ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Nemzettudat

2016.06.25. 21:54, Gundy Sarolta

Motto: jöhetnek „tőrrel, ékkel, de én (mi) itt állok (állunk) az ikes igékkel”
 

Nemzettudat
 

Volt egy jó ismerősöm a nyolcvanas években, aki erdélyi származásúként egy kicsit székely, egy kicsit örmény, egy kicsit szász, egy kicsit román, de szerinte is félig zsidó és félig magyar vér keveredett benne. Érdekes, tehetséges ember volt, amolyan életművész, igazi Kelj fel Jancsi, aki soha nem bukott el, úgy esett-botlott, hogy mindig talpon maradt. Fantasztikusan jól adminisztrálta magát, kevés munkával, narcisztikus modorral, sajnáltatással, vagy egy kis csalafintasággal meglepően magas szakmai posztokat ért el, sőt remek anyagi biztonságot is tudott magának teremteni. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi lehet az ő szerencséjének az oka, mígnem rájöttem, hogy a mimikri legmagasabb fokát tudta művelni. Román közegben román volt, magyar közegben szegény erdélyi menekült, a németek között szász felmenőit hangsúlyozta, és ami a legdöbbenetesebb, hogy a zsidó környezetben sem feszélyezte, hogy a kipát hajához csatolva olvassa a Tórát, amiért ingyen sóletet lehetett enni egy bizonyos vendéglőben, egészen addig, amíg a sóletre és az éppen aktuális identitására rá nem unt. Egy ember sok identitás, vagy egy ember és semmiféle identitás? Vajon, milyen nemzettudata lehet egy identitás nélküli embernek? Nos, neki biztosan semmilyen nem volt. Rá emlékezve, éppen most, éppen Trianon kapcsán sorba vettem egy csomó ismerősömet. Rájöttem, hogy ha nem is ilyen mértékben, és nem is ennyire tudatosan, de egy sereg ismerősömnek NINCS is nemzettudata. Előzőnél ez gyakorlati, haszonelvűségi alapon működött, ha működött egyáltalán valami keverék-érzeménye, de nem volt rá szüksége. Másoknak pedig nincs rá igénye, vagy teljesen kiesik mindennapjaik tevékenységi köréből a nemzettudat megélése.
Aztán másként ágaskodik a régi, a háború előtti polgári generációké, megint máshogy a háború utáni „káder” generációké, ismét másként az előbbiek és utóbbiak leszármazottainak - ha egyáltalán még van - nemzettudata. Soha nem hagy ez a kérdés nyugodni, amikor más-más típusú emberekbe botlok akár belföldön, akár külföldön. Érdekes módon a legnagyobb nemzeti önazonosulást a franciáknál és a soknemzetiségű amerikaiaknál észleltem, valamivel kisebbet a nem nemzeti, hanem össz-nemzeti formációjú szovjeteknél, mintha lett volna egy szovjet nemzettudata mondjuk az akkori ukránnak és az orosznak is. A kisebb nemzeteknél a külsőségek viszont kevésbé, inkább a saját kultúrájuk és történelmük büszke megélése és kivetítése az idegenek felé az inkább jellemző.
A volt kommunista országokban, különösen a régi polgári családokból származó értelmiségi körökben abszolút természetes volt büszkének lenni a magyarságra, és ezt a gyermekbe belenevelni is kötelező volt, míg az új „káder” értelmiségiek, inkább a proletár internacionalizmusnak hajtottak fejet, és tűzzel-vassal irtották a polgári, nemzeti, keresztény és akár a családi értékek maradék létét és ezzel párhuzamosan a nemzettudatot. Tudták, és érezték, hogy náluk egy polgári kontinuitás hiányában ők nem tudják azt soha felmutatni, amit az ellenfeleik. Ezért kellett az ellenségkép, ezért nem beszélhettünk nemzeti értékekről (lehet, hogy még a Nemzeti Színház is emiatt esett el? - no ez csak fantazmagória!),
Ezért kellett annak idején történelmünk dicső napjait elhallgatni és mondjuk március 15-e helyett a Tanácsköztársaság kikiáltását, vagy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját ünnepelni. Ad absurdum, magyar nemzeti eseményeken a szovjet himnuszt játszani, hallgatni. Ahogy a tudatlanság terjesztése volt a cél, hiszen a tudatlanság az elnyomás leghathatósabb eszköze, érdekük volt teljes mértékben a magyar nemzettudat elnyomása, amihez hozzákapcsolták a saját nemzetük mocskolását, az utolsó csatlós és a fasiszta-náci be-, ki- és rábeszélő megbélyegzést. (Megjegyzem, utódaik ugyanezt kopírozzák és könnyű nekik, mert a génjeikben van).
Szerencsére lámpások mindig akadtak. „Nincs más haza, csak az anyanyelv” mondta Márai a száműzetésben, hiszen a nyelv az egyetlen, amiben az ÉNTUDAT, így az igazi nemzettudat is felszínre juthat és az öntudat mellett közkinccsé válhat. Az anyanyelv és az azzal átörökített nemzeti kultúra a mai napig a nemzettudat leginkább meghatározó tényezője. Jöhet globalizáció a proletár internacionalizmus helyett, végigseperhet országunkon széles és gúnyos kacajú nemzetközi PÉNZKÁDERIZMUS, jöhetnek ránk EU-s jogszabályok, gender-idiotizmus és vandalizmus, jöhetnek „tőrrel, ékkel, de én (mi) itt állok (állunk) az ikes igékkel” .

 

(GundyS., 20150606)

1 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2016.07.17. 20:00
Vica

Valóban így van, és egy régi, ismert idézet Széchenyi Istvántól: : "Nyelvében él a nemzet ! "

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
2024.03.19. 05:05
2024.03.19. 04:55
2024.03.17. 19:39
2024.03.17. 06:42
2024.03.17. 05:56
2024.03.16. 20:24
2024.03.13. 20:30
2024.03.11. 21:19
2024.03.10. 19:14
2024.03.08. 16:37
2024.03.03. 17:40
2024.03.03. 05:56
2024.02.29. 07:05
2024.02.26. 22:35
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre