ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Ki tudja, mit hoz a holnap?

2011.10.11. 19:08, Ricsi
Publicisztika

Kép: Admin fotó

Egy képzeletbeli utazásra hívom a Kedves Olvasókat. Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük azt, hogy itt élünk, Magyarhonban, és most vagyunk fiatalok. Ha valaki most és éppen itt fiatal, az is hunyja be a szemét! Oké! Mindenki behunyta a szemét? Akkor hogyan olvasnak tovább? Inkább mindenki nyissa ki a szemét!

Komolyra fordítva a szót, én őszintén bevallom, hogy nem szívesen lennék ma fiatal Magyarországon, de még más országban sem. Ez a kor, a Globalizmus Kora ijesztő és taszító számomra. Soha ennyi magányos lelket nem láttak még a történelem során, mint ma, amikor a Földön többen élnek, mint valaha. Összetört, magányos szívek jajszava hallatszik mindenfelől. Nem félek kimondani, ez a kor deviáns, család- és emberellenes. Mintha kihalt volna az emberi lélek.

 

Elmesélek egy történetet. Egy ismerősöm az éhhalál küszöbén állva felhívott, hogy nem-e tudnám kisegíteni egy kis étellel. Adtam neki rizst, tésztát, vajat, befőttet, meg még nem tudom mit, ami éppen akadt otthon. Az ismerősöm rokkantnyugdíjas és albérletben él, főbérlős lakásban. Megköszönte az ételt, és sietett haza enni. Egy óra múlva csörög a telefon, és az ismerősöm elpanaszolja, hogy a főbérlő kidobta a rizst és a tésztát, mondván, hogy itt nem lesz főzőcskézés! Istenem! Rizsről és tésztáról van szó, nem pacalról! Hozzá kell tennem, a főbérlőnél áll a pénz, de magától is sajnálja az ételt. Neki a pénz az istene. Beteg. Mint a társadalmunk.

 

Sok fiatalt ismerek. Együtt dolgozom velük, vagy munkám során találkozom sokkal. Eszembe jutott, hogy megkérdezzem őket, mit gondolnak a mai világról, milyen jövőkép lebeg előttük. Először egy kedves fiatal lányt kérdeztem meg. A mai kornak megfelelően e-mailben beszéltük meg a dolgokat. Következzék a levelezésünk. A lányt Zoénak hívják, és még tanul.

 

Kedves Zoé!

 

Azt szeretném tőled kérdezni, hogy mi a véleményed a mai fiatalok jövőjével kapcsolatban? Milyen kilátásaik vannak szerinted ebben a „csúnya” 21-ik században? Válaszod előre is köszi!


Ricsi

 
„Szia Ricsi!

 

21. század. E szó hallatán sok minden eszünkbe jut, mind pozitív, mind negatív értelemben. Azt gondolnánk, hogy a kor előrehaladtával egyre több és több lehetőség kínálkozik a fiatalság számára. Részben így is van. Viszont ha jobban belegondolunk, elég nehéz eldönteni a sok lehetőség közül melyiket is válasszuk… Régen sokkal egyszerűbb volt, hiszen nem volt ennyi felsőoktatási intézmény, a fiatalok szakmát szereztek, amiben aztán el tudtak helyezkedni. A szakmák száma egyenes arányosságban volt a munkaerőpiacon felkínált lehetőségekkel. Ez sajnos nem igazán mondható el a 21. századra.

Véleményem szerint a fiatalok többsége csupán azért tanul tovább, hogy minél később kelljen elkezdeniük építgetni a saját életéküket. Az iskola egyfajta biztonságot ad, megvéd az ÉLETTŐL. Amíg tanulnak, otthon laknak a szülőkkel, eltartják őket, gondoskodnak róluk, egyszóval arany életük van. Miután befejezték tanulmányaikat, szembesülnek a mindennapos problémákkal, munkakeresés, talpra állás, később pedig jönnek a gáz-, villany-, telefonszámlák. Ezekhez mind pénz kell, és ahhoz, hogy pénzünk legyen, munka. Ez az, amit manapság elég nehéz találni, és ha sikerül is, nem biztos, hogy hosszú távon beválik. Vagy túlképzettek, vagy alulképzettek vagyunk. Meg kellene találni az arany középutat mind a munkáltató, mind a munkavállaló szempontjából.

 
Hirtelen ennyi jutott eszembe, remélem tudtam segíteni Neked!”


 
Szia Zoé!

 
Köszönöm szépen! Nem volt semmi elvárásom, azt szerettem volna, ha saját meglátásod szerint írod le a dolgokat. Igen, tudtál segíteni! Majd reflektálok, ha akarod!

 
Ricsi

 
Szia!

 
Igen, szeretném! :) Köszi!

 
Zoé


 
Kedves Zoé!

 
Nos! Úgy látom, reálisan látod a dolgokat, van mitől félnie egy mai fiatalnak is. Mert végül is ezt szűrtem le, hogy te is tartasz a nagy betűs ÉLETTŐL, ami előbb-utóbb eljön, mert el kell jönnie. Ha a dolgok mögé nézünk, akkor azt látjuk, hogy ezt az országot tudatosan tették tönkre, megszűntek, vagy legalábbis visszaszorultak az értéktudatok, mint nemzet, család, nincs hit, mely reményt nyújtana a jövőre nézve, van helyettük Való Világ, meg celebek. Te a munkaerőpiac, és az iskola felől közelítetted meg a kérdést, és amit leírtál, fedi a valóságot, hozzáteszem, sajnos. Nagyon pénzorientált lett a világ, az emberi élet pedig egyre kevesebbet ér, mert nincs "piaci értéke". Azért nem olyan reménytelen a jövő, és remélem, változni fog a világ jó irányba. Tényleg nem ártana egy arany középút! És nem csak a munkaerő piacon! A mindennapos problémákat pedig meg kell oldani! Szeretettel! Hittel! Nehéz út vár a mai fiatalokra, helyre kell tenniük azt, amit az előttük lévő generáció elrontott, hozzáteszem, nem tudatosan. A világ iszonyatosan felgyorsult, ma már élőben meg tudom nézni, hogy például Japánban felrobban az atomreaktor, közben meg a szomszéd házban éhen hal valaki, mert nincs pénze, és senki nem nyitja rá az ajtót. Szóval, valami el lett szúrva, és az én meglátásom szerint a mostani világrend összeomlóban van. Izgalmas dolgok várnak rátok, mai fiatalokra! Sok sikert kívánok hozzá! Ha valamit szerinted rosszul látok, akkor írd meg! Az ember mindig tanul valami újat! Meg igazából, a felét se írtam le annak, amit gondolok! :)

 
Ricsi

 
Kedves Ricsi!

 
Húúú, a szívemből szóltál! Mindenben igazad van, teljes mértékig! Elsősorban akkor szoktam észrevenni, hogy milyen világban is élünk, amikor Budapest egyik körútján sétálgatok. Múlt héten jártam arra, és azt láttam, hogy az Andrássy úton egy fiatal lány éppen hányt. Persze senki nem ment oda hozzá, hogy megkérdezte, jól van-e. De én nem voltam rest odamenni, és érdeklődtem az állapota felől, végül egy kis vizet adtam neki. Sajnos a "pestiek" egyáltalán nem törődnek egymással, csak mennek a vak világba. Ha például az utcán történik valami baleset, vagy megtámadnak egy embert, az első reakciójuk az, hogy előveszik a telefont, és felveszik videóra, hogy aztán felrakják a youtube-ra. Nincs összetartás... Még egy dolog, amit észre lehet venni a fővárosi emberen: megyek az utcán, és direkt az emberek szemébe nézek. Kíváncsi vagyok, hányan viszonozzák, ki néz a szemembe. Az eredmény nagyon elkeserítő. Folyamatosan lefelé néznek, félnek, nem mernek a másik szemébe nézni. Arról pedig nem is merek álmodni, hogy rám mosolyog valaki, vagy ha mégis, akkor annak bizony hátsó szándékai vannak...

 
Zoé


 
Nos, ennyi volt a levelezésünk… eddig. Még írtam egy pár embernek, de egyelőre csak Zoé válaszolt. Várom a többi levelet is, és ígérem, közzé teszem őket, mindenki okulására.

 
Végszónak annyit írnék, hogy tényleg nem irigylem ma a fiatalokat Magyarországon. Azért optimista vagyok, és bízok egy élhetőbb, szebb jövőben!

 
A többit majd később! Várom a hozzászólásokat!

14 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.10.31. 20:07
Ricsi

Kedves barátaim! Találkoztam Zoéval, és sokat változott az élete, mióta beszélgettünk! Felköltözött Budapestre, és ott vállalt munkát. Nagyon komoly lány, és építi a jövőjét, tudatosan. Itt akar élni, a Hazánkban, és itt szereté felnevelni gyermekeit, ha majd lesznek.

2014.10.31. 15:08
Admin

nagy öröm számomra, hogy előre hoztam Ricsi Zoéját. Úgy látszim, mi "régiek" egyformán látjuk a helytezet. Csatlakozom Péter, Miklós , és Ágacska (Kata) hozzászólásához.

2014.10.31. 07:45
KissKata

Teljesen egyetértek "koborkutya" hozzászólásával! A szülő kötelessége megtanítani a nagybötűs életre a gyermekét, kutya kötelessége  megtanítani a küzdésre, ugyanúgy felkészíteni arra is, hogy olykor siker, de van, hogy kudarcokat kell megélniük, s feldolgozniuk. Felneveltünk egy hedonista, érdektelen, önző generációt. Sok a nyafogás, körülöttük, kevés a követelmény! S amíg csak kapnak, nyakló nélkül, addig nem változik semmi! 

2014.10.30. 18:46
koborkutya

Kedveltjeim!

Lehetséges, hogy egyedül maradok véleményemmel.

Engem ingerel az állandó ájvékolás, a mai fiatalok helyzetével kapcsolatban.

Amikor munkába álltam, osztályidegenként - szakképzett - villanyszerelőként voltam "pályakezdő".

Fizetésem az idősebb betanított munkatársakénak kevesebb mint a fele volt! A fizikailag legnehezebb munkarészeket nekünk fiataloknak kellett végezni. Ugyanakkor mi tanuló korunkban magasabb hozzáértésre tettünk szert, ezért a "gógyis" igényű feladatokat is mi láttuk el. Normában dolgoztunk. A brigád, és csoportvezetők úgy számolták el a teljesítményeket, hogy ők, és kocsmai ivótársaik legyenek eredményesebbek!

Én, és fiatal társaim munka mellett továbbtanulással töltöttük szabad időnket. Nomeg fusizással egészítettük ki bérünket. Ekkor még nem voltak GMK-k egyéb államilag pártolt mellékfoglalkozások.

Ha megházasodtunk, akkor jött a feketeleves. Saját lakáshoz szinte lehetetlen volt jutni! Épültek új lakások: párttagok, munkásőrök, rendőrök, katonák számára. Közönséges halandók a munkahelyi szakszervezet, KISZ, Pártbizottság ajánlásával kiegészített kérvénnyel mehettek a kerületi Tanács Lakásügyi Osztályához.

Szüleink, amennyiben nem tudtak összeadni egy megvásárolható új, vagy használt lakást, akkor mi is albérletbe szorultunk. Nekem első házasságom a kilenc évi albérlet idején romlott meg, bár később váltunk el.

 

Kedves mai fiatalok!

Szétbombázott, anyagilag, erkölcsileg tönkretett országot tettünk épphogy lakhatóvá, mert aki elégedett, az vagy hazudik, vagy ködösít! Negyvenhét évi munkaviszonnyal szerzett nyugdíjból élek.

Nemrég halálossá válható betegséget éltem túl.

A visszamaradt kórság rendszeres gyógyszerezését úgy lehet megoldani, hogy a roppant drága gyógyszerek néhányát szakorvosi javaslattal  lehet megvásáolható árúvá tenni.

A volt osztályvezető főorvosom, cinikusan felvilágosított, hogy mérsékelt árú gyógyszer árát ő keresi meg számomra!

Felmérgesedtem, és elmondtam neki, hogy a kórháza az én korosztályom többlet munkája révén épülhetett meg. A szék, amiben ül, ugyancsak a mai öregek elspórolt pénzéből lett megvásárolva.

Ma el kellett mennem, hogy időpontot kapjak a szemészetre. a betegirányítónál ülő ifjú hölgy a szomszéd ablaknál ülő társával beszélgetett. Öt perc várakozást követően megkocogtattam az üveg ablakot.

Innen át kellett  aztán menni egy másik hölgyhöz, mert a szemészetre időpontot is kell kérni, és azt amott adja egy másik hölgy.

Ő némi böngészés után hét, és fél heti terminust jelölt meg a vizsgálatra.

- Mi történt a Szemészorvosokkal? Kihaltak? - kérdeztem

- Ennyi pénzért, mint mi dolgozunk? Csoda, ha inkább külföldre mennek?- kérdezett vissza a fiatalasszony.

 

Én pedig felnéztem a mennyezetre.

Eszembe jutott egy nemrég készült riport a legrangosabb egyetemünk polgáraival. Elemi, egyszerű kérdéseket kaptak, amelyekre elvétve tudtak felelni!

Annyit mondtam:

- Ha én inkább külföldön terveztem volna Rendelő Intézetet, akkor ez a ház se volna. És mi se voltunk agyon fizetve. - aztán kijöttem, és most megírtam.

Péterrel egyetértésben én is szívesen lennék fiatal, hogy velük egykorúként segítsek az országot, és polgárainak lelkét rendbehozni.

 

BML

 

Bocsánat, ha nem ilyen hozzászólásra számítottatok.

2014.10.30. 15:47
*Vinczer S. Péter*

Én viszont szeretnék fiatal lenni, hogy építhessem azt a Magyarországot, amit szeretnék látni, megélni.

Hiszek Magyarország feltámadásában. 

Megjegyzés: a mai nehézségek között élő fiatalok mentek-e reggel négykor sorba állni kenyérért, amit majd hoznak kocsival, és csatárláncban adogatják be a boltban kézről készre és jegyre kaptuk ha ugyan maradt, ha nem akkor rohantunk oda ahol még állítólag nem fogyott el!

A rőfös üzletben pokrócok érkeztek, télikabátot varrtak belőle azok, akik sorra kerültek, és jutott.

Inas koromban Magyarkanizsáról Szabadkára a 42 km reggel másfél órát tartott, szundítani lehetett a fogason függő kabát alatt, és hallgatni az öregek háborús élményeit,  beérkezve Szabadkára, rohanás a munkába,  16 órakor indul vissza a vonat, és ugyanezt az utat este tízig teszi meg a cukorrépa kampányban, mert minden állomáson tologatják a vagonokat.

Folytassam a párhuzamot a mai fiatalok okostelefonos nyomoróságaihoz?

 

Péter

2011.10.18. 15:20
lenhardt

Szegény fiatalok! Ahol nincs stabil otthoni háttér, ott bizony a fiatal bajban lehet...

2011.10.13. 16:34
hzsuzsa

Nem könnyű a mai fiatalnak, de a legrosszabb az, hogy sok középkorú ember is olyan agymosott, hogy néha csak ámulok. Olvassátok Cion bölcseinek jegyzőkönyvét és megértitek a mai világot.

2011.10.13. 13:35
Ricsi

Kedves barátaim! Zoé most szerelmes, és vannak tervei! Igen örülök neki, hogy optimista, és lelkes! Kívánjunk sok sikert neki, és a többi fiatalnak, egy szebb jövő reményében! Köszönöm, hogy elolvastátok! Van ám második rész is! Ezt nem fenyegetésképpen mondtam! :)

2011.10.12. 19:21
Frézia

Igen,így van ahogy mindenki hozzászólt ehhez a témához. Nekem 3 nagylány unokám van , és egy sem akar gyermeket ebben a ma helyzetben. Állandóan győzködöm őket, hogy kell a család, kell a gyerek. Se munka , se lakás, se semmi csak a diploma . Mi lesz így velünk fiatalok?

2011.10.12. 11:05
ebergenyi

Nem szeretem másra adni a felelősséget, de a naív, hiszékeny  szüleink, nagyszüleink nem vették észre, hogy a modernség, szexuális szabadság  útjára lépve elveszítik azt a  minőséget, amit erkölcsnek és magyarnak neveznek. Nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy el kell olvasni a

Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve-ét, hiszen abban minden benne van!

 

2011.10.12. 09:29
lenhardt

Ricsi kedves! Hidd el, hogy soha sem volt könnyű a fiatalok helyzete, így nem meglepő, hogy ma sem az. Mégis! Ők hordozzák a jövőt, ők teremtik meg az elkövetkezendő nemzedéket, ők nevelik fel a folytatást, a magyarokat, tehát nehéz munkájukhoz én nagyon sok erőt kívánok!

A levélváltás során a kis hölgy még tanul, ami jó dolog, mert ő már úgy vállal családot, hogy megtervezi, kézben tartja, jó felé terelgeti... Az volna a jó, hogyha nem várna ezzel túl sokáig, mert éppen a tanult lányok esetében van a gond, hogy ketyet a biológiai óra, és mire minden előkészülettel megvannak, már nem a tervezett 2-4 gyermek születik, hanem max. 1, így a nemzetfogyás bekövetkezik... Pont az a réteg nem gyarapodik, amelyikre a jövőt tényleg rábízhatnánk....

Tudom, a népszaporulatnak nemcsak mennyisége, hanem minősége is van.

A jövő nem kilátástalan, hanem erőt kívánó! Így volt ez mindig, erre gondoljatok drága fiatalok!

2011.10.11. 22:29
juci

Tökéletes korképet adott a kislány a maga életéből merítve. Az is nagy probléma, hogy a médiában - tv-ben csak olyan dolgokat látnak, ami teljesen mellőzi az erkölcsöt. Ez most a divat! Képzeld el azokat a 10 év körüli gyerekeket, akik soha nem látták elmenni dolgozni a szüleiket, mert nem dolgoznak. Csak ő jár iskolába. Vajon, milyen lesz a jövőképe? Biztos, hogy nem a munkát fogja keresni. Mindenhol durvaságot, agresszivítást látnak, hiszen a tv-ben (amit állandóan néznek), nincs is más.

Vagy lelkesen elvégzi az egyetemet, és ott áll munka nélkül, vagy elvállal valamit, ami nem a szakmája. Mindenben az értéktelenség divat, a gyerekek előtt ez a példa áll. Vagy aki éppen olyan csaádból jön, ahol még vannak tisztességes emberi normák, ők nem fogják megtalálni helyüket sehogy.

2011.10.11. 21:08
palinkas34

Mai világban fiatalnak lenni nem könnyű, sajnos a pénz számít és semmi más, a szülők elválnak a gyerekek magányosak. Én úgy gondolom, hogy megváltozni ez a világ akkor fog, ha mi emberek teszünk érte, de mindenkinek saját magánál kell elkezdeni. Saját magunkat kell elfogadnunk és feltétel nélkül szeretni, hogy képesek legyünk családunkat és embertársainkat is feltétel nélkül szeretni, nehéz feladat de nem lehetetlen. Ha nem vágyunk lehetetlen dolgokra, de értékeljük az apró kis dolgokat életünkben.

2011.10.11. 20:45
*berill*

Szia! A tökéletes korkép, kórrajza. Pszichoterapeutaként mondhatom ez  a valóvilág. Csatlakozom hozzád, én sem szeretnék mai fiatal lenni.... Azt viszont nem felejthetjük el, hogy jellemünk fundamentuma a szülői minta. Ahhoz, hogy  jelen legyen a kétszülős minta,  családrombolás helyett hanem családépítésre van szükség. Akkor lesz egészséges a jövő embere.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.