ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Gondolatok HORTHY MIKLÓS témában (1868. június 18 - 1957. február 9.)

2018.02.09. 17:56, Kézdiné Patakfalvy Katalin

.

Gondolatok HORTHY MIKLÓS témában (1868. június 18 - 1957. február 9.)

 

Koromnál fogva emlékszem arra a televízióból, amikor Kádár János elhúzta a száját, csippentett a szemével és azt mondta: „volt egyszer itt egy lovas tengerész…” Valamikor 1980 táján volt. Hát igen, az összefogó és megosztó Horthy Miklós, a Kormányzó életét, főleg történelmi szerepét nehezen kezelték és kezelik mindmáig az emberek. Az örökségét megkerülni nem tudják azonban még politikai ellenlábasai sem. Gúny, lekicsinylés, történelemhamisítás – a Kádár-korszak „egycsatornás” tájékoztatása így kezelte. A hivatalos vélemény (oktatás, tudomány) Horthynak nemcsak államférfiúi nagyságát kérdőjelezte meg, de szinte mindent átértelmezett vagy eltorzított vele kapcsolatban. Életrajzát – annak felét kihagyva – meghamisították. Meghamisították, illetve elhallgatták vele az 1945 előtti, és a századfordulós korszak úri középosztályának jobbik oldalát, talán a legjobbat. A hazaszeretet, a tartás, a becsület és úri modor, köztük az életvitelben a sportos haladás értékeit – mert igen, ilyenek is voltak, s Horthy ezeket is jelképezte. Igen, ezeket az értékeket nem lehetett egy szemhunyorítással megsemmisíteni, de az évtizedekig sulykolt lejáratással sem. 1956 decemberében az MSzMP ugyan kimondta október 23-áról, hogy annak „előkészítésében és kirobbantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom”. Ezt valójában senki sem hitte el, ahogy ma már a Kádár-korszakot visszasírók sem, akik egyébként éppúgy féligazságokat és tendenciózusan válogatott történelmi eseményeket torzítanak rózsaszínűvé. Sokak szerint Horthy fasiszta volt. Ez is hazugság, és még ma is hallani ilyeneket.
Horthy Miklósnak 2012-ben szobrot akartak emelni. Meg is szólalt a Népszava, s mint valami orákulumot, idézte a Der Spiegel lap "A birodalmi kormányzó reneszánsza" címmel írt cikkét. Eszerint a magyar szélsőjobboldalon ünnepségekkel, szobrokkal, emléktáblákkal éltetik az egykori antiszemita kormányzót, Horthy Miklóst. A nacionalista kultusz éledése "egyre elterjedtebb" az utóbbi években, s hogy mindezt "Orbán Viktor kormánya is magáévá tette". A lap szerint ez részben az új alaptörvényben is tetten érhető, így az ezeréves magyar állam, a nemzet szellemi és lelki egysége gondolatának beemelésében is. (Népszava 2012. Június 2.) 2013. novemberében a Szabadság téren mégis felavatták Horthy Miklós mellszobrát, volt is botrány. (A szobor 6 éve megvolt a Hazatérés Templomában.)
Máig sem csitult ez a vihar. A történelem hamisításnak, átírásnak, a régi rendszer oktatásának következménye, hogy a mai napig sokan Horthyt fasisztának, nacionalistának, népnyúzónak … stb. tartják, olyan elvakultan, hogy a dokumentált tényeket sem hajlandók elfogadni, a vita veszekedéssé, személyeskedéssé fajul.
A regnáló kormány és a vezető politikusok bölcsen kerülik a témát. Talán nem túlzás azonban azt mondani, hogy akik az ezeréves keresztény magyar történelemre való hivatkozást értéknek és nem antiszemita, nacionalista kultusznak tekintik, azok a Horthy-korszakot is másképpen látják, mint a Népszava. 
A kormányzó reneszánsza? Csak igazságot Horthynak, „legyen helye Magyarországnak a Nap alatt!” (Lord Rothermere írta a két háború között egy angol újságban)
Én azt mondom ehhez csatlakozva: legyen helye a Nap alatt Horthy Miklós emlékének is! 
K. Patakfalvy

Katalin Patakfalvy Kézdiné fényképe.

 

4 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2018.02.18. 11:53
Vica

Köszönöm szépen ezt a kis történelmi útmutatást. Szerintem is sok minden hiányzik az iskolások történelem könyvéből. Semmelyik korosztálynak nem tanítják , hogy milyen nagy államférfi volt Horty Miklós. Ez tényleg nagyon szomorú.

2018.02.15. 09:23
lenhardt

Nagyon tetszik a megemlékezés Horthy-ra, aki valódi államférfi volt méghozzá egy nagyon nehéz időszakban. A tranoni országvesztés után képes volt reményt adni az elkeseredett népnek, az ország felvirágzott, sőt az elcsatolt területek egy része is vissza került... Ki az, aki mindezt képtelen értékelni, és a kormányzó úrat fasisztának meri nevezni? Az ilyen ember nem tekinthető magyarnak, ahogy azok sem, akik a trianoni döntést igazságosnak mondják.

2018.02.10. 15:57
qdb

Lényegetörő megállapítások! Gyakran utazunk Kenderesen keresztül a 4-es úton. Meglepett, hogy az ott élők milyen büszkék Horthy-ra. Igen kitüntetett szeretettel beszélnek róla...


Válasz:

Kedves Bála, azért büszkék Horthyra a kenderesiek, mert tudják az igazságot.

Péter

2018.02.10. 07:28
*Vinczer S. Péter*

Kedves Katalin!

Teljesen egyetértek minden betűjével. Én is azt tartom, hogy Horhy életét, életművét hitelesen fel kellene dolgozni a politikájával együtt. Szomorú, hogy azok támadják, gyalázzák, akik neki köszönhetik az életüket. Csak egy példa a régiek közül:

Szanyi Tibor sem létezne, ha a nagyapja családját likvidálták volna, na meg Rákosi sem került volna vissza, ha felakasztották volna a többi hasonló országrontóval.Samuely Tibor unokája Szanyi Tibor, ha lehet hinni a Vikipediának.

Ezt az egyetlen hibát tudom felróni Horhynak, hogy nem takarította el az őszirózsás bitangokat. Mindenkinek ajánlom Tormai Cecilia: Bujdosás könyvét

Horthy többet tett mint amit lehetett egy szét rabolt országban, és utána a nehéz háborús időben.

Péter

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.