozott, beszennyezett ruháját, és lép át a következő inkarnációba a nagy találkozásokra felkészülve. Ez végállomás.

De mi szükséges ahhoz, hogy ez létrejöjjön?

Önmagunk megismerése, a lehetőségek felismerése, ítélkezések nélküli elfogadás, a feltételekhez, státuszokhoz nem köthető befogadás, az őszinte-, hazugság és sallang mentes szándék és akarat átélése.

Igen!

Kimondva és elfogadva ezeket a feltételeket a múlt cserepeit magunk mögött hagyva, csak a szépre emlékezve haladva előre menni.

Hálával gondolni mindenkire, akik segítettek mind ezeket a feltéteket létrehozni, megteremteni.

Azokat a lelkek, akiket egymásnak teremtettek, fent összefonták, ezek a kötelékek földi síkon nem szakadnak el soha, csak megnyúlhatnak, ha a lelkek távol kerülnek egymástól a tanulófolyamataik érdekében. A visszatérésükhöz azonban kapnak lehetőséget, hogy újra egyesüljenek.

Minden kirándulásunk, vissza az időbe, közelebb visz a teljes gyógyuláshoz. Előszőr sírsz, zokogsz, aztán észreveszed a napsugárgyerekek játékát a folyó víztükrében, majd a partmenti fák lombjai között. elmerengsz és nézed a tájat, felfedezed a bánatfák lehajló ágait, amint az előttük futó folyó vizét simogatják, vagy egy öreg partmenti fa lombjainak ölelkezését.

Egy nap észreveszed, szűnik a fáj … Egy feléd suhanó fénysugár mosolyt lop a szád szegletébe. Teszed ezt mindaddig, egyedül bajárva a tájat, az emlékekkel, ameddig teljesen meg nem gyógyulsz.

A legjobb terápia, amit elképzelhet az ember, lélektalálkozásokkal létrehozni mindezt a terapeuta segítségével.

Átértékelődnek az emberi kapcsolatok, bezáródnak az ajtók, amik nem vezetnek sehova, a homályos ablakszemeket lezárják a zsalugáterek.

Véget ér egy életszakasz. Ismerve az isteni törvényeket, amikor egy ajtó mögöttünk bezárul, előttünk megnyílik egy másik. Kicsit toporgunk a küszöbön, nem tudjuk mi van mögötte, majd belépünk rajta. A végállomást elhagyva megpihenni vágyva, felkészülve a beteljesülés folytatására.