ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Kultúr nagyi

2017.06.19. 14:22, Lélek Sándorné

Kultúr nagyi

Évtizedek óta nem látott ismerősöm érkezett hozzám villámlátogatásra. Valamikor régen a színházban futottunk össze a bérleti előadások alkalmából. Beszélgetéseink alatt kiderítettük ismeretségünk még későbbre datálódik, ugyanis ifjúsági bérleteink is közös névre „keresztelődtek”, biztos találkoztunk csak emlékeinkben azokat nem tudjuk előhívni. Nagyon sok témánk akadt akkoriban. Az élet viharai később messze sodortak egymástól. Egy volt iskolatársam költözött a szomszédjába, akivel baráti kapcsolatot alakítottak ki, s egy közös fényképalbum nézegetéssel jutott el hozzám, Zalakarosban töltött napjai alatt.  

Örültem a hívásának, a találkozásnak. Marasztaltam volna, de ragaszkodott a vendégjog etikájához, egy óra múlva távozott. Meghívásomra azonban megígérte legközelebb elfogadja az ebédet nálam.

Röpke órában felidéztük a nagy öregeket, a színészvilág óriásait, akiknek már a mennyei színpadra írják a szerepeket. A mai celebekről is szót ejtettünk. Elmondtam nekem mennyire hiányoznak azok az esték, egyetlen dolog, mit lemaradásként élek meg ebben a ma már otthonommá vált városban az igazi saját színészi testülettel rendelkező színház.

Ekkor hozta szóba a megváltozott világunk kultúra iránti igény elértéktelenedését. Milyen igaza van, elgondolkodtam azon, hány ember él majd, hogy nem luxuskörülmények között, és nem jár koncertre, színházba, és egyéb előadásokra. Hangulatjavító-, vagy hagyományőrző fesztiválok kielégítik „kultúrvágyát”. Hány embert ismerünk körülöttünk, kiknek nagyobb otthonukban a házi mozi-minőséget nyújtó képernyő, mint a családi könyvtár. Lehet csodálkozni ezután az eltompult világlátás miatt, a véleményformálókat követő mantrázó szlogenek hallatán, amelyek megértéséhez nincs meg szövegértési, és lekontrollálható készség? Így lehet tömegeket manipulálni, mert mindenki tudja, ha valakire ráfogjuk, hogy sántít, és azt naponta halljuk, mi is mondjuk, magunk is sántának látjuk egy idő múlva. Pedig mennyivel többet fejlődhetnék, ha olvasnánk, zenét hallgatnánk, piff-puff, dirr-durr, vérfagyasztó filmek helyett az értéket keresnénk.

„ - Nincs a mai embernek pénze az effélékre.” „Szegény a nép nem jut ezekre.” skandálják sokan, főleg azok, kik életükben nem lépték át a színházak küszöbét…

Nem igaz, a legnagyobb hazugság! Ezek kifogások az igénytelenségük leplezésére szolgálnak.  

Vendégem elmesélte, szeretett unokája minden héten bekuckózik hozzá, egy, két alkalommal, és együtt töltik az estét. Életének legszebb ajándékai ezek a napok.

Van egy remek magyar csatorna, ahol hétfőnként az operavilágába kalauzolják el a nézőiket. Keddenkénti közös programként színházi közvetítésben merülnek el egymás társaságában. Mindezeket megelőzi a nagy beszélgetéseket követő finom vacsora. Értékteremtésük mellett lélekemelőek ezek az órák mindkettőjük számára. Sokszor arra lettek figyelmesek, hogy az ablakon át bekacagott hozzájuk az ébredő hajnal, pedig még annyi mindent nem beszéltek meg a látottakkal, hallottakkal kapcsolatban.

Vendégem abban már biztos, unokája majdan ugyan ezt fogja továbbadni gyermekeinek, unokáinak.

Megvallom, e tartalommal megtöltött beszélgetés számomra is szép ajándéka volt a rég nem látott kultúr nagyival.

 Azt hiszem, ezen túl lélekben csatlakozom majd hozzájuk alkalmanként. Ma este, Tokody Ilona jubileumi műsorát, holnap, Ványa bácsit, láthatjuk, hallhatjuk.

Bélyegkép: Boris fotó Hmvhely (Boris László)

1 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.06.25. 22:26
Vica

Drága Gizusom! Felébresztettél bennem olyan szép emlékeket, amik gyerekkoromhoz kapcsolódtak. Néhai dédnagynéném és nagymamám, akik édes testvérek voltak szintén képviselték  életemben a klasszikus kultúrát, úgy hogy bérletünk volt az operába, eljártunk koncertekre és színházba.Csodálatos volt gyerekfejjel megérni azt a hihetetlen hang és vizuális élményt, amit az operák és az operettek nyújtottak egy 5-10 éves gyereknek. Nem magyaráztak semmit, csak azt kérték, hogy figyeljek és éljem át, amit látok , hallok. Jó lenne visszatérni ezekre a helyekre immár felnőtt fejjel is.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon