ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Gondolat-pókjaim hálójában vergődve

2017.03.06. 16:41, Lélek Sándorné

Csendülve illene készülni számadásra, húsvét előtti gyónásra, hogy lelkem gyolcs-fehérbe öltöztetve várja a feltámadást. Ehelyett háborog a lelkem, összezavart világunkban ördög játszik a hárfán, a szférák zenéje helyett. Farkasokra bízták a nyájak őrzését, patájuk alatt csikorogva zokog a föld, felettük bánatgyöngyöt hullatnak a felhők, és a csillagok elhalványulnak szégyenükben. Templomok falai között még békét hirdetnek, de kívülről ellenségeskedést szítanak, vélt vagy valós elégedetlenséget suttognak a hívők fülébe, liberális felforgatók szócsöveként tündökölve.
Keresztény emberként vergődöm gondolatpókjaim hálójába gabalyodva, olykor kivetkőzve magamból az alázatot megtagadva felmerül bennem a kérdés, miért kell megtartanom olyan vallást, melyben örömem nem lelem, becsapnak, megtagadják az isteni törvényt és emberek páholyokban írják át.
Teremtő Istenemet soha meg nem tagadom, hűségem és bizalmam töretlen marad, de római katolikus vallásomtól lelkem egyre távolabbra kerül. Ferenc úgy foglalta el hivatalát, hogy Benedek pápa egészsége teljében tevékenykedett. Hol van megírva az a passzus, hogy tudatának teljes birtokában élő pápát el lehet/kell távolítani, vagy olyan helyzetet teremteni, hogy maga mondjon le egy keresztényellenes cél érdekében. Vajon kötelezhető egy keresztény ember arra, hogy ismeretlen –magukat nem igazoló, le nem informáló – embereket fogadjon otthonába, ültessen asztalához, és engedjen az ágyába? Mert, aki nem ezt teszi, az a jelenlegi „pápai” tendencia szerint nem keresztény emberhez méltón cselekszik. Igen! Értem én az irgalmasságot, testvériséget a karitász gyakorlását, és az emberbaráti szeretetet. Meg is kapják tőlem azok, akik bekopognak hozzám, bemutatkoznak, igazolják magukat és bebocsátást kérnek. De aki, rám töri az ajtót, késsel, baltával, kővel hadonászik előttem fenyegetve, s elfoglalni készül hajlékomat, azt távol tartom nem csak magamtól, de a családomtól is. Nem dobom oda, anyámat, lányaimat, migránsok prédájának, apámat, fiaimat és egyéb családtagjaimat áldozatnak. Nem leszek migráns-simogató akkor sem, ha ez mai világunkban keresztényellenes cselekedet.
Hazámat, nemzetemet féltem és védem, áldást kérek mindazokra, akik azonos értékrendet képviselnek. Számomra ez az igazi keresztényi cselekedet!
Keresztény testvéreinket szerte a nagyvilágban üldözik, nyilvánosan fejüket veszik. Templomaikat a földdel egyelővé teszik. A legtisztább kopt keresztény testvéreinkért ki emeli fel a szavát, ki megy oda vigaszt nyújtani, vagy lábukat mosni… Ki szólít fel arra, fogadjuk otthonainkba őket, osszuk meg hajlékainkat. Pedig, ezek a testvérek nem területet jönnének foglalni, leányainkat, asszonyainkat megerőszakolni, Ők lelkükben tiszták, leinformálhatók és valóban üldözöttek.
Istenem, Teremtőm, bocsáss meg nekem, hogy háborgó lelkemmel képtelen vagyok elcsendesedve, házadba menve bűneim megvallani és ott kérni bűnbocsánatot.
Uram, Te ismersz és látod, hogy mulasztásomat otthonomban az imahídra lépve, eljutva hozzád, mindennap pótolom.
Uram, kérlek, bocsásd ezt meg nekem.
Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”
 
*
Szent II. János Pál pápa jöjj segíts, Európa hozzád kiált!
7 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.04.06. 15:27
lenhardt

Bizony szomorú, hogy rettegni kell, mert Európát, a kereszténységet folyamatosan fenyegeti az ellenőrizhetetlenül beáradó idegen tömeg. Nem tudom, hogy II. János Pál pápa mit tenne jelen helyzetben, de biztosan nem mosogatná a betolakodók lábát, ahogy Ferenc pápa tette...

 

2017.03.15. 21:33
Vica

Köszönöm szavaid Gizuskám. Úgy mondtál el mindent, ahogy én sose tudtam volna.

2017.03.12. 11:09
daska

Drága Gizus! Ezekkel az aggodalmaiddal is teljesen azonosulni tudok, csodálom pontos megfogalmazásodat, és alázatodat, amellyel mindezt kezeled. Ha jól tudom (és nem rémhírterjesztés) Ferenc pápa azóta a már nős papokkal kívánja megoldani a paphiányt. De már azt mondom, ez a legkisebb baj!

2017.03.07. 07:02
palinkas34

Egyeértek veled Gizike...

2017.03.07. 05:03
*Vinczer S. Péter*

Kedves Gizus!

Minden szavad helyes. Benedek pápa még mindig él, igaz fázós, és írja a könyveit. Egészen biztos, hogy megírja, és kicsempészteti azt is hogy miért mondott le: nem vállalta a feladatot!!!!

A lemondása előtti napon celebrált szentmisét a Máltai Lovag Rendnek, és a Kozma atya a Rend nevében járult elébe. Mint pápa hozzánk intézte az utolsó üzenetét: "Vigyázzanak Szent István országára!"  A www.malta.hu honlapon meglehet találni. 

Ne nézzenek bennünket hülyének, voltak pápák akik sokkal rozogább egészségi állapotban sem mondtak le.

Az olaszországi zsidó kivándorlók fia, Ferencre keresztelve jezsuitaként vállalta a Rorschild-Obama Husein-Soros parancs végrehajtását, ez az ára pápáságának.

Pontosítás: Soros nem magyar származású. mert nincsenek magyar felmenői. Nem is zsidó, mert nem vallásos, tehát származását /nemzetiségét tekintve kazár.

Az USA-ban petíción gyüjtenek aláírást, hogy vonják meg tőle az   USA állampolgárságát, mert felforgató tevékenységet folytat, más államok belügyeibe beavatkozik, ami állłítólag alkotmány ellenes.

Tíz éve nem járunk a jezsuiták vezette megyar templomba.  

Attól tartok, hogy az amúgy is meglazult katolikusokat kell elbizonytalanítania, és szélnek eresztenie. Mit szóna ehhez Mindszenty bíborosunk? A mostani hallgat, nem csoda, hiszen rabbi volt a nagyapja.......állítólag.....

Péter

 

2017.03.06. 22:02
Adalberto

Kedves Gizus, nagyon szépen írtál. Minden szavad igaz.

2017.03.06. 18:30
qdb

Sajnos így igaz... Bennem is felmerült évekkel ezelőtt, hogy mi a pápa csere kulcs oka...

Kicsit tisztult a kép, de sajnos további disznóságok még rejtve vannak.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.