ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Gyásznap, december 1.

2016.12.04. 19:37, FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

GYÁSZNAP, DECEMBER 1

Napokon keresztül rakosgatom a gondolatot, amióta Szijjártó Péter miniszter úr megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a román örömünnepen.

"A magyar népnek nincs mit ünnepelnie december elsején"

Végül,  Magyaródy Szabolcs barátomtól kapott levél tette bele az utolsó cseppet a pohárba.

“Orbán Viktor barátocskám, mi nem akarunk Budapestre látogatni, ahogy azt megtettük a történelem utóbbi száz éve során a ti (értsd: magyarok – ford. megjegyz.) engedélyetek nélkül. De ne provokálj, mert nekünk is vannak határaink. Felbátorodván attól, hogy Orbán Viktort emberszámba vette Donald Trump, a magyar külügyminiszter, az erőtlen Peter Syijjarto (Szijjártó Péter – a fordító), a politikai szuka, aki a magyar szélsőségesség szoknyája alatt született, nem kér sem többet sem kevesebbet, a magyar diplomáciai személyzettől, minthogy sehol se vegyen részt a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett eseményeken, mert, idézem: „a magyar népnek nincs mit ünnepelnie december elsején”. Egy egész hosszú listát tudok készíteni arról, hogy miért lehetnének legalább ugyanolyan büszkék a Romániában élő magyarok, mint a románok december elseje alkalmából. A leginkább elégedettséggel eltöltő tény az lehetne, hogy a magyarországi magyaroktól eltérően az utóbbi 26 év Romániájában élő magyaroknak olyan politikai vezetésből volt részük (értsd: a mindenkori bukaresti kormányok), amely nemzeti és nemzetközi szinten is tiszteletnek örvend, elkötelezett a NATO és az EU értékei mellett, értékek, amelyekről úgy tűnik, hogy Budapesten fakultatívvá és irrelevánssá váltak az utóbbi években. Látván a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter (az eredetiben ismét: Peter Syijjarto) precedens nélküli Romániát sértő lépését az egyetlen méltó válasz az lehet, ha azonnali hatállyal kiutasítjuk az országból Magyarország bukaresti nagykövetét, és hazarendeljük Románia budapesti nagykövetét. Másként Orbán Viktor kormányának ezen politikai kalandorai nem fogják megérteni, hogy az igazi Románia a Tiszáig tart. Isten őrizzen meg titeket attól, hogy ez eszünkbe jusson, ti budapesti politikai csaholók.”

Az elnöki székből kibukott Basescu kocsmai csőcselék nívójára süllyedve a diplomáciában elfogadhatatlan szavakat használt. Magát minősítette.

Azonban szeretném emlékeztetni, hogy mi is tettünk látogatást Bukarestben, éspedig katonai kirándulás formájában, szétverve  a román áruló hadsereget. Ha jól emlékszem, Románia kapitulált, de a kapitulációt sem tartotta be, ami szerint nekik nem volt joguk tovább háborúzni.  E közben a mi katonáink nem raboltak, nem fosztogattak, nem ürítették ki az amúgy is szegényes raktáraikat, és nem rekviráltak.

Viszont, amikor Magyarország védtelenné vált köszönve Károly király idióta döntésével hatalomra jutott Károlyi Mihálynak aki átadta a hatalmat Kun Bélának... Mint ismeretes, Kunék már a határon leszerelték a teljes fegyverben hazatérő magyar hadsereget. Látva, hogy mennyi mindent vittek a románok, volt elég lőszer és gazdasági tartalom az ország védelmére, hiszen a páduai szerződéskor még idegen haderő nem tartózkodott magyarországon.

A románok minden ellenállás nélkül sétáltak be Budapestre. Az idióta kormány semmit nem tett az ország védelméért.

Basescu emlegeti az elmúlt száz év történelmét. Van mit szégyelniök a románoknak. Mindkét háborúban hátat fordítottak a szövetségeseiknek, sőt meg is támadták. Kassa bombázása is nagyon román szagú.., aminek következtében Magyarország bejelentette a háborús állapotot. Mindenek mellett  a románok egyetlen szerződést és kötelező ígéretüket sem tartották be, így a gyulafehérvárit sem.

Trump megválasztott amerikai elnök, nem csak emberszámba vette Orbán Viktort, hanem Putyinnal egy társaságba emelte magához....Ez fáj a kibukott ex román Basescu elnöknek.

Hogy ne csak kapásból emlegessem a román rabló"hadjáratot", kezembe vettem a NEMZETI TÖRTÉNELMÜNK II Dokumentumkötet A TRIANON FORRÁSAI I kötetet.

(KAPOSVÁRI NYOMDA Kft,1994)

Magyarország kirablása, 210 oldal

" A rendelkezésre álló adatok szerint a román megszállás okozta pusztítás a tatárjárás pusztításaihoz mérhető".

Ennyi is elég lenne, de ne vegyék unalmasnak, hogy néhány adatot kiragadok a hat oladnyi beszámolóból.

" A magyar gyáripar elérhető gépeit leszerelték, elvitték. A muníció gyárat leszerelték, s nemcsak a gépeket, hanem a nyersanyagot is elvitték, amivel a gyárat üzembe lehetett volna ismét állítani. Leszerelték a csavargyárakat, a nyomdagépeket gyártó üzemeket, a mezőgazdasági gépgyárakat, és a malmokat. Nagy károkat okoztak a villamossági és a szivattyúgyáraknak,a vagongyárnak, és az állami nyomdának. Kiürítették a raktárakat, elvittek több száz vagon gyapjút. Nem volt olyan pesti gyár, amelyet megkíméltek volna. Elkobozták az automobílokat, és más járműveket.Weiss Manfréd gyárai nyolcszázmillió, a Wolfner-féle bőrgyár huszonöt millió, a Fémközpont 8-10 millió a Bárdi autógyár 3,5 millió korona kárt szenvedett.

A mezőgazdaságban elvitték az igás és haszonállatokat a termést, a művelési eszközöket, a baromfikat, a takarmányt,a húst, a tejet. Elrabolták a vetőmagnak félretett gabonát is, úgy hogy veszélybe került az 1920-as termés, illetve a kenyérellátás. A vidéki ipart megsemmisítették. Például a Diósgyőri vasgyárnak a rövid azelőtt Németországból vett új gépeket mind leszerelték. A tokaji borvidéken kb. 24-30 ezer hektóliter legjobb minőségű bort koboztak el, úgy hogy az u.n. tiszti beszerző bizottságok  járták a borvidéket.

Bandholz amerikai tábornok írja 1919 szept.26-án:

"A legutolsó jelentés óta egészen szept. 23-24-én éjfélig 17 katonavonat indult keletre a szokásos jószággal és takarmánnyal megrakva, ahogy jelentéseink mind ezidáig 1046 mozdonyról és több mint 23000 különböző vasúti kocsiról számolnak be."

"Yates ezredes ma reggel a misszió előtt elmondta: tudomást szerzett arról, hogy a románok kezdik kivinni Budapestről a tűzoltó készülékeket, s hogy ő maga kergette el  a fosztogató román csoportot vezető tisztet."

Lore ezredes és Foster őrnagy késve érkezett ahhoz a bankhoz, ahonnan 2 millió fehér koronányi pénzt vittek el ami az akkori 60 000 dollárnak felelt meg. Borrow őrnagy, aki a tiszai hídnál volt megfigyelő, 759 mozdony és 18 495 vagon távozásáról jelentett keleti irányba.

" A magyarok által eltűntnek nyilvánított vasúti kocsik száma több mint 31 000-re rug. Az elmúlt két hét alatt 21 katonavonat haladt át  a szolnoki hídon. 17 pedig egy lovassági hadosztályt szállítva a csongrádi hídon. A következő dolgokat küldték át a szolnoki hídon: 684 mozdonyt, 231 szalon és külön kocsit, 946 személyszállító vagont, 2800  üres páncél és pőrekocsit, 1300 gabona és jószágszállító kocsit 1300 lőszerrel megrakott kocsit, 298 ágyút,42 gépet szállító kocsit, 43 autót, 56 repülőgépet, 1400 olajtartályt, 2000 vasúti anyagot és mezőgazdasági gépet szállító kocsit 1435 hadianyaggal megrakott kocsit, s 4350 kocsit, amelyek tartalma nem látható. Aztán számos legkülönbözőbb fajtájú kocsit, összesen 17 ezer 319 mozdonyt és kocsit.

Megkérdeztem Sir Georgot a Misszió ülése során, hogy ugyanazt a dalt adták-e elő neki, mint nekem arról, hogy sohasem foglaltak le ebben az országban a román hadsereg tényleges szükségleteit meghaladó mennyiségű élelmiszert, erre igennel válaszolt. Elmondtam neki, hogy minden ilyen állítás hazugság, ugyanazt a szót használva amit itt idézek: hogy személyesen vizsgáltam mag egy ügyet, amikor ők  Romániába szállítottak 2800 megrakott tehervagont, főként élelmiszert egy budapesti áruházláncból, hogy számos farmról gabonavetőmagot, és az utolsó megmaradt jószágot is lefoglalták és elvitték, főként a Tiszán túlon , és hogy elsöprő bizonyítékkal tudok neki szolgálni túlságosan is sok esetről.

Jelentést kaptunk a román fosztogatások folytatásáról a Duna-Tisza köze vidékén, s úgy tűnik, ez a fosztogatás, ahelyett hogy abbahagyna, egyre intenzívebbé válik. Eddig tart a Bandholz -napló román fosztogatásokra utaló szószerinti idézése."( 212 oldal.)

Kérdem én: Basescu erre büszke? Erre akar a magyarokkal koccintani? Medgyessy, a talpnyalóival megtette, sőt Habsburg György is jeleskedett. 

Tökéletesen igazan van Szijjártó Péternek, hogy a magyar népnek nincs mit ünnepelni a kirablóinkkal a gyulafehérvári román népgyűlés évfordulóján ahová a MÁV ingyen szállította a románokat. Ugyanakkor a magyarok Kolozsvárra való szállítására nem volt mozdony..... nem csoda!

Mi majd akkor bontunk pezsgőt, amikor a rablók megfizetik az elrabolt javakat, -amely úgy tűnik alapja lett a román iparnak,- és amikor Erdély függetlenné válik. Kíváncsi vagyok, hogy majdan a román diplomaták elmennek-e erre koccintani.

Ha csak ezt vesszük figyelembe, felvetődők a kérdés, hogy hogyan tudta Horthy és csapata feltámasztani a nyersanyagi forrásaitól is kifosztott  hadisarccal terhelt Magyarországot.

Horthy Siófokon nyugtatta meg a zsidó küldöttséget, hogy nem lesz pogrom.

Horthy egy újkori Mohács vész utáni szétdarabolt Magyarországot vett át, és állította talpra.

Ő nem érdemelne ezért szobrot a Kossuth téren?

 Vinczer S. Péter

U.i. Észbontó hogy a határon nem akadt egy ezredparancsnok, egy értelmes tábornok, aki az alakulatát nem engedte volna széjjel, hanem a leszerlőket szétverve  az ország egységét megőrizte volna mint a törökök.

https://ssl.gstatic.com/ui/v1/icons/mail/images/cleardot.gif

 

5 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2016.12.06. 15:11
Marianna

csak nekünk fáj, nem is a bocskorosoknak, Habsburgoktól meg mit is lehetne várni. Kitűnő írás. Köszönöm.

2016.12.05. 16:19
*Vinczer S. Péter*

És ez csak egy töredéke annak ami történt. Sajnos a könyv nem kapható, újra kellene momatni.  Az idő szépít, és ha nem emlegetjük, még végül elhitetik velünk, hogy mi raboltuk ki őket. Iskolai könyv lehetne, minden országrészről pontos adatokat tartalmaz.

Ha akarjátok, országrészek szerint kivonatosan írhatok, hogy valamennyire felfrissüljön a kifosztásunk ténye. 

Péter

2016.12.05. 12:21
kingus

Kedves Péter, nagy sikert aratott az írásod! Bizony sokan nem tudták, hogy ílyen galádul kifosztottak bennünket.

2016.12.05. 02:08
*Vinczer S. Péter*

Editálnom kellett, és kiegészítettem. így már mehet kedves Kinga.

Péter

2016.12.05. 00:14
kingus

Kedves Péter! azt hiszem, hogy szinte mindenki tudja, hogy milyen mértékbe raboltak ki bennünket a bocskorosok, de így leírva, elszörnyed az ember.

Horthy-val kapcsolatban pedig egyetértek veled.

Ezt is viszem a forrás, és az oldal megjelölésével.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.