ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Királylány voltam

2018.10.12. 16:10, Lélek Sándorné Gizella _ Ekpafat

Ma reggel egy üzenet fogadott: "Hiányzol lélektestvérem" alatta a lejebb olvasható szinkron emlék

Királylány voltam....

LÉLEK SÁNDORNÉ GIZELLA·2015. OKTÓBER 12.

Állok a mosogató előtt, csordogál a víz a tisztára mosott tányérra közben ábrándozom. Gondolataim általában e serénykedéseim közben tornyosulnak, hol várakká, sziklatömbbé, vagy éppen futó homokká válva.
Gyermekként soha nem akartam királylány lenni, valahogy nem illett hozzám ez a szerep. Közel a hetvenhez még is megéltem. Megvallom, most tudtam meg mit mulasztottam.
Szeret engem az Úr oly nagyon, mit meg sem érdemlek. Álmaim, vágyaim megmutatja a valóságban sőt, ahogyan fogy előttem az utam, a mulasztásaim is elém teszi. Így az elmaradt királylányi élményt is megkaptam most tőle ajándékba.
Hétvégén léleksimogató találkozásra készültem. Lázas izgalommal teltek a napok a szeretet fényében sütkérezve.
2007-ben új “családunk” született maroknyi hasonló értékrenddel bíró virtuális ismertségi körből. Megéltük együtt a mennyet és poklot egyaránt, volt nagyon szép jól felépített szellemi otthonunk, ahonnan egy reményteli reggelen nem a megszokott vidám oldal köszönt ránk, hanem a fekete arc nélküli csuklyás, alatta vörös betűs angol nyelvű üzenettel: „Admin vesztettél” Mindannyian tudtuk a hackker mögött az angol nyelv ellenére magyarerő lakozik. A portálnak vége lett, de mi együtt maradtunk. A gonosz csak a szellemi otthonunkat és munkánkat égette fel, a „családot” még jobban összekovácsolta.
A pénteki Tárogatós találkozón jó érzés volt látni, még mindig itt vagyunk erős egységet alkotva, sőt olyan ismerősökkel, barátokkal bővülve, megerősödve, akik erős pillérei a várunknak.
https://www.facebook.com/Ekpafat/me...
Az idő a szeretet sátra fölött nem állt meg, pedig milyen jó lett volna. Tizenöten érezhettük egyszerre a cselekvő szeretet és a béke angyalának jelenlétét. Hogy a remény is helyet foglalt asztalunknál, annak bizonyítéka, hogy mindannyian a boldog viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól.
A léleksimogató találkozó számomra még nem ért véget. Katához Zsámbokra volt meghívásom, aki drága jó nagyapáméknak köszönhetően lélektestvéremmé vált kicsi lányka korában. Évtizedekig nem tudtunk egymásról, még is a Tárogató „családban” egymásra találtunk.
A buszmegállóig metrókkal haladtunk, az állomásokon mozgólépcsőkkel le-föl, el is felejtettem, hogy régebben rosszul szoktam lenni… Csak a hátamon végig csorgó verejtékcsepp jelezte, hogy elfelejtettem félni…
Zsámbokon egy igazi falusi ékszerdobozba érkeztem az októberi kora esti csendben. A majorság is pihenni készült az erdő ölelésében lévő birodalomban. A kapu nyitására Bendegúz fájdalmas panaszba kezdett, amiért magára hagyták az új portán, a szép, tágas kennelében.
Amint beléptem Kata mézeskalács házában azonnal otthon éreztem magam. Olyan légkört varázsoltak körém a tárgyak, hogy ott tényleg meg állt az idő. Nem sokkal később, életemben először, gyermekkoromból kimaradt királylánnyá változtam, az Úr legújabb csodáját megélve. Előttem megterített asztal, igazi magyar gyomornak való ínyencségekkel megpakolva. Megvetett ágyam, fehér ropogós huzatokkal, baldachint megszégyenítő szépségében kínálta magát pihenésre. Szőttük a múlt aranyfonalát, lassan fogytak a szálak, mire az ezüstfonalas jelenhez értünk, későre járt… Éjszaka kinyitottam az ablakot, a házakat körben ölelő erdő dús kristálytiszta levegője minden sejtemet feltöltötte életerővel, mély álomba zuhantam a reggeli kakasszót sem hallottam meg. Fél-kilenckor ébredtem. A reggeli finom falatokat megcsodálva rákérdeztem, hogy lehet ilyen régi hazai ízeket az asztalra teremteni. –A falusi hentesnél, házi vágásból, mondta Katám büszkén. Kérdésemre választ kaptam, a hentes ugyan nyitva van, de a falu másik felén az üzlet, elég messze. Kissé lelombozódtam, látta ezt rajtam lélektestvérem és megkérdezte, tudok biciklizni? Naná, melyik alföldi lány nem tanult meg, mosolyogtam, igen ám, de vagy 15-20 éve nem volt alattam drót szamár. Ezt is megoldottuk, tekertem boldogan a hosszú utcán keresztül. A hentesnél jól bevásároltam, tarját rántani valónak, marha lábszárt pörköltnek, gulyáslevesnek, házi kolbászt, szalámit és házi töpörtyűt az asztalra. A húsi ment a mélyhűtőbe, a többi a hideg kamrába utazásra várva.
Azt ugye mondanom sem kell, sebesen pörgött a sorsrokka, fontuk fonalát és szőttük a jövőt. Délben a királyi asztalhoz ülve a Gondoskodás fejemre helyezte a koronát. Így lett belőlem királylány ezen a szép őszi hétvégén. Azonban ez mit sem változtatott a délutáni programon. Véget nem érő történeteket, életképeket idéztünk fel, a megsárgult fényképeket nézegetve. Így köszöntött ránk az este. A kiadós vacsora után Janóval kiegészülve este sokáig beszélgettünk, filozofáltunk. A létező másik világot is kibeszélve.
Az éjszaka ismét az álombirodalomba repített, miközben az erdő oxigén dús levegője a sejtjeimet építette.
Vasárnap reggel a búcsúzás nehéz percei következtek. Királylányt megillető korai ebédemet elfogyasztottam. Nehéz pakkjaimat elrendeztem. Katám farmjából került még jócskán sok finomság.
Nehéz szívvel köszöntem el lélektestvéremtől, Bendegúztól az ékszerdoboz házacskától és a tájat körülölelő erdőtől. Mire Kata húga megérkezett, levetettem koronámat, megőrzésre átadtam a ház úrnőjének.
Hűvös szél fújt, esett az eső, mikor a kocsiból kiszálltunk. A Kanizsáig tartó úton az angyalok könnyeit alig győzték eltüntetni az ablaktisztító lapátok, siratták a koronámat.
Haza érve apus várt, meglepődött a két nehéz csomagon. Barátaimtól kapott ajándékokat segített elrendezni, ami ehető és iható volt megkóstolta. A hentesnél vett házi ízek sütés-, főzés terveit is ott azonnal, rögtön elkészítettük.
A következő boldog találkozás reményével töltekezve, várom a tavaszt, mert megbeszéltük az évi egy találkozást a Tárogató családdal kettőre emeljük.
Köszönöm barátaim, hogy vagytok és az Úr ajándékát együtt ünnepelhetjük.

....s ahogy én megéltem.

Áldást, békességet.

Nagyon nyugalmas, és békességes hét végét adtatok ajándékba, kedves Tárogató család. Jó volt találkozni veletek, személyesen érezni a kedvességeteket, megfürdeni a szeretetetek melegében. Feltöltődtem, lelkileg, és szellemileg egyaránt, és bevallom, amikor elindultunk hazafelé, és visszanéztem rátok, könnyes lett a szemem. A találkozó után
Gizikénkkel, Janával szaporán lépkedtünk a metró felé, hisz várt ránk egy tartalmas, és hosszú hétvége, és Zsámbok nem épp a szomszédban van. A négyes metró pillanatok alatt elrepített bennünket a Keleti pályaudvarig, ott átszálltunk a másik irányba tartóra, és időben megérkeztünk a Puskás stadionhoz, ahol már benn állt a busz, ami Zsámbokig vitt bennünket. Lelkecskémmel végig beszélgettük az utat, egymás szájából kapkodtuk a szót, nevettünk nagyokat, így könnyen eltelt az út, nem vettük észre az idő múlását.
Nagyon kedves ismerősöm, szívem Lajosa várt bennünket a zsámboki buszmegállóban, így az otthonomba nagyon kényelmesen, és hamar haza érkeztünk.
Lelkecském mosolyogva, kíváncsi tekintettel lépett be az építése alatt sokszor fotózott előszobámba, és az első pillanattól kezdve otthonosan érezte magát. Várta a szépen előkészített tisztaszoba, hófehér ágyneművel, kellemes meleggel.
Természetesen a jószágokat azonnal elláttam, addig Lelkem kipakolta a magával hozott ajándékokat, és amikor végeztem napi kötelességemmel, az ajándékok átadása következett. Majd egy kis felfrissülés a fürdőszobában, és előkészítettem az asztalt a kényelmes, beszélgetős vacsorához.
A falusi élet egyik nagy előnye, hogy ételben az ember lánya finom, házi ételeket tud az asztalra varázsolni, visszahozva a régi időt, amikor még nem voltak elárasztva a boltok műanyag ételekkel, műanyag ízekkel, amikor a hús még tényleg hús volt, és nem olyan ízű valami.
Került az asztalra roppanós tepertő, sült pörc, házi szalámi, kolbász, szalonna, vaj, ropogós zöldpaprika, és ízes, igazi kovászos kenyér.
Ital gyanánt finom, illatos citromfű tea gőzölgött az asztalon.
Késő éjszakába nyúlóan beszélgettünk, eszegettünk, kóstolgattunk az asztalon felhalmozott ételekből, és úgy elszaladt az idő, hogy nem vettük észre, hogy már tíz óra felé ballag az óra mutatója.
Lelkecském már nagyon laposakat pislogott, így nyugovóra tértünk, s mint a csitrik, még egy-egy "fontos" gondolattal hol Gizikém jött ki a szobámba, hol én szaladtam be hozzá, hogy: csak még ezt elmondom, aztán hagylak aludni" - mondattal.
Végül legyűrt bennünket a fáradtság, és elaludtunk.
Reggel a szokásos időben keltem, elláttam a jószágaimat, tettem a dolgomat, csendben, hagytam aludni lélektestvéremet. Fél kilenckor ébredt meg Gizikém, és elámult, milyen sokáig aludt.
Természetesen ismét asztalhoz ültünk, jóízűen megreggeliztünk, majd drága lelkem előállt az ötletével: menjünk el a falusi henteshez, mert szeretne ezekből a finomságokból haza, Kanizsára vinni egy kis kóstolót. Mikor közöltem vele, hogy gyalogosan messze van, kicsit elszomorodott, de előálltam a nagy ötlettel: menjünk kerékpárral!
Édes lelkem közölte, hogy utoljára talán 15 éve ült biciklin, de fiatalok vagyunk, erős a kalandvágy bennünk, így biciklire pattantunk, és a bőséges reggelit mindjárt le is dolgoztuk egy jó kiadós kerékpározással.
A szombati napunk is úgy telt, mint az előző este, végig beszélgettük, még az ebéd utáni pihenő is kimaradt, beszélgetéssel telt el.
Ebédre kacsalevest főztem, spenót, sült krumpli, csirkecomb volt a menü.
Vacsorára ismét "lightes" falusi vacsorával örvendeztettük meg magunkat, természetesen most is az asztal mellett felejtettük magunkat, késő éjszakába nyúló beszélgetéssel.
Vasárnap reggel már a búcsúzás szomorú hangulata lepte meg a lelkünket, bár nem engedtük az asztalunkhoz férkőzni a szomorúságot. Reggeliztünk, beszélgettünk, a tepsiben sülő hús illata belengte a házat, csomagolgattunk, oda-oda szaladtam Gizikémhez, hogy: csak még ezt tegyük be, vidd el, - hiába tiltakozott, - csak becsempésztem a táskájába. Korai ebéd után elindultunk Pestre, kényelmesen, testvérem jött értünk, így a csomagok nehéz terhe nem nyomta a vállunkat. Természetesen az utat is végig beszélgettük, így hamar elszaladt az idő, megérkeztünk a Népligeti buszmegállóba, ahonnan Lelkecském hazaindult Nagykanizsára. Nagyon boldog voltam, hogy hosszú idő után együtt tölthettünk egy gyönyörűséges, testvéri hétvégét, és remélem, hamar jön a következő.
Ne feledjem elmondani: Úton Kanizsa felé még felhívott Gizikém. Este, hazaérkezése után én hívtam, Aztán megint ő hívott vissza engem.
"Csak még azt akartam mondani.."
Lélekben feltöltődve várom a hétköznapokat. Jó volt, szép volt, csak kevés volt.

2 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2018.10.15. 15:03
Admin

Kedveseim, hamarosan "hazaköltözök" ide. Készülök az új könyvemhez. Kingám, mindig szeretettel várlak, ha itthon jártok jelezzétek, és gyertek.

 

2018.10.14. 13:28
Kinga

Épp a napokba vettem ismét a kezembe a közös könyvünket, az Antológia 2-őt. És azt, amit ott az elején leírtál, a Tárogató család történetét, az vissza köszönt rám, itt ezen az oldalon. Jó volt olvasni mind a három történetet. Augusztusban, szerettelek volna meglátogatni, mikor mentünk haza, de annyira elfáradtam az úton, hisz Gödöllőhöz bizony nincs közel Nagykanizsa. Alig vártam, hogy hazaérjek, hisz tőletek, még 35 km volt hátra. Így, elmaradt a találkozás, ezért nem is szóltam előre, mert nem szerettem volna csalódást okozni. De, ha újfent problémám lesz, hívlak, mint szoktam, és akkor majd beszélgetünk. De te is felhívhatnál. 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
2024.03.19. 05:05
2024.03.19. 04:55
2024.03.17. 19:39
2024.03.17. 06:42
2024.03.17. 05:56
2024.03.16. 20:24
2024.03.13. 20:30
2024.03.11. 21:19
2024.03.10. 19:14
2024.03.08. 16:37
2024.03.03. 17:40
2024.03.03. 05:56
2024.02.29. 07:05
2024.02.26. 22:35
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre