Gyász utolsó fázisa -bocsáss meg magadnak- 

„Érintés és energiacsere -vonzása, taszítása-,"

Mindenki máshogy éli meg, ez a legnehezebb, mivel elhúzódó. Eltarthat akár évekig. Sokan tagadják, pedig létezik. Ilyenkor a lelkiismeret gyakran bekopog, bejelentés nélküli vendégként érkezik, nem szívesen marasztaljuk, még is széket foglal nálunk magának.

Este félünk pilláinkat lecsukni, mert azonnal szemünk előtt futnak a kockák sorsunk vetítőjében, s mily furcsa mindig ott áll meg a kép, ahol mi mulasztottunk, rosszul szerettünk, bántottunk.

Önvád és marcangolás, -miért így cselekedtünk, mikor lehetett volna máshogy.  Megbánjuk, amit megtettünk, és azt is, amit elmulasztottunk. Paradox helyzetben találjunk magunkat, érzelmeink bilincset kovácsolnak a lábunkra, rácsokat fabrikálnak körénk, felépítjüksaját börtönünket.

Pedig, az élet megy tovább, vágyunk társaságra, érintésre, státuszok nélküli energiacserére.  lA lélek táplálékára, -léleksimogatásra. Ugyanakkor ez egy szelektív időszak.

Saját tapasztalatomat írom le. Mint lélekember kissé furcsamódon vagyok összerakva. Legnagyobb büntetés mindazok elvonása magamtól, ami a lelkemnek örömforrása volt. Mintha szkafanderben élném az életemet.

Életajándék számomra ami „Lélekcserepek 20.” részben olvasható.

(https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&pageno=1&postid=1504804)

A mindenkori igény, az „Érintés és energiacsere -vonzása, taszítása-," még is megvonom magamtól.

A gyász feldolgozás ezen szakasza akkor válik sikeressé, amikor megértjük a dimenzióváltás következtében az előrementek nem tudják számunkra biztosítani azt, amit életükben kaptunk tőlük, amitől még mindig kizárólagos kötődésben élünk velük.

Emlékeikkel élhetünk tovább, velük, de nélkülük. Megköszönve, hogy életünk részesei lehettünk egymásnak, el fogadva a megváltoztathatatlan tényeket, engjük el őket az örök világosság fényébe, Teremtőjükhöz visszatérve.  

Csak ezután jöhet az életünkben más, akivel sorsunkban osztozunk. Egyet nem tehetünk, soha ne hasonlítsunk ... minden ember más, ne azt nézzük, miben hasonlítanak, hanem azokat a tulajdonságokat keressük, amivel minket megajándékoznak. Élőnek élő legyen a párja, társa, nem szabad beleragadni pótcselekvő kapcsolatokba, csak azért, hogy ne legyünk magányosak.

Amikor mindezeket megértjük, bilincseinktől megszabadulhatunk, börtönünk kapuját kitárhatjuk, utunkat szabadon folytathatjuk, megbocsátva magunknak.

Az isteni törvényekben foglaltakat betartottuk, holtodiglan-holtomiglan, jóban-, rosszban, eskünket meg nem szegve kitartottunk egymás mellett.  Nincs miért büntetni magunkat.