ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Zászló alatt

2015.04.19. 15:01, Pásztori Tibor Endre
próza

.

              Zászló alatt

 

              La grande nation! I. Napoleon ( Bonaparte 1768-1821 ) 1797-ben kiáltványt intézett az olaszokhoz, amelyben a franciákat igy nevezte: a nagy nemzet! Nem kicsi!

              Lényeges szerepe többé nem ignorálható kiegészitő, hanem felségjelzés és  üzenet, jelvény és eszme, egy nemzet szemefénye: a zászló. A nemzet meghatározott színű textilanyagból készült és ábrával diszitett, rúdra rögzitett vagy árbócon kereszt- rudas nyélhez erősitett zászlóját: nemzeti zászlónak nevezzük. A magyar nemzeti színeket: piros /vörös/ szín az erőt, fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt mutatókat nemzeti színű zászlónak A megkülönböztető jelvényünket korszerű jelzéssel küldjük a világba: fény- és rádió-jelzéssal, elektrónikus azonosítással. A meggyöződésünknek tartozunk azzal, hogy higgadtan védjük – Füst Milán.

              Úgy őrzi a zászlót, mint a szemefényét  (Móz.V.32,l0) az igazság látszatával megtévesztő, ügyes ámítással, csalással, a figyelmet a lényegről, a valóságról elterelő megnyilvánulásssal szemben az önkéntesekből létrehozott 47..zászlóalj ( 2-4 gyalogos műszaki századból álló katonai alakulat). Ez a zászlóalj több mint tizenöt ütközetben vett részt, híven bizonyítva a hűséges vitézséget. Nagykanizsának a horvátoktól való visszafoglalása után végigharcolták a Dunántúl nyugati és északi részét, a Tiszántúlt, a Duna-Tisza közét, a Vág mentét, és Felső-Magyarországot. Kitüntették magukat a tavaszi hadjáratokban Nagysallónál, de legdicsőbb tettük: a  részvétel volt  Budavár visszavételében. Elsőként jutottak a vár fokára, és tűzték ki oda a nemzeti lobogót. Ennek láttán, nekik szólt Görgey tábornok elismerő felkiáltása: Ott lobog a trikolor! Éljen a honvéd!

              Ugyancsak így tett egy köveskáli asztalosmester, Kanczdán Lajos az 56. honvédzászlóalj tagjaként tizenhárom csatában harcolt Kanizsától Kápolnáig, mind Isaszegtől Komáromig, „sem tettben, sem lélekben nem hagyva cserben” a zászlót – jegyzi a jó ítélőképességű korabeli krónikás.

              Csodálatosak a magyar zászlóval kapcsolatos bejegyzések a Pallas Nagy Lexikonban. A bécsi Képes Krónikában több helyen a magyar sereg vörös  zászló alatt harcol, melyen sólyomféle fekete karvaly ( turul ) madár képe volt látható. De ugyancsak  a Képes Krónikában egy helyen vörös-fehér csíkos zászló fordul elő. Nagy Lajos fegyverzetén szintén a vörös-fehér szín fordul elő. II. Endrének egy 1222. (Aranybulla esztendeje) kelt okmányán a pecsét vörös-fehér-zöld selyemzsinóron függ. Ilyen színű zsinort még számos más hivatalos személyek által kiadott okmányon találunk, mind a vegyes, mind a Habsburg-házból származó királyok alatt.  Magyarország színei gyanánt; tehát a vörös-fehér-zőld szerepelt. Az 1848. XXI. T.-c. 1. pragrafusa pedig elrendelné, hogy „a nemzeti szín ősi jogaiba visszaállittatik, s a háromszínű rózsa  polgári jelképűl fölvétetik s minden középület s közintézetnél nyilvános ünnepek alkalmával s a magyar hajókon a magyar nemzeti lobogó és országos címer használtatik.”

               Ime, mi történik Kubában a forradalom idején?  Hogy a forradalomban való részvétellel vádoltak egy angol honpolgárt is. Hiábavaló volt minden diplomáciai közbenjárás, halálra itélték. Elkövetkezett a kivégzés napja. Felolvasták az ítéletet... Még  néhány pillanat s végre is hajtják az ítéletet. A vezénylő tiszt meg akarta adni a jelt a kivégzésre, amikor az elítélthez ugrott az angol konzul és ráterítette az angol lobogót, majd ugyanazt tette  az amerikai konzul is és így kiáltott: „Most lőhettek, de golyótok az angol és amerikai lobogót  fogja eltalálni.”              

             Így a zászló  védelme alatt vezették el az elitéltet.

                                                                                                 Pásztori Tibor Endre

4 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.04.21. 18:44
Admin

Áldás, Békesség!

Hálásan köszönöm, hogy olvashatom bölcs és tanító megállapításait!

2015.04.21. 14:56
rocknagyi

Kedves lelkész Úr! Utólag is elnézését kérem, hogy írásából kimásoltam pár sort. Mégpedig azt a történetet, mely Kubában játszódott. 

Nagyon megindított a nemzeti zászlóról szóló írása és ehhez kellett nekem ez a rövid kis történet, a magam posztjához.

Remélem, hogy nincs harag ezért a kis tettért.

Baráti üdvözlettel: Sándor Kinga 

2015.04.21. 10:26
Vica

Szép írását köszönöm lelkész úr! Valóban egyre inkább elhalványul sok magyar honfitársunkban a nemzeti jelképek tisztelete és megbecsülése. Pedig ezekre a jelképekre nagy szükségünk van nekünk gyarló embereknek,  mert tartásra és önbecsülésre tanítanak.

2015.04.20. 12:01
rocknagyi

Nagy kár, hogy hazánkban nagyon sok embernek nincs fogalma arról, hogy mit jelent az a két szóból álló fogalom, hogy nemzeti zászló. Nem akarok messzire menni és remélem, hogy senki sem veszi személyeskedésnek, Bokros Lajos és társai, akik megbecstelenítették a Magyar nemzeti zászlót. A legfelháborítóbb pedig az, hogy ezért még büntetés sem járt nekik. Mindezt tették a demokrácia jelszó alatt.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.